2018 február 22., csütörtök
A kép illusztráció - Fotó: Kocsis-Boldizsár János

A Minority SafePack mintegy 50 millió embert érint

Share

A kisebbségek jogainak védelméről szóló európai aláírásgyűjtés támogatására buzdított mindenkit Orbán Viktor miniszterelnök. Ha sikeres lesz a kezdeményezés, akkor az Európai Uniónak érdemben kell majd foglalkoznia az őshonos kisebbségek helyzetével, így a határon túl élő magyarok jogaival is. Legalább egy millió aláírás kell a sikerhez, ez egyelőre még nem jött össze, de még van néhány hét a gyűjtésre.

Múlt héten 600 ezer felett járt a gyűjtés eredménye, ám rengeteg helyen – például Baszkföldön, Katalóniában – még csak most indul a kampány – mondta Pászkán Zsolt, a Külgazdasági és Külügyi Intézet szakértője az M1-en.

Hozzátette: a Minority SafePack az unió lakosságának 10 százalékát, mintegy 50 millió embert érint, akik kisebbségben élnek.

Kiemelte: Görögországban nem lehet gyűjteni, hiszen a görögök nem ismerik el a nemzeti kisebbségek létezését, az ott élő törökök pedig félnek a hatóságok retorziójától. Nem mindenhol olyan szervezettek a kisebbségek, mint a magyar közösségek Európában – emelte ki.

Mint mondta, az Európai Bizottság előtt hasonló állampolgári kezdeményezések is állnak, melyek már 3-4 éve születtek, de még nem hoztak róla döntést.

Pászkán Zsolt arról is beszélt, nem engedhető meg, hogy közösségeket azért diszkrimináljanak, mert ragaszkodnak saját identitásukhoz.

Az Európai Bíróság „csak a vállát vonogatta” Mihai Tudose fenyegetése kapcsán is – fogalmazott Pászkán Zsolt. Hozzáfűzte, hogy az aláírásgyűjtés nyomásgyakorlási eszköz, és mivel kevésbé békés eseményekbe is torkollhatnak a folyamatok, mint Katalóniában, ezért bízik benne, hogy az Európai Bíróság belátja, hogy kezelni kell ezt a problémát európai szinten is.

hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

szerkeszto

Share

Esetleg más?

ET: Romániának javítania kell a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét

Romániának fokoznia kell a romákkal szembeni megkülönböztetés leküzdésére, valamint a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség …

Egy hozzászólás van

  1. Dékány Ilona

    A facebookon jeleztem : A Postákon egy asztalt kellene biztosítani , ahol önkéntesek ülnének az ívekkel , tehát nem a pult mögött egy fiókból kellene kikérni a lapot és a borítékot .
    A Postákon megforduló többszáz ember nem is tudja , hogy mi módon írhatná alá , pedig megtenné —ezt én megtapasztaltam .
    Még nincs késő , ezért kérem , hogy próbáljon ezen segíteni , aki tud !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.