2020 október 26., hétfő
Hajnal Jenő - fotó: MTI

Megválasztották a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselőit

Share

Háromórás heves vita után megválasztották az új vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) alelnökét és végrehajtó bizottságának tagjait kedden Szabadkán.

 

Hajnal Jenő - fotó: MTIAz új összetételű MNT november 17-én alakult meg, akkor Hajnal Jenőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet eddigi igazgatóját választották meg a szerbiai magyar kisebbség önkormányzati szerve új elnökének.

 

Az MNT keddi ülésén a testület új alapszabályának és ügyrendjével kapcsolatban alakult ki a képviselők között személyeskedéstől sem mentes hosszas vita. A résztvevők végül az eredeti javaslatot elfogadva úgy döntöttek, hogy az MNT alelnöke Nyilas Leonov Anita magyarkanizsai környezetvédelmi mérnök lesz, míg az öttagú végrehajtó bizottságba Jerasz Anikó tanár, Antal Szilárd egyetemi tanár, Beretka Katinka jogász – az előző MNT nyelvhasználatért felelős tanácsosa -, Paskó Csaba plébános, valamint Lovas Ildikó író – az előző MNT kulturális tanácsosa – került.

 

Az ülésen elhangzott, hogy az MNT a szerbiai magyarság „parlamentje”, a végrehajtó bizottság pedig a „kormány” funkcióját tölti majd be.

 

A testület 2010 és 2014 között 8 fejlesztési stratégiát dolgozott ki az oktatás, a kultúra, a hivatalos nyelvhasználat, a tájékoztatás, a civil szféra, a demográfia, a felnőttképzés és a tudomány területén. Az új összetételű testület a korábban megkezdett tevékenységet kívánja folytatni, a lefektetett alapokon akar építkezni.

 

A szerbiai nemzeti tanácsokról szóló törvényt 2009-ben fogadták el. Ez lehetővé tette egyebek mellett azt is, hogy a Kárpát-medence magyarlakta területei közül elsőként a Vajdaságban alakulhasson meg a kisebbségek kulturális autonómiáját szavatoló intézményrendszer. Az első Magyar Nemzeti Tanácsot 2010-ben választották meg. A testület hatásköre az oktatás, a nyelvhasználat, a tájékoztatás és a kultúra területére terjed ki.

 

A szerb alkotmánybíróság 2014 januárjában alkotmányellenesnek nyilvánította a nemzeti tanácsokról szóló törvény néhány pontját, ezért változtatni kellett a jogszabályon. A módosítás főleg a választások módjára vonatkozott, hamarosan pedig a belgrádi parlament napirendjére kerülhet az országos kisebbségi önkormányzatok hatásköreinek kérdése is.

 

mti

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

A temerini Nagy Arnold nyerte a Vajdasági Vágtát

A dél-bácskai Temerint képviselő Nagy Arnold nyerte meg szombaton a hatodik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.