Nyárutó, Balaton-part – 26. befejező rész Posted in: Egyéb kategória

Nyárutó volt, a szálloda strandján nézte a naplementét a Balaton felett és a béke teljesen betöltötte. A béke, amiért megharcolt. A nap utolsó sugarai, mint szabadság cirógatták a bőrét.

Élvezte a csendet és a nyugalmat – a békét a szívében hordozta, de a napi hajtás, a robot, a munka, a háztartás a csendet és a nyugalmat sokszor kiölte az életéből.

– Boldog vagyok, – suttogta maga elé. – Boldog, mert meg találtam a helyemet a világban és nem kell harcolnom magammal. Kár, hogy a Balaton van előttem és nem a Tisza vagy a Duna – akkor stílusosabb lenne, hogy valóban átkeltem a folyón.

Olyan deja-vu érzése volt, mintha már átélte volna ezt a pillanatot, csak nem tudja mikor, talán álmában. Álom – eszébe jutott az álomkép: vajon tényleg csak tudatalatti félelmei tárgyiasultak, vagy valóban volt valami megmagyarázhatatlan azokban a történésekben? Csak egy rémálom volt, vagy valóban megtörtént mindez vele? Nem mintha számítana, de jó lenne tudni…

– Kedvesem, emlékszel még arra a levélre, amit az ágyneműtartóban találtunk? –  fordult a férfihez.

– Amit az exszem írt? Ennyire mély nyomot hagyott benned?

– Csak úgy eszembe jutott.

– Először csak dühös voltam. Aztán elégettem, és ezzel lezártam az ügyet. De láttam, hogy téged nagyon bánt az ügy, hónapokig nagyon aggódtam miattad. Szerintem jól tettem, hogy elégettem. Azzal lezártuk.

– Lezártuk. – válaszolta Paxa és megnyugodott. Ha a férfi csak arra emlékszik, hogy egyszer látta, akkor az egész csak képzelgés volt, nem volt több levél, csak egy nem, nem volt boszorkányság, csak egy kicsinyes, de egyben zseniális női bosszú, részéről meg a fáradt, feszült idegek játéka. Lustán nyújtózkodott egyet, drága kincs a napfény, minden sugarát élvezni kell…

Már eltakarták a hegyek a napot, amikor újra megszólalt a férfi:

– Azért az rosszul esett, hogy csináltál belőle másolatot és még olvasgattad… Látod, nem kellett volna annyit rágódni rajta…

Paxa izmai egy pillanatra megfeszültek, de szándékosan nem mondott semmit sem, akarattal összeszorította a szempilláit, hogy lezárja ezt a kérdést. Ha a férje azt hiszi, hogy volt másolat, akkor valami megmagyarázhatatlan, nem evilági logika szerinti történt, mert egy biztos: ő nem készített másolatot, nem is lett volna rá alkalma. Akkor viszont a sok rossz álom mégiscsak valóság volt valahol és… de ebbe nem akart belegondolni.

Inkább újra álomba merült.

Az álma szép és boldog volt: benne volt ez a Balaton parti este és mindenki, akit szeret – de egy pillanat alatt összeomlott a kép. Hirtelen dermesztő hideg ölelte körül, zuhanni kezdett valahova a mélybe, hiába próbált meg kapaszkodni, csak zuhant lefele…

Csuromvizesen ébredt. De ez a nedvesség nem az álom utóíze volt, valóban folyt róla a víz.

Amikor kinyitotta a szemét, az első, amit látott, egy kerek szempár, egy kis manó volt, amint fürkészően fölé hajolt.

A szempár tulajdonosa, egy huncut kisfiú, még mindig kezében tartotta a kis piros homokozó vödrét és vigyorogva húzta a szavakat:

– Anyuuuuu, gyere be a vízbe, játszani!

Paxa nevetve pattant fel a nyugágyból:

– Te kis ördögfióka, várj csak, majd megtudod, mi lesz ha elkaplak! Így leönteni az anyádat!

S néhány másodperc múlva mind a ketten belevetették magukat a hullámokba, maguk mögött hagyva mindent: a vizes törülközőt, a partot és minden rossz álmot.

Boldogok voltak, kacagtatóan.

Weöres Sándor: Csiribiri

 

Csiribiri csiribiri

Zabszalma –

Négy csillag közt

Alszom ma.

 

Csiribiri csiribiri

Bojtorján –

Lélek lép a

Lajtorján.

 

Csiribiri csiribiri

Szellő-lány –

Szikrát lobbant,

Lángot hány.

 

Csiribiri csiribiri

Fült katlan –

Szárnyatlan szállj,

Sült kappan!

 

Csiribiri csiribiri

Lágy paplan –

Ágyad forró,

Lázad van.

 

Csiribiri csiribiri

Zabszalma –

Engem hívj ma

Álmodba.

/Rozványi Dávid/