2018 június 21., csütörtök
Angela Merkel és Mevluede Genc (EPA/FRIEDEMANN VOGEL)

Merkel: Szégyent hoznak Németországra az idegenellenes támadások

Share

A kancellár kiemelte, hogy egész Németország példaképévé vált Mevlüde Genc, aki elvesztette két lányát, két unokáját és egy unokahúgát a Törökországból származó család solingeni otthona ellen 1993. május 29-én elkövetett gyújtogatásos merényletben, mégis 25 éve állhatatosan dolgozik a béke, az elfogadás és az egymás iránti türelem ügyéért, és Törökország mellett Németországot is a hazájának vallja.

Az öt halálos áldozatot követelő támadás a kilencvenes évek elején – a széteső Jugoszlávia területéről Németországba irányuló menekülthullám idején – lezajlott idegenellenes merényletek „rémisztően hosszú” sorozatába tartozik – tette hozzá a politikus, kiemelve, hogy „a jobboldali szélsőségesség semmiképpen sem a múlt része”.

Továbbra is jellemző, hogy megtámadnak embereket csak azért, mert menedékkérők vagy menekültek, „vagy mert a kinézetük, a bőrszínük miatt annak tartják őket, függetlenül attól, hogy milyen régen élnek velünk”.

Ezek az erőszakos cselekmények szégyent hoznak Németországra, amibe „nem szabad beletörődni, ha valóban számít az országunk, a jogállamunk és az ember méltósága” – mondta Angela Merkel.

Az idegenellenességnek, a rasszizmusnak és az antiszemitizmusnak nincs hely Németországban, és máshol sem, de Németországra a holokauszt miatt különleges felelősség hárul. A holokauszt „arra kötelez, hogy nap mint nap tegyünk az emberhez méltó együttélésért” – tette hozzá a német kancellár.Mint mondta, „ez nem absztrakt figyelmeztetés, hiszen most is terjesztik a jobboldali populista és a szélsőjobboldali eszméket”.

Gyakran a véleményszabadság határait feszegetik, és politikai eszközként használják a tabudöntést, akik ezt teszik. Ez „játék a tűzzel, mert aki erőszakot vet a szavaival, az legalábbis egyetértően tudomásul veszi, hogy az erőszak ki is sarjad” – mondta Angela Merkel.

A többi között arról is beszélt, hogy a nyitottsághoz és a befogadáshoz mindig két fél kell, vagyis azoknak, akik Németországban akarnak élni, az integráció lehetőségét elfogadva át kell venniük a német értékeket, meg kell tanulniuk a német nyelvet és dolgozniuk kell.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

A németek háromnegyede már elfordult Merkeltől

Nem mintha eddig a helyzet magaslatán lett volna, de a Horst Seehofer által adott kéthetes …

Egy hozzászólás van

  1. A szégyent,kend hozta Németországra nyanya!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.