2018 szeptember 23., vasárnap
Forrás: pixabay.com

Nagy Ervin: Enclosure Magyarországon

Share

Talán csak néhány közgazdász, vagy történész, esetleg a tizenkettedikes gimnazista (aki most tanulja) vágja rá: tudom, „bekerítést” jelent! Amely fogalom alatt azt a 16. századi Angliában elindult gazdasági folyamatot értjük, mikor is egyes nagybirtokosok a közös legelőket, vagy az addig műveletlen területeket, illetve a parasztok által bérelt parcellákat kerítéssel vették körbe. Nos, valami hasonló küzdelem zajlik ma Magyarországon is akkor, mikor a kormány tudatosan építi fel a magyar identitású, nemzeti tőkés „osztályt”. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a „legelők” nálunk elaprózva, ez idáig jobbára idegenek tulajdonában volt. Ez mindenképpen bizakodó folyamat, amelyet azért nem árt kritikusan is szemlélni és ha szükséges, akkor finomhangolni.

A 16. század végi angol nemesek és a leendő tőkével rendelkező polgárok kisajátították a közös tulajdont, vagy a „senki földjét” – ez már történelem. Ettől kezdve csakis az „új-tulajdonos” legeltethette ezen a területen a birkáit. Maga a „bekerítés” egy törvényen és gazdaságon kívül álló kényszeren, ha kellett erőszakon alapult. A bíróságok a pereskedő parasztokkal szemben az elkerítő földbirtokosoknak adtak igazat, így nem törvényhozási eszközökkel, hanem az „igazság”szolgáltatás támogatásával vált magántulajdonná a közös legelő. Később Rousseau – szimbolikus értelemben – a történelem előtti korba helyezte ezt a fogalmat, és úgy vélte, így született meg a magántulajdon, illetve így alakult ki a természeti állapotból a társadalmi állapot. A 19. századi utópista szocializmus követve a francia filozófust, ebben látta az egyenlőtlenség kialakulásának okát. Mind metaforaként, mind valóságos értelemben. Bár nem célom e helyen népszerűsíteni őket, de a kritikai kiindulópontjuk megteszi, természetesen másmilyen megoldási javaslattal. Maradjunk hát Churchill azon megállapításánál, hogy

a kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenlőtlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenlően részesít a nyomorban.”

Hagyjuk hát Rousseau-t és az utópista szocialistákat a könyvespolcon, és vessük tekintetünket az aktuális egyenlőtlenségre, a ma folyó „enclosure”-re és az Európai Unióra!

Forrás: pixabay.com

Az Unió gazdasági szereplői: a tagországok, a cégek és a magánszemélyek, ha többet szeretnének kiszakítani a civilizáció adta javakból, akkor egy idegtépő versenyfutásban kénytelenek részt venni, amely egyébként igencsak megrontja az életminőséget. Konrad Lorenz szerint a civilizált emberiség egyik halálos bűne ez.

„Ezért igen rövidlátó a kapitalista uralkodó osztály, ha továbbra is folytatja a fogyasztók megjutalmazását életszínvonaluk növelésével, miközben arra idomítja őket, hogy továbbra is folytassák a vérnyomásnövelő, idegőrlő versenyfutást társaikkal.”

Nos, többek közt ezt is az Európában uralkodó gazdasági neoliberalizmusnak, illetve a társadalmat átható szociálliberális szellemiségnek köszönhetjük.

A spontán privatizáció óta „bekerítés” folyik Magyarországon. A kialakult vegyes – magán és állami – tulajdonon alapuló piacnak két problémával kellett és kell jelenleg is szembenéznie:

1. Ezidáig nem az igazságosság mentén volt szabályozva a piac.

2. A külföldi tőke óriási előnnyel indul a versenyben.

Az első esetében a szociálliberális álláspont már csődöt mondott. Az állam, amikor segélyekkel, azaz a közösség által megtermelt javak egy jelentős hányadával próbálta pozitívan diszkriminálni a lemaradó rétegeket, két zsákutcába futott bele. Az első következmény az lett, hogy az elmúlt húsz évben jelentős létszámú társadalmi csoporton belül nőtt fel egy olyan generáció, amely nem látta a szüleit dolgozni, legfeljebb a segélyért sorban állni. Látni kell, hogy százezrek élnek úgy ma Magyarországon, hogyha lehetőségük lenne sem akarnának dolgozni, mert elszoktak tőle, hiszen a segély mindig megoldotta a megélhetési gondjaikat. A szociálliberális válasz második zsákutcája az ország gazdasági képességének oly módon történő lecsökkenése, amely következtében a munkából élők által megtermelt javak újraosztásából származó segélyeket már nem lehet az eddigi mértékben kifizetni. Magyarul: az állam ma már nem tudja a munkából élők adójából eltartani a lemaradókat. De „lemaradni sem lehet jobban”, mert a szegénység már-már szétfeszíti a társadalmi békét.

Mindebből következik a piac újraszervezésének igénye az igazságosság jegyében. Azaz minél több embert kell visszavezetni a munka világába, a segélyező rendszert pedig át kell alakítani. Ha kell a beruházások támogatásával, ha kell beavatkozással. A konzervatív gazdaságfilozófia szerint „hal helyett hálót kell adni a szegény embereknek”. De mivel az első megoldásra – a beruházások támogatására – kevés lehetőség volt, így kezdetben maradt a második út, jelen esetben a közmunkaprogram.

Ebbe vágott bele úgy 6-7 évvel ezelőtt az Orbán-kormány tervezés, majd a gyakorlat szintjén is.

A „bekerítés” folyamatának második problémája – most is – a külföldi tőke erőszakos jelenléte. A kormány, ha tömegesen akar munkahelyet teremteni, akkor szüksége van rá. De a külföldi tőke nagy része pénzszivattyúként működik, azaz a megtermelt javak jelentős hányada nem Magyarországon hasznosul, nem fektetik be újra, illetve nem kerül át az állam újraelosztó rendszerébe. Ráadásul a külföldi tőke megfojtotta a magyar versenytársát, így munkahelyet teremt ugyan, de igencsak káros következményekkel jár.

A külföldi tőke a spontán privatizáció óta – az Európai Uniós csatlakozás után még inkább – él a „bekerítés” eszközével. A magyar kormány patrióta gazdaságpolitikai lépései, a „visszakerítés” pedig nemcsak szellemiségében, hanem anyagiakban is komolyan sérti az Európai Unió egyes gazdasági szereplőinek érdekeit. Sorolhatnák a számos ütközőpontot a vízművektől, a franciák által birtokolt „kajajegyig” – amelyben Sarkozy nyíltan konfrontálódott annak idején Orbán Viktorral –, de fölösleges. Aki itt él látja, hogy a külföldi tőke amire csak tudja, ráteszi a kezét.

A magyar kormányt – ezáltal Magyarországot – ért politikai támadások mögötti számos elem közül az egyik legfontosabb a gazdasági érdekütközés, más okokról, például keresztény értékrend, magyar baloldali ellenzék „árulkodása”, bevándorláshoz való viszony, vagy a közösségi jogok deklarálása, stb. most nem szólva. A konfliktus a Magyarországon „bekerített” és „visszakeríteni” kívánt „legelők” miatt alakult ki az elmúlt nyolc évben, és vált politikai jellegűvé. Mint egyébként manapság minden gazdasági küzdelem.

Így az Orbán-kormány a munkaalapú társadalom megszervezése közben több dilemmával és problémával néz és fog is szembenézni az elkövetkező években. Finomhangolásokra újra és újra szükség lesz, ahogy az „egyensúlyozásra” és a gazdasági mozgástér továbbnövelésére is, legfőképp akkor, ha tényleg beválnak azon jóslatok, amelyek szerint ismét egy kisebb globális pénzügyi válság elé nézünk.

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Nagy Ervin filozófus-politológus, a Polgár Portál felelős kiadója, állandó szerzője. Közíróként rendszeresen publikál más blogjain (http://nagyervinfilozofus.blogspot.hu/), az Aracs Délvidéki Közéleti Folyóiratban, illetve a Magyar Hírlapban. Megbízott egyetemi előadó, számos felnőttképzéssel foglalkozó iskola tanára. A liberalizmus illúziói (Attraktor, 2014) és az Omladozó téveszmék (Attraktor 2016) című könyvek szerzője.
Share

Esetleg más?

Lélek Sándorné: Önéletrajz helyett (Hitvallás)

A város fölé érkező pirkadó hajnal arany köntösbe bújt az ébredő nappal. A szőke Tisza …

Egy hozzászólás van

  1. Kedves Ervin ! Mivel nem vagyok gazdasági szakember , csupán a sok –sok vitát próbálom követni , és összevetni a valós helyzettel , nem fűzök kiegészítést a cikkhez . /Egyet értek !/
    DE: Amikor a közgazdászok sora arról beszél , hogy a magyar kis és közepes vállalkozókat kellene helyzetbe hozni , akkor Szijjártó Péter miért a külföldi vállalkozók segítését szorgalmazza állandóan ? !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.