2019 augusztus 18., vasárnap
Négy településen tartanak vasárnap időközi polgármester-választást.

Nézőpont: akár tíz baloldali párt is osztozhat a szavazatokon 2018-ban

Share

A Nézőpont Intézet szerint a korább 5-6 helyett a 2018-as parlamenti választáson akár 10 párt is osztozhat majd a baloldali szavazatokon, ami azt jelenti, hogy ez az oldal nem tud majd kormányzóképes erőt felmutatni.

Deák Dániel, az intézet elemzője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, az MSZP és a DK nagy valószínűséggel összefog majd, a többi kis párt pedig további szerződéseseket köthet, ami kaotikus állapotot eredményezhet a baloldalon.

Kiemelte, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) úgy próbál helyezkedni a baloldalon, hogy minél kevesebb párt vegyen részt egy lehetséges baloldali összefogásban, ugyanis csak így tudnak a jelenleginél több képviselőt juttatni az Országgyűlésbe.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint a baloldalnak 2017 nyarára kell rendeznie, hogyan kívánnak nekivágni a következő parlamenti választásnak.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Úrnapja (Postcommunio – áldozás után)

Köszönöm, hogy áldozhattam, s mint méltatlanra nem sújtott le rám haragod.   Köszönöm a csendet, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.