2018 augusztus 19., vasárnap

Nyári színház Budakeszin: A boldog

Share

Június 8., 9. és 10-én  Ungváry Zsolt: „A Boldog” című színműve  jelent majd felejthetetlen élményt azoknak, akik kíváncsiak, milyen erő lakik egy igaz emberben, aki hűséges marad hivatásához a legnehezebb helyzetben is. Élőzene, látványszínház, lelki élmény vár a nézőkre a makkosmáriai kegytemplom kertjében.

Báró Apor Vilmos, Győr hős lelkű püspöke példát mutatott önfeláldozó hitből és hazaszeretetből, amikor „életét adta juhaiért”: a szovjet katonák elől a püspöki rezidenciára menekített nőkért.

A produkció újabb szép példája Budakeszi ökumenikus szellemiségének, hiszen a színmű rendezője és főszereplője Lázár Csaba, aki a Protestáns Újságírók Szövetségének tagjaként a Magyar Katolikus Rádió főbemondója, és élőzenei közreműködő a Zákányi Zsolt Református Vegyeskar is.  Ahogy a városban immár hagyománnyá vált, most is hivatásos színészek játszanak együtt budakeszi tehetségekkel.

Az előadás költségeit a jegyárból fedezik a szervezők. A jegyek már kaphatóak a Budakeszi Városházán Bakács Bernadett alpolgármesternél, az Erkel Ferenc Művelődési Központban és a jegy.hu-n .

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/244230792790871/

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/mezei.egyesulet/

A Budakeszi Templomkert Színház oldala: https://www.facebook.com/budakeszi.kovelprodukcio

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/a-boldog-93145

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Kilenc hónap a szórványban

„Erdélybe kimenni olyan, mint otthonról hazamenni” – fogalmazott Endrődi-Mike Attila ösztöndíjas, a „Kilenc hónap a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.