2017 november 19., vasárnap
Budapest, 2013. november 3. Ellentüntetõk transzparensekkel Horthy Miklós kormányzó mellszobrának leleplezése elõtt a Szabadság téri Hazatérés templománál az elsõ bécsi döntés 75. évfordulóján 2013. november 3-án Budapesten. MTI Fotó: Kovács Tamás

Mi a célja és értelme a fasisztázásnak és az antiszemitázásnak?

Share

Közel 100 évvel a Horthy-korszak kezdete és 72 évvel a II. Világháború befejezése után magyarázatra vár, hogy miért folynak napjainkban dühödt viták Horthy szerepe és a Holokausztért viselt magyar felelősség ügyében. Erre teszek kísérletet ebben az írásban, bár műfaji és terjedelmi kötöttségek miatt nem térhetek ki minden részletre.

Az identitások ujjáéledése

A Kádár-korszakban a Magyarországi Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) ugyanúgy tele volt rakva III/III-asokkal, mint a keresztény egyházak. Ugyanúgy az volt a legfőbb bűn, ha az ifjúsággal foglalkoztak. Magyarország 1967-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. A cionizmus vádja egyben a kommunistaellenesség vádja is volt, és elegendő volt az állásvesztéshez. Aki nem volt hajlandó alkalmazkodni az eleinte keményebb, később rejtetebb diktatúrához, aki szabadon akarta megélni zsidóságát, tartani akarta a szombatot, az a számos disszidálási hullámmal elhagyta Magyarországot. Aki itt maradt, azt vagy a családi kötelékei marasztalták itt, vagy nem találta elviselhetetlennek a helyzetét – mint a magyarok döntő többsége. És mint a magyarok döntő többségének, a rendszerváltás a zsidóknak is lehetőséget adott a lehetséges identitásválasztások bővülésére, eddig tiltott közösségekben, tevékenységekben való részvételre. A „nácizmus üldözötteiből” – amely fogalom alatt egybemosták a szocdem párttagot, az illegális kommunistát és Bajcsy Zsilinszky Endrét a máramarosszigeti sakterrel és az Orczy téri handléval – újra zsidók lettek. Magyarországon is meghonosodott a Holokauszt, mint szó, amit eredetileg a hasonló című, 1976-os amerikai TV-sorozat terjesztett el a világon. Megjelent Randolph L. Braham professzor monumentális műve, a Holokauszt Magyarországon. 1988-ban Budapesten megalakult  Kelet-Közép-Európa első alternatív zsidó szervezete, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület.

Akik a médiában és a politikai életben zsidó létükre a nyilvánosság előtt vettek részt 1988-tól a rendszerváltozás előkészítésében és megvalósításában, azok szinte kivétel nélkül baloldaliak voltak, és baloldaliságukat jóval zsidóságuk elé helyezték. Sokuk számára a zsidóság éppen olyan partikularitást, nem saját maguk által választott, meghaladandó, idejétmúlt kötöttséget jelentett, mint a nemzeti hovatartozás. Egy csoportjuk baloldaliságát elfedte éles szembenállásuk a pártállammal, ellenállói múltuk. Ellenállói nimbuszuk fényében keveseknek tűnt fel szoros személyi kötődésük az 1956-os, Nagy Imre által fémjelzett reformkommunistákhoz (ennek a fogalomnak egyébként pont annyi értelme van, mint a reformnáciknak). 1956 történetéről egyébként is keveset lehetett tudni, feltétlen tisztelet övezte azokat, akik személyesen részt vettek a felkelésben. Így nem keltett különösebb feltűnést, hogy az SZDSZ a Rendszerváltás programjában kimondta, hogy ők Nagy Imre örökösei. Többen közülük korábban tagjai voltak az állampártnak, családi és szellemi szocializációjuk a marxizmushoz kötötte őket, amit volt, aki a maoizmussal kívánt meghaladni. A bölcsészek és a médiamunkások az egész világon többségükben balra húznak, nem volt ez másképp Magyarországon sem. A demokratikus ellenzéknek nevezett csoportnak kiváló nyugati kapcsolatai voltak. Aki zsidó létére nem illeszkedett ehhez a fajta ellenzékiséghez, azt pillanatok alatt nevetségessé tették, kigolyózták, mint Krassó Györgyöt. A nem a nyilvánosság előtt politizáló zsidók nagy többsége nem tudta ott folytatni a zsidó életet, mint eleik 1944-ig. Nem ismerték a hagyományt, nem abban nőttek fel. A zsidó identitásuk jobb híján a Holokausztra alapult („Mi vagyunk azok, akikkel a Holokauszt történt.”). A vallásos zsidóság törpe kisebbséget tesz ki a zsidó identitáson belül. Az 1%-os felajánlásokból a MAZSIHISZ kevesebbet szedett be, mint a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége – és közvetlenül utána, alig valamivel kevesebbel a Tan Kapuja Buddhista Egyház jön (2014-es adat). Ilyen társadalmi támogatottsággal a MAZSIHISZ nem lehetne politikai szereplő. Ezért egyszerűen kijelentette, hogy az összes magyarországi zsidót képviseli (erre semmi nem hatalmazza fel, a saját alapszabálya sem), és – a médiaértelmiséggel összefogva – üzeneteivel megcélozta a Holokauszt-identitású zsidókat.

Ahogy az egy elnyomó diktatúra bukása után, az újra szabad szellemi életben elkerülhetetlen, mindenki a megszakított folytonosságot, a szellemi-közösségi gyökereit kereste. A kommunista diktatúra a családon kívül minden természetes közösséget szétzúzott, és a saját történelem-értelmezését kényszerítette rá a társadalomra. Az identitások újjászervezése, újraalkotása a kiélezett politikai harcban identitások harcává is vált.

A baloldal előnyben

A jobboldal ebben a harcban eleve defenzívába szorult. A kommunistákkal szembeni ellenségesség, a vezetésükkel való elégedetlenség egyszerűen nem volt elég nagy Magyarországon. Ez fejeződik ki Antall József híre bon mot-jában: „Tetszettek volna forradalmat csinálni”. A közvélemény senkinek nem akarta vérét venni. A médiában megtarthatták pozícióikat a bukott rendszer kiszolgálói. A kommunista titkosszolgálatok a kissé amatőr jobboldali pártokat átszőtték a hálójukkal, és senki nem akadályozta őket ezeknek a hálózatoknak a továbbéltetésében 1990 után sem.

A differenciálatlan kommunista történelemfelfogás szerint a legnagyobb rossz, ami idáig a világban előfordult, a „fasizmus” volt. A kommunista pártok szovjet imperialista érdekeket szolgáló szövetsége, az 1919 és 1943 között működő Komintern határozataiban jelent meg először ez a fasizmus-felfogás. A fasizmus mindent el akar pusztítani, ami szép és jó, az emberiségre leselkedő legnagyobb veszedelem. A fasisztákat egyszerűen megszállta a Gonosz, teljesen kivetkőztek emberségükből, mert ilyen kegyetlen viselkedésre nincs más magyarázat. Ezért a fasisztákkal szemben minden megengedett. A fasizmust Európában Hitler, Magyarországon Horthy személyesítette meg.

Horthy és Magyarország II. világháborús szerepét illetően a történészek már a ’60-as években elszakadtak ezektől a kliséktől, és Nemeskürthy István, Kovács András, Bokor Péter és sok más alkotó munkája nyomán erről a közvélemény is értesült. A „fasizmus” ennek ellenére a mai napig a borzalom, a kegyetlenség, az elfogadhatatlan egyik nagyon erős szinonimája. Erre a népi érzületre épült a baloldalnak az a stratégiája, hogy a jobboldalt összekapcsolja a fasizmussal, a fasizmus vagy az azzal sok tekintetben egyenértékűnek tartott horthyzmus restaurációjának veszélyével.

A jobboldalnak a 45 éves elnyomás után sokkal nehezebb dolga volt a saját identitása meghatározásával, mint a baloldalnak. Mivel minden jobboldali szervezkedést és eszmecserét megakadályoztak, nem volt könnyű a szellemi közösséget újra felépíteni. A népi írók mozgalmához és a Horthy-kor egyes politikusaihoz lehetett visszanyúlni. Ez persze felkeltette a baloldal gyanakvását, hiszen a népiek közül nem kevesen voltak antiszemiták. Így történhetett, hogy az ellenzék első nyilvános fellépésén, az 1987-es lakitelki találkozó után másnap a Szabad Európa rádió már antiszemita felhangokat emlegetett, természetesen a későbbi MDF-tagoknak tulajdonítva, két hét múlva pedig az amerikai sajtó állt elő ugyanezzel. Az antiszemita vád hatásosságáról csak annyit, hogy a 2000-es évek amerikai sajtójában tréfásan – az atombomba mintájára – A-fegyvernek nevezték, pedig addigra már vesztett a hatékonyságából.

Az antiszemitázás rövid története

  1. szeptember 18-án újabb konstruált botrány tört ki. Kónya Imre, az MDF akkori országgyűlési képviselője így ír erről: „1990. szeptember 18-án Tölgyessy Péter interpellációt intéz a miniszterelnökhöz. Az SZDSZ frakcióvezetője nagyon kemény, időnként kissé demagóg is, nyilván nem függetlenül a közelgő önkormányzati választásoktól. Felszólalása közben a kormánypártok soraiból bekiabálások hangzanak el. Torgyán József kisgazda frakcióvezető tőlem néhány méterre ül, így jól hallom, hogy „Hordót a szónoknak!” felkiáltással szól be nevetve az SZDSZ frakcióvezetőjének.

Csaknem egy héttel ez után a Kurír című kormányellenes napilapban megdöbbenve olvasom, hogy a magyar parlamentben zsidóztak. Azt állítja a lap, hogy Tölgyessy interpellációja közben „Hordót a zsidónak!” bekiabálás hangzott el a kormánypárti sorokból.

……………….

A televízió még aznap este bemutatta a felvételt, természetesen a Kurír interpretációjában. Mondom Torgyánnak:

– Azonnal állj elő, hogy te kiabáltál be, és cáfold, hogy ilyet mondtál volna.

– Nem állok elő, mert ezek szétszednek – válaszolja.

– Ne viccelj, rólad senki se mondja, hogy antiszemita lennél – győzködöm.

– Eddig nem mondták – válaszolja –, de ha előállok és elrontom a játékukat, azonnal rám fogják, hogy legalábbis nyilas voltam tízéves koromban.” (konyaimre.hu, politikus sztorik)

És ez így megy azóta is, különösen választások közeledtével. Jó alkalom volt Horthy kenderesi újratemetése, amikor is az egyik legostobább, azóta is menetrendszerűen megismételt váddal állt elő a balliberális média: a Horthy-rendszer restaurációjának a vádjával.

Horthy idejében Magyarország államformája királyság volt, az államfőt kormányzónak hívták. A parlament kétkamarás volt, a felsőház tagjai voltak a főbb vallásfelekezetek képviselői: az összes katolikus püspök, a szerzetesrendek főnökei, a református, lutheránus, unitárius egyházak vezetői, a budai görögkeleti püspök és – ami a korábbi főrendiházhoz képest nagy újításnak tekinthető – az izraelita hitközségek által választott két rabbi, továbbá a koronaőrök, az egyre csökkenő számú zászlósurak, a főbb bíróságok vezetői, a Nemzeti Bank elnöke és a hadsereg főparancsnoka. A főrendi arisztokrata családok meghatározott számú tagot küldhettek a felsőházba: mindig feleannyit, mint a törvényhatóságok. A létszámon felül, születési alapon kerültek be a Habsburg-család Magyarországon élő férfitagjai. A városi és vármegyei törvényhatóságok is küldtek tagokat a felsőházba, annak arányában, mint amennyi képviselőt az illető törvényhatóság a képviselőházba küldött. Különböző oktatási és tudományos intézmények, illetve gazdasági érdekképviseleti testületek ugyancsak bekapcsolódhattak a felsőház munkájába. Képviselethez jutott többek között a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek és főiskolák, a közjegyzői, mérnöki, ügyvédi, valamint a mezőgazdasági, a kereskedelmi és iparkamarák. Az államfő – a kormány előterjesztése alapján – legfeljebb 40 tagot nevezhetett ki a felsőházba. (Püski Levente: A felsőház)

A mezőgazdaság részaránya a nemzeti jövedelemből 40% volt. A lakosság 51%-a a mezőgazdaságból élt. Az 1000 holdon felüli nagybirtokosság 1935-ben az ország földterületének 30 százalékát tartotta a kezében. A 30-as évek végére a városi munkásság aránya valamivel 30% fölé emelkedett.

1930-ban a kereskedelmi és banktisztviselőknek 70-80 százaléka, a kereskedőknek mintegy 60 százaléka, az ügyvédeknek fele, a magántisztviselőknek, orvosoknak, újságíróknak, szerkesztőknek harmada, a színészeknek negyede, az iparosoknak 11 százaléka, a közszolgálati tisztviselőknek 7 százaléka s a munkásoknak 5 százaléka vallotta magát izraelitának.

Nem volt általános választójogosultság, és először 1939-ben voltak titkos választások.

Magyarország külpolitikailag elszigetelt volt, nem voltak szövetségesei. Franciaország és Nagy-Britannia a magyarellenes kisantantot támogatta. Mivel más-más okokból Olaszország és Németország a revíziós törekvések mellé állt, nem volt más választás, mint melléjük sodródni. A revízió ugyanis olyan nemzeti cél volt, amit pártállásra tekintet nélkül mindenki támogatott.

Ugyan mit akart volna ezek közül Antall József vagy Orbán Viktor restaurálni?!

A restauráció vádja egyetlen okból vetődik fel: „ti is olyanok vagytok, mint Horthy és fasisztái, ha tehetnétek, kiirtanátok a zsidókat”. Minden fasisztázás, diktatúrázás, antiszemitázás erre megy ki. Ezért kell örökösen felvetni, hogy Magyarország vagy a kormány „nem ismeri el Magyarország felelősségét a Holokausztban, mert a magyar közigazgatás segítsége nélkül a németek nem mentek volna semmire”, noha vezető jobboldali politikusok már százszor elismerték a múltbéli felelősséget. Az persze soha nem vetődik fel, hogy a baloldali politikusok ismerjék el a magyar közigazgatás felelősségét a svábok kitelepítésében, 600 ezer ember Gulágra hurcolásában, a padláslesöprésben, az 1956 utáni tömeges megtorlásokban és a titkosszolgálatok által behálózott puha diktatúrában. Mert ezekhez a baloldalnak meg a magyar társadalomnak semmi köze, azok nem ők voltak. A magyar társadalom csak 1944-ért bűnös, sem előtte, sem utána semmiért, de 1944-ért nagyon és jóvátehetetlenül. Csak azzal vezekelhet, hogy a baloldalt juttatja kormányra, mert akkor mintegy varázsütésre az egész probléma eltűnik.

1998-ban, az Orbán-kormány megalakulása után a miniszterelnök egyik első programja az újpesti zsidó szeretetotthon meglátogatása volt, nyilvánvaló gesztusként a zsidó közösségnek. Tüntetés fogadta: a Horn-kormány által elfogadott 1998-as költségvetési törvény rendelkezett ugyanis az élet elvesztéséért járó kárpótlás összegéről, amelyet 30 ezer forintban állapított meg. Orbánnak azt rótták fel a tüntetők, hogy NEKI ennyit ér egy zsidó élet.

Hasonlóan sikeres volt az a kezdeményezés, hogy az 1970-es években berendezett, teljes mértékben a „nácizmus üldözöttei” szellemiségű auschwitzi magyar kiállítást a miniszterelnöki keretből újítsák meg. A kiállítást előkészítő bizottságnak az azóta elhunyt dr. Schweitzer József országos főrabbi is tagja volt, és a MAZSIHISZ-nek számos beleszólási lehetősége volt a kiállítás programjába. Az első programtervezetről készült, jogos bírálatot is tartalmazó történészi szakvélemény azonban nem a bizottság elé került, hanem a Népszabadsághoz, nagy antiszemitázást elindítva a ballib sajtó részéről.

A második Orbán-kormány kezdeményezései sem jártak jobban: a Holokauszt 70. évfordulójára rendezett emlékév rendezvényeivel kapcsolatban a MAZSIHISZ bojkottot hirdetett, megakadályozva, hogy zsidó és nem zsidó közösen emlékezhessen meg az áldozatokról.

A Holokauszt-emlékév kapcsán az volt a kormány által megbízott történészek és szakértők, ezen belül is Schmidt Mária koncepciója, hogy az embermentőket kell kiemelni. Ezzel csak egyetérteni lehet, mert ha volt bármi a tömeges embertelenségben, népirtásban, ami a jövő számára példa és megnyugvás lehet, az az embermentők tevékenysége. A politikai befolyását a ballib médiaértelmiségnek és a Holokauszt-tudatú szekuláris zsidóságnak köszönhető, általuk foglyul ejtett MAZSIHISZ elutasította ezt a koncepciót, a „felelősség elhárításának” minősítve. A magukból kivetkőzött nyilas gyilkosokról akartak volna inkább megemlékezni? Vagy 70 év elmúltával is a magyar nemzet kollektív bűnösségét akarták hirdetni? A józsefvárosi pályaudvaron megépült, egyedülálló Sorsok Háza a mai napig üres, mert Lázár János miniszter meghajolt a MAZSIHISZ teljesen indokolatlan, antiszemitázó követelései előtt. Ezért nem lehet az országnak olyan múzeuma, amely a zsidó gyerekek sorsán keresztül, az ifjúság számára is átélhetően mutatná be a Holokausztot. A Donáth-szoborral kapcsolatos és a német megszállás emlékművével kapcsolatos antiszemitázó hisztériáról már írtam máshol (http://polgarportal.hu/antiszemitak-es-antiszemitazok/; http://polgarportal.hu/emlekezet-es-cinizmus/).

Akikkel nem lehet megegyezni

Az Orbán-kormány terveit és szándékait ugyanis mindenáron akadályozni kell, akkor csak igazán, ha azzal a magyar-zsidó megbékélésnek is árthatnak. Ezért nem túl nagy ár, ha a magyar társadalom nem lehet büszke embermentőire, ha emléküket nem ápolhatja együtt zsidó és nem zsidó. A kormány mégsem képes levonni az egyedül lehetséges következtetést, hogy a MAZSIHISZ-szel nincs miről megegyezni. Mindig el fogják lökni a kinyújtott kezet, és soha nem fogják abbahagyni az Orbán-kormány támadását bel- és külföldön. Hiszen attól sem riadnak vissza, hogy a közössége érdekeit szem előtt tartó és ezért a kormánnyal normális viszonyt fenntartó Köves Slomó rabbit, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjét a zsidók elárulójának, Orbán bábjának, fideszesnek és még nem tudom minek bélyegezzék meg. Ha politikai gyűlöletükben a másik zsidóban sem a jó szándékot nézik, majd pont a kormány képviselőiben fogják meglátni???

Ezért nem lehet Horthy vagy a Horthy-korszak egyetlen jó tulajdonságáról, eredményéről sem beszélni. Ezért nem lehet kiemelkedő államférfinak nevezni, mert a 25 éves tevékenységéből csak az utolsó év számít. Ezért kell letagadni, hogy Horthynak döntő szerepe volt a budapesti zsidóság megmenekülésében. Ezt ugyan a kortársak – zsidók is – mind Magyarországon, mind külföldön elismerték, de ma történészi életműveket lehet arra alapozni, hogy cáfolni próbálják. A fasisztázás, diktatúrázás és antiszemitázás hatalmas előnye, hogy az egész világon értik, a részletek meg úgysem érdekelnek senkit. Koszorús Ferenc ezredes nevét, aki a budapesti zsidók deportálását előkészítő csendőröket páncélos hadosztályával kiszorította Budapestről, nem lehet ilyen könnyen és gyorsan megismertetni a világgal (természetesen Koszorús tettei jelentőségét is kisebbíteni igyekeznek).

Összefoglalva: a fasisztázás, diktatúrázás és antiszemitázás célja, hogy a jobboldal identitásképzését akadályozza, a jobboldalt elválaszthatatlanul összekapcsolja a fasizmussal, és ezáltal az ország irányítására alkalmatlannak mutassa be bel- és külföldön. A Holokauszt-identitású szekuláris és a vallásos zsidókat felhasználva, a baloldalt egyedüli védelmezőjükként beállítva viszont erősítik a baloldali identitást. A Holokauszt napi emlegetése azt szolgálja, hogy mintegy jelenidejű tényként mutassa be a zsidókat a jobboldali hatalom által fenyegető veszélyt. A magyar történelem egyetlen más eseményét sem tartják úgy életben, mintha tegnap történt volna, és mintha a tanulságaival és a felelősség kérdésével azonnal meg kellene birkózni, különben végzetes veszélyek leselkednének ránk.

Azt kell mondanom, hogy ez a taktika sikeres, bevált. A jobboldal folyamatos defenzívában van, szimbolikus gesztusai, pl. szoborállításai állandó össztűz alatt vannak, nemzetközi megítélése érdemtelenül rossz. Képtelen visszaverni a médiatámadásokat, és nem tudta a baloldalt hasonlóan az időben sokkal közelebbi diktatúrához kötni. A kommunistázás nem volt eredményes. A kormány felismerte a veszélyt, és megalapította a Veritas Intézetet és a Nemzeti Emlékezet Bizottságát a történelmi tudat átformálására. Nem feladatom a munkájuk megítélése, de a politika és a történelem iránt átlagon felül érdeklődőként nem sok sikert tudok nekik tulajdonítani. A NEB honlapján Nagy Imréről olyan életrajz van, ami után bármelyik reformkommunista megnyalná mind a tíz ujját. Egy szó sem esik arról, hány embert adott hóhérkézre az NKVD ügynökeként, nem írnak a svábok kitelepítésének megszervezéséről, a padláslesöprésekről minisztersége idején, antiszemitizmusáról, arról, hogy a Kossuth téri sortűz után a szolgálati út betartásának hiányát vetette az elkövetők szemére stb. A Holokauszttal szemben a Gulág és a többi kommunista rémtett megismertetése sokkal lassabban és kisebb hatékonysággal folyik. Így nem fog menni! Még szerencse, hogy a baloldal csodafegyvere az esztelen ismételgetések és a közönség növekvő immunitása miatt vesztett hatásosságából. Ennek azonban az antiszemitizmus mint társadalmi  jelenség iránti fokozott érdektelenség is az ára, amellett, hogy a baloldali össztűz miatt a jobboldalon hulladék- és töredékidentitások vannak forgalomban. Megfér egymás mellett a naftalinszagú királypártiság az ezoterikus sámándobolással, az inkább balos antiglobalizmus az atlantista szövetséggel, a Nyugaton már csak a baloldalra jellemző palesztinpártiság a muszlim fundamentalizmus elutasításával. Ha nincs olyan történelemtudat felkínálva, ami erőt adna, akkor az emberek az önkiszolgáláshoz folyamodnak.

(A címkép forrása: MTI Fotó, Kovács Tamás)

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Mi a baj a „civilekkel”?

A magyar közélet egyik most vitatott témája, hogy a kormány „nekiment” „a civileknek”. Valójában arról …

2 hozzászólás

  1. Nemeskürty István neve nem th-val írandó.

  2. HeroesNeverDie

    A legjobb tanulmány ebben a témában, amit eddig olvastam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.