2018 október 20., szombat
Fotó: alice g. / http://picstame.com/user/aliceg.photograph

Nagy Ervin: Megölnétek a hőseinket?

Share

Meghalt az Öregisten, és mi öltük meg – állapítja meg Nietzsche a 19. század végén. Lassan meghalnak a hőseink is, és mi fogjuk lemészárolni őket, ha engedünk a liberálfasizmus végtelen terjedésének az ifjúság körében – mondom ma.

A liberalizmusnak számtalan „halálos bűne” van. Először is gyakorlattá tette az idegtépő társadalmi és gazdasági versenyfutást. Így elbizonytalanította az egyént, aki ebben a Felvilágosodás óta folyó, több dimenziós küzdelemben csupán önmagára számíthat. A civilizáció által előállított anyagi javakból megkínálta az embert, majd fokozatosan fogyasztóvá minősítette le. Ennek következményeként az ember elidegenedett a másiktól. Magányos és boldogtalan lett. Ráadásul az egyenlőtlen verseny miatt sérült a társadalmi igazságba vetett hite is. Másodszor: a hagyományos morális iránytűt eldugta előlünk, és helyette a haszonelvűséget húzta elő a cilinderből. Végül pedig rátámadt a hősökre is.

Az első bűnt vette észre Marx is, akinek a diagnózisa helyes volt ugyan, de amit e folyamat helyett ajánlott, csupán egy másik szélsőséges felfogás volt (erőltetett mesterséges kollektivizmus). Ráadásul telis-tele megvalósíthatatlan és veszélyes utópiával. Sajnálatos, de a történelem ki is próbálta Marx-elméletét, aminek aztán százmilliónyi áldozata lett, a sok-sok önjelölt pszichopata népvezér miatt.

A liberális gondolkodó mindig az egyénben hitt és hisz ma is. A közösséget negligálja, a gyakorlatban lebontja, szétzilálja. Marx ezzel szemben a mesterségesen létrehozott közösségeket kínálta. Az ésszerűtlen és minden hagyomány nélküli kollektivizmust. A liberalizmus és a marxizmus is forradalmi ideológia volt abban tekintetben, hogy a természetes közösségek (család, nemzet, hitbéli közösségek) lebontását tűzte ki céljául. Csak az egyik individualista, a másik pedig kollektivista receptet javasolt. De számtalan más dologban is hasonlóan gondolkodtak. A nemzetet, mint élő organizmust, végképp el akarták törölni. Ezt a szándékát az előbbi diplomatikusan kozmopolitának, az utóbbi pedig internacionalistának nevezte el.

A másik halálos bűne a liberális ideológiának, amivel boldogtalanabbá tette az egyént, hogy a hagyományos és teremtett erkölcsi normákat is széjjelzúzta, majd a haszonelvűséget (utilitarizmus) népszerűsítette. Eltörölte az emberen túli, transzcendens értékeket, helyére pedig az emberi akaratból származó normákat tette. Azaz létező gyakorlattá erőltették azt az elvet, miszerint „jó” az, ami „hasznos”, „rossz” pedig az ellentettje.

A harmadik, talán ez egyik legkevésbé látható főbűne a liberális filozófiának, hogy meggyilkolta a hőseinket. Legalábbis a saját értelmezési keretében kísérletet tett rá. Először kiüresítette azokat az ideákat, amelyeket egy-egy kiemelkedő személyiség testesített meg, majd magát a húsvér embert is a földbe taposta a közösség színe előtt. Mindezzel párhuzamosan relatívvá tette, ezáltal lerombolta az erkölcsi normákat, majd megkérdőjelezte az emberen túli értékek létét. Az okokat pedig azzal a naiv programmal magyarázta, amely szerint az ember képes megismerni, majd a hasznosság elvei alapján átalakítani a teremtett világot. (Gyakorlatilag Isten szerepében tetszelegve.) Ehhez végtelen szabadságra van szüksége, ami elől mindent el kell takarítania. A mesterséges világ pedig jobb lesz, ha a szabadságot minden örökké létező és követhető norma nélkül, végtelenített módon értelmezzük. Ez voltaképp a liberalizmus illúziója.

Pedig minden természetes közösségnek vannak hősei. Így egy családnak, egy nemzetnek, vagy egy vallásnak is. Ott élnek a családok elbeszéléseiben, fényképein az ősök; a népek mítoszaiban, vagy népmeséiben a hősök; de megleljük őket a nemzetek történelmében is. A vallásokat tekintve is hasonló szereplőket találhatunk. A Kereszténységnek számos szentje van, akik követhető és példamutató életükkel állnak a közösség színe előtt. De legyen az család, nemzet, vagy vallás, mindegyiknek megvannak a hősei. Ők azok a szereplők, akik képesek egy-egy olyan normát megjeleníteni, amivel a közösség kohézióját, összetartó képességét tudjuk erősíteni.

Nos, ezért zavarja a liberalizmust és a marxizmust is a hősök létezése. Végső céljuk az, hogy elpusztításukkal egyúttal eltakarítsák a céljaik előtt akadályként álló hagyományos közösségeket.

De a huszadik század végére, a posztmodern korban rádöbbenhettünk, hogy nincs ez így jól. És ezt érezzük ma is. A szabadság önmagában üres érzés. Ha nem töltődik fel követhető értékekkel, akkor nem teszi jobbá az egyes ember életét. Sőt! Megjelenik a bizonytalanság, a szorongás, majd a civilizációs betegségek tömkelege.

Igaz, a szabadságra szükség van, mert a szolgaság szükségszerűen rossz – de mindebből nem következik az, hogy minden olyan normát le kellene érte rombolni, ami erkölcsi korlátok közé szorítaná. Voltaképp ezen a ponton keresendő a konzervatív és a liberális szabadságfogalom közötti egyik, ha nem a legfontosabb különbség. Mert míg az előbbi úgy véli, hogy a szabadságot minden egyén számára biztosítani kell, de csak addig, míg az nem ütközik az egyes közösségek és hagyományok értékrendszerébe és az igazságosságba; addig a liberális, minden tiszteletet sutba dobva, korlátlanná kívánja tenni az egyén autonómiáját. Így kerül kukába a liberális gondolkodás szerint a nemzet, a család, vagy éppen bármilyen más, emberen túli értékek hitén alapuló közösség is. S ezért ölik meg az egyes normákat megtestesítő hőseinket.

Pedig a hősök nélkül szegényebbek vagyunk. Mind lelkileg, mind kulturálisan. De a hősök földbe döngölésén, minden válságjelenség ellenére, ma is munkálkodnak a tehetséges és a kevésbé tehetséges liberális érzelmű szellemek. Sorra kérdőjelezik meg a történelmünk szereplőit. A liberális „tudós”, értelmiségi szerint például Szent István csupán egy véreskezű gyilkos volt, Hunyadi Mátyás pedig egy piperkőc és hiú diktátor. De Kossuth is lopott és hazudott, Petőfi meg duhaj és megbízhatatlan iszákos volt – a liberálisok szerint legalábbis ez a lényegi attribútum, amiről szólnunk kellene.

A szentek pedig? Nos, a liberális gondolkodók szerint nem is éltek ők. De ha mégis, akkor minden csoda, amivel kapcsolatba hozhatóak, valójában a Vatikánban megírt mese részletei csupán.

De ugyanígy vannak a népmesékkel is, melynek tanúságait feledtetni próbálják velünk. A liberálisok szerint nem is korszerűek. Nem divatosak, nem „trendik”. Nézzék és olvassák csak gyermekeink inkább az Amerikából beáramló anti-kulturális szennyet! Mert attól úgyis elég buták maradnak. A liberalizmus alapjain felhúzott fogyasztói társadalmaknak pedig nincs szüksége gondolkodó emberekre. Olyanokra, akik egy természetes közösség normáit követnék. Akik a történelmi és a hagyományos hősöket példaképként tisztelnék.

A hősök legyilkolása ma is tudatosan zajló folyamat. A közelmúlt legendáit, akik valamit letettek az asztalra, vagy valamilyen példaértékű teljesítményt értek el – szép lassan lejáratják a tömegkommunikáció eszközeivel. A régi hősökkel már-már elbántak, de programjuk szerint a maiakat is el kell pusztítaniuk. Ha pedig igény van rá – akkor helyükre lehet csempészni a „celebeket”, sztárokat, akik jól jelképezik a mértéktelen, morális gátak nélküli fogyasztást. Ez folyik ma Európa minden országában. Erre tudunk példákat említeni minden nemzet esetében.

(Vezető kép: Alice G.)

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Nagy Ervin filozófus-politológus, a Polgár Portál felelős kiadója, állandó szerzője. Közíróként rendszeresen publikál más blogjain (http://nagyervinfilozofus.blogspot.hu/), az Aracs Délvidéki Közéleti Folyóiratban, illetve a Magyar Hírlapban. Megbízott egyetemi előadó, számos felnőttképzéssel foglalkozó iskola tanára. A liberalizmus illúziói (Attraktor, 2014) és az Omladozó téveszmék (Attraktor 2016) című könyvek szerzője.
Share

Esetleg más?

Lélek Sándorné: Adjon az Isten áldott vasárnapot mindenkinek!

“Embertelen lelkivilág volt, amibe minket belekényszeríttettek, amikor magunk se tudtuk, hogy most már emberek vagyunk, …

5 hozzászólás

  1. HeroesNeverDie

    “Igaz, a szabadságra szükség van, mert a szolgaság szükségszerűen rossz – de mindebből nem következik az, hogy minden olyan normát le kellene érte rombolni, ami erkölcsi korlátok közé szorítaná. Voltaképp ezen a ponton keresendő a konzervatív és a liberális szabadságfogalom közötti egyik, ha nem a legfontosabb különbség. Mert míg az előbbi úgy véli, hogy a szabadságot minden egyén számára biztosítani kell, de csak addig, míg az nem ütközik az egyes közösségek és hagyományok értékrendszerébe és az igazságosságba; addig a liberális, minden tiszteletet sutba dobva, korlátlanná kívánja tenni az egyén autonómiáját.” – kulcs-gondolat.

  2. Visszafordíthatatlan folyamat. Aki megmarad az sem lesz boldog. Jól teljesítettük a parancsolatot: ” Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a Földet. ” Betöltöttük.

    • Oláh István

      A liberál kapitalizmus eszméjének felváltására nem csak Marx és Engels kollektivizmusa kínált alternatívát, hanem a fasizmus és a nemzeti szocializmus is. Az utóbbiak nem egészen két évtized alatt legalább annyi, ha nem több eredményt hoztak, mint az előbbi, több mint háromszor annyi idő alatt. A vonatok Olaszországban máig pontosan járnak, a német ipar a romjaiból feltámadva szárnyal.

  3. Dékány Ilona

    Kedves Ervin ! Bár én csak annyit foglalkoztam a menőmanó Marx –Engels “tudományokkal ” , ami kötelező volt , a lényegével —talán —tisztában voltam .
    Hosszan elemzett írásod aki nem érti , az nem is akarja érteni . Csak azt tudnám , hogy ez a liberális ” vezérürü ” miért tüntet a liberalizmusával ? Ez maradt neki ? A többi hely foglalt volt ? Persze közben “libikókázik ” , hogy toppon maradjon . Kíváncsi vagyok , hogy most kikhez csapódik oda , hogy bekerüljön a Parlamentbe !

  4. Sajnos igaz! Pedig oly szépen és jól el lehetne tölteni a meghatározatlan ideig tartó életét – mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.