2018 augusztus 19., vasárnap
Őriszentpéter viharos sorsú temploma (Fotó: Rozványi Dávid)

Mit őriznek az Őrségben? – 5. Perben a történelemmel: Őriszentpéter, az „átjárók”

Share

Őriszentpéter méltán viseli az Őrség fővárosa nevet, kedves szerei, látnivalói különös hangulatba ringatják az utazót, egyik legérdekesebb látnivalója az Árpád-kori temploma. A templom története híven tükrözi a magyar történelmet: 1230 körül épült, különös módon, Szent Péter oltalmába ajánlották.

A török időkben, 1550 körül erődítménnyé, „kis váracskává” (castellum) alakították. Nagy ostromot nem bírt ki, 1664-ben el is pusztították, de a kisebb portyázó csapatok ellen védelmet nyújtott. Bár eredetileg katolikusnak épült, később a reformátusok birtokába került (ebből az időből maradtak fent a templom belsejében a Károlyi-bibliából származó idézetek), majd újra katolizált a templom (a reformátusok ezt követően, a türelmi rendelet kiadása után új templomot építettek maguknak).

Szívhez szóló intelmek a templom református korszakából (Fotó: Rozványi Dávid)

Sajnos a templom eredeti freskói nem maradtak fent, azonban így is elég látnivalót kínál. Elsőként érdemes megfigyelni, hogy az erőd-korszakából megmaradt a talajrendezés: látható a várárok, a bástyák és a sáncok helyét pedig ízlésesen sövénnyel jelezték. Egyszerre békés és hiteles a templom körüli tájék. Ilyenkor elgondolkozik az ember arról, hogy milyen érzés lehetett, amikor a 30-40 (esetenként 100) katona mellett még a falusiak is ide menekültek, s közben a török közeledett.

Az egykori falak helyét ma már csak sövény jelzi (Fotó: Rozványi Dávid)

A templom belseje kellemesen eklektikus: a gótikába hajló román építészet mellett minden kor otthagyta nyomát: ősi kőfaragások, Szent Péter képe 1801-ből, az oltár egy fafaragó művész alkotása. A templom eklektikussága mégsem zavaró, nem összevissza, sokkal inkább otthonos, érződik rajta, hogy ez nem egy puszta épület, hanem élő hívő közösség otthona.

Mégis, akármennyire kellemes kisváros is Őriszentpéter, a XX. század második feléből sötét titkot őriz…

Őriszentpéter történelme is keresztet rejt… (Fotó: Rozványi Dávid)

Itt édesapám, Rozványi Iván, a kétszeres politikai elítélt (1952-56, 1961-63), emlékirataiból idézek hosszabban – fájdalmas történet, de ez is hozzátartozik Őriszentpéter múltjához.

Pár szót az „átjárók”-ról. Így hívták azokat az igen bátor embereket, akik többnyire valamelyik rádió, például a „Szabad Európa” vagy az „Amerika Hangja”, vagy egyik adatokat gyűjtő szolgálat felkérésére átszöktek a határon, a „vasfüggönyön”, összegyűjtöttek adatokat, visszaszöktek és átadták ezeket felkérőjüknek. Erre a nagyon veszélyes tevékenységre azért volt szükség, mert más módon szinte lehetetlen volt kijuttatni a rendszer számára káros, kellemetlen információt: a rendőrség a nyugatra menő leveleket felbontotta és elolvasta, a telefon-beszélgetéseket lehallgatta vagy magnóra vette és utólag ellenőrizte. Egy ideig könnyebb volt átszökni a magyar-jugoszláv-osztrák hármas határnál, mint a „vasfüggöny” egyéb helyein. Aztán egyszer sok embert letartóztattak a közeli Őriszentpéteren, mert ők rendszeresen segítették az átszökéseket. Egyikükkel, egy 70 éves emberrel egy ideig egy szobában voltam a katonai ügyészségen. A kezeit egyáltalán nem tudta használni, az ujjai nem mozogtak, mert valahol úgy vallatták, hogy kezét sokszor a nyitott ajtó résébe dugták, aztán rácsapták az ajtót. Az őriszentpéteriek egyike úgy megsérült, valószínűleg elfogásakor, hogy távollétében ítélték halálra. Jóval a tárgyalások után egyik fivére, aki fodrász volt, már a Gyűjtőben borotválta rabokat, amikor a rabkórházban borotválva az egyik külön szobában, ami előtt, szokatlanul, egy külön őr állt, ezt a fivérét találta, aki még akkor is olyan súlyos állapotban volt, hogy kivégzését ezért nem szabadott végrehajtani. Persze, amikor egészsége a szabályzatnak megfelelő szintre emelkedett, akkor felakasztották. 

Az egyik ilyen átjáróról mesélték, hogy a agyarországon, az osztrák határhoz közel lakó családját úgy tudta kimenekítenie nyugatra, hogy értük jött egy autóval és elvitte őket a határnak egy olyan pontjára, ahol, korábbi felmérései alapján, tudta, hogy itt egy kis szakaszon nincs lépőakna. Az őket üldöző ávósokat úgy tudta lelassítani, hogy felbérelt sofőröket, hogy amikor elhaladt mellettük autójával, akkor álljanak keresztbe az úton teherautójukkal, szimulálva, hogy elromlott. Az akció sikerült. Azonban később, egyik átjárása alkalmával sajnos elfogták. Ekkor felajánlották neki, hogy nem akasztják fel, ha átáll besúgójuknak és hogy ennek betartására kényszerítve legyen, először hazahozatja családját. Ő becsületes módon a halált választotta.

Egy másik átjáróval egy szobában voltam egy ideig ugyancsak a katonai ügyészségen. Mesélte, hogy kb. 150  km. hajsza után fogták el. Ő tárgyalása megkezdésének reggelén fejjel lefelé leugrott az egymás tetejére szerelt harmadik vaságyról. nem tudom, mi lett vele, mert holtan vagy súlyosan sérülten azonnal elszállították.”

Tudom, kemény történetek ezek, nem illenek a könnyedebb útleírásokba, mégis, ezekről is beszélni kell, mert ha elhallgatjuk az őriszentpéteri átjárók szenvedéseit, a mi múltunk lesz szegényebb.

Korábban:

Zöld-e az Őrség aranya?

A táj gyönyörű, a sors keserű…

És mi is az az Őrség?

Szentmise Felsőszölnökön

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Villax Richárd: „Fáj a fejem” – néhány gondolat a pa-dö-dő jelenségről jubileumuk kapcsán

Az Állatkertben (!) ünnepelték a napokban a Pa-Dö-Dő lányok együtt éneklésük harmincadik évfordulóját. Bizony, már …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.