2017 november 20., hétfő
Kép: kronika.ro

Mérföldkő a legnagyobb magyar identitást őrző szórványkollégium

Share

Zajlik az oktatás a szeptemberben átadott legmodernebb romániai iskolában, a nagyszalontai szórványkollégiumban, mely mintegy 800 millió forintból épült meg Arany János szülővárosában. Az új létesítmény megépülése azért mérföldkő a partiumi és erdélyi dél-bihari szórványközösség számára, mert a legnagyobb magyar identitást őrző és erősítő oktatási intézmény, mely teljes egészében magyar kormánytámogatásból valósult meg – hangzott el az M1 délelőtti műsorában.

A nagyszalontai Arany János iskola szórványkollégiumának négyszintes épületét az idei iskolakezdéskor avatták fel. A magyar kormány képviselői akkor azt mondták, a beruházásra nagy szükség volt, hiszen a város környékén lévő egykori magyar falvakban az alacsony gyermeklétszám miatt ma már alig vagy egyáltalán nincs magyar oktatás, ezért a szórványból érkezőket segíteni kell, hogy ők is anyanyelven tanulhassanak korszerű körülmények között.

Gyermekeink, fiataljaink figyelmét ráfordítsuk az anyanyelv szépségére, magára Arany Jánosnak a csodálatos életművére, hogyha ezt meg akarjuk tartani, ehhez kellenek az egyházaink és iskoláink is – nyilatkozta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.

Kiss Mária, az Arany János Elméleti Líceum aligazgatója elmondta, hogy a líceum már hat éve működik, de eddig nem volt elég terem a laboratóriumok, szaktantermek kialakítására, így nehézkes volt egy fizika- vagy kémiaóra megtartása, jelen pillanatban azonban vannak új laboratóriumok, így bármelyik tanár bevonulhat diákjaival. Hozzátette, az iskola az első olyan passzív házként épült romániai közintézmény, amely a legkorszerűbb szigetelő- és építőanyagokból készült.

Az átadott épület közel nulla energiát vesz igénybe, ez azt is jelenti, hogy a belső komfort sokkal jobb, mint egy hagyományos épületben, illetve a felhasználási költségek körülbelül hétszer kisebbek, mint egy hagyományos megoldás esetében. A fűtést úgy oldottuk meg, hogy hőszivattyúkkal és légkezeléses rendszerrel szereltük fel az épületet, ez a fajta kényelem jobb teljesítményű tanítást is hoz – jegyezte meg Boros József, az épület főtervezője és projektmenedzsere.

Az iskola négyezer négyzetméteren épült fel a református egyház telkén. Jelenleg kétszázötven diák jár az intézménybe, akik hamarosan birtokba veszik az étkezdét és a kollégiumot is.

A kollégium alapkőletételénél a Polgárportál is ott járt és egy videót is készített:

forrás: M1 Ma Délelőtt / hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Közös erdélyi pártot kell alapítani a román és magyar monológok helyett

A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.