2020 április 9., csütörtök

#Muzej2019 – Az esthajnalcsillagon túl az Óbudai zsinagógában

Share

A Múzeumok Éjszakáján legutoljára a zsinagógák nyitották meg kapuikat, meg kellett várni az Örökkévalónak szentelt nap, a szombat elmúltát.

A Múzeumok Éjszakáján a zsinagógák és templomok nekem mindig is idegen testnek tűntek, a programok UFO-inak, hiszen a templomok és a zsinagógák nem az ember tudományos vagy művészi teljesítményéről szólnak, hanem az Istenre figyelő lélekről.

Egy Istennek szánt épületnek lehetnek művészi értékei, történelmi jelentősége, azonban ha ezek az elsődlegesek, nem más, mint egy üres csigahéj. Bevallom, az Óbudai zsinagógába is ezekkel a gondolatokkal mentem el: az eleven hitet és nem a múlt művészetét szerettem volna meglátni.

A zsinagóga kívülről is impozáns, egyszerű vonalakkal vázolták fel, de puritánsága nem válik nyomasztóvá.

A zsinagóga története a pusztulás és az újrakezdés állandó körforgása. Néhány szó és ellentétpár ebből a körforgásból:

1738: felépül az első zsinagóga – kinőtték.

1769: felépül a barokk zsinagóga – a nem megfelelő talajviszonyok és alapozás miatt megrepednek a falak.

1821: újjáépítik klasszicista stílusban – szerencsésen túlélte az 1838-as nagy árvizet (a víz szintjét jelző követ jelenleg Esztergomban őrzik)

1944: ehhez nem kell és nem is lehet megjegyzést írni…

1946-47: az épület sérüléseit kijavítják – 1948: bezárják a zsinagógához kapcsolódó zsidó iskolát

1949: az óbudai hitközség elveszíti önállóságát.

1960-as évek: megszűnik a hitélet, a zsinagóga épületét a Magyar Izraeliták Országos Képviselete eladják.

1972: az épületben kap helyet a Textil Műszaki Múzeum

1978: a Magyar Televízió veszi használatba az épületet

2009: a Magyar Televízió felhagy a műsorgyártással a zsinagóga épületében

2010: az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség bérleti szerződéssel birtokba veszi a zsinagógát… ezek a száraz adatok, ezeket el lehet olvasni az útikönyvekben is.

Amikor belép az ember, akkor önkéntelenül is felsóhajt: „Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, Izrael!”. Nem az építészeti értékek miatt, nem a csillogás és fény teszi széppé ezt az épületet, hanem azért, mert érezni, hogy akik építették, akik felújították, akik gondozták, minden hitüket és szeretetüket beleépítették a falakba.

Mégis, ha csak egy szép épület lenne, talán nem írnék róla, de az Óbudai Zsinagóga, ennél több: közösségi tér. Ne féljünk ettől a szótól, hiszen maga a szó, „zsinagóga” gyülekezetet jelent. Pont ez ragadott meg Óbudán: a látogató érezhette, hogy a rendezvény megnevezésével szemben (Múzeumok Éjszakája) nem egy múzeumban van, hanem egy élő helyszínen. Miközben a zsinagóga történetét mesélték, megismerhettük a zsidó élet mindennapjait, a közösségi életet, kóstolót kaphattunk a zsidó finomságokból, megtudhattuk, hogy melyik üdítőital kóser és melyik tréfli.

Néhány apróságot szeretnék elmesélni.

Az első, hogy a programok meglehetősen későn kezdődtek: a Múzeumok Éjszakája szombaton volt, meg kellett várni az esthajnalcsillag feljöttét. Minden közösség számára fontos tanulság: nyitottnak kell lenni a külvilág felé, de sohasem szabad feladni önmagunkat. Lehet, hogy ha a többi helyszínhez hasonlóan itt is már délután megkezdődnek a programok, több látogatót tudtak volna bevonzani, azonban ez a Törvény elárulása lett volna, pont a lényeg veszett volna el, amit be akartak mutatni.

A második egy tábla volt a kapuban: fegyverrel tilos a belépés. A felirat tartalma valahol félelemkeltő, azonban furcsamód senki sem félt. Talán közhely, hogy Nyugat-Európában félnie kell azoknak, akik meg akarják élni a hitüket, de boldog tudat, hogy Magyarországon sem a zsidókban, sem a keresztényekben nincsen félelem. Maradjon ez így! De nem árt, ha egy tábla emlékeztet minket arra, hogy ez nem egy magától értetődő állapot.

Ahogy járom a régi Magyarország településeit, főleg, a határon túl, mindig örül a szívem, ha egy-egy új életre kelő régi épületet látok. Ilyenkor mindig megpróbálok utána nézni, milyen forrás, milyen erő építette újjá a falakat? Sokszor a Magyar Állam, vagy az elszármazottak nyomára jutok. Ilyenkor az egyik szemem sír, a másik nevet: örülök, hogy valami él, ami pusztulásra ítéltetett, de szomorú is vagyok, hogy a helyi közösségnek már nincs ereje a teremtéshez. A zsinagógát járva, az egyes üléseken kis tábla jelezte, hogy kinek az adományából épült. Bár nem készítettem statisztikát, de szemmel láthatóan többségében voltak a magyar nevek, magyar rend szerint írva – egy újabb jele annak, hogy itt valóban egy élő közösség lát vendégül minket.

A program végén a kapuban a rabbi búcsúztatott el minket. Néhány barátságos szó mindenkihez, egy mosoly, ezt az ajándékot vittem magammal ezen az éjszakán. És egy igazságot, ami szerintem mindenkihez szól, függetlenül attól, hogy milyen hitben él: a szeretetet és a hit mindig erősebb, mint a gyűlölet és a rombolás!

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.