2019 július 15., hétfő

Nyárutó, Balaton-part: álmodozás – 1. rész

Share

Nekem nem születnek gyerekeim, csak unokáim lesznek – gondolta a lány és békesség töltötte el. – a harmincas éveim közepén járok, még ha találnék is magamnak valakit, akkor is ott ketyeg a biológiai órám, lehet, hogy kifutok a gyerekszülő korból. Talán, ha szerencsém van, a korábbi házasságából lesznek gyerekei és rajtuk keresztül jutok unokákhoz is – gondolta Paxa. Nem érdemes számolgatni, hány évig tudnék még gyereket szülni.

Nyárutó volt, a szálloda teraszán nézte a naplementét a Balaton felett és a béke teljesen betöltötte. Egyedül volt, de nem magányosan. Az a típusú ember volt, akit bármi baj is ér, mindig megőrzi magában a békét és a harmóniát. Olyan, akit mások vagy gyűlölnek, vagy szeretnek emiatt, attól függően, hogy bennük is meg van-e ez a béke, vagy csak irigylik.

Szerette ezeket az estéket, olyan kellemesen időn kívüliek voltak. Nem számolta a napokat, egyszerűen örült a vénasszonyok nyarának – csintalanul elmosolyodott magában: „vénasszonyok nyara”, mintha ez is vele csúfolódna – és annak a pár nap szabadságnak, amivel megajándékozta magát. Már nem voltak vendégek a szállodában, válogathatott a szobák között, a pincérek a kegyét keresték, a fövenyen oda feküdt, ahova akart, a nap és a víz hullámai csak őt cirógatták. Csendes boldogság volt, amit az embernek először önmagában kell megtalálnia, s a külvilág csak társulhat hozzá.

Megbronzosította arcát a lenyugvó nap fénye. Szép arca volt, kicsit szabálytalan a mai szépségideál szerint, de a lélek tükröződött rajta, nem lehetett nem megjegyezni. Olyan arc, ami izgatja a férfiakat, de amitől a legtöbben félnek, mert azt mutatja: ember van mögötte, akarat, amit használni és uralni nem lehet. Szabad ember, akit nem lehet megszerezni, csak részesedni az életéből. Akinek csak a mindent lehet adni, de mindent is ad cserébe.

Persze a többség nem az arcát nézte, megelégedtek a nyak alatti látvánnyal; de a liftező szeműeket számításba sem vette, egyszerűen átnézett rajtuk.

Behunyta a szemét és úgy érezte, hogy az esti szellő, mint szellemalakokat felé sodorja élete eddigi szereplőit. A szüleit. A testvéreit. A férfiakat, akik azt hitték, szeretik. A férfiakat, akikről azt hitte, hogy szereti őket. A hímek, akik szemükkel levetkőztették.

Talán mégis közöttük volt, az, akivel boldog lehetne? Boldogság – egyáltalán mi az? Egy élet, amit valakivel el lehet tölteni, ragyogás és lobogás nélkül, vagy ennél több? Ez máris több lenne, mint ami a legtöbb embernek megadatik.

Szabad-e kompromisszumok árán keresni a boldogságot?

Szabad-e lemondani a boldogságról, ha csak a megalkuvás az ára?

Vagy egyáltalán: miért vágyódik mindenki arra, hogy boldoggá tegyék, miért vágyódik mindenki arra, hogy ő maga legyen boldog és miért nem az által keresi a boldogságot, hogy másnak megadja? Vagy ez csak a szentek és őrültek kiváltsága, az átlagemberé, hogy először saját maga legyen boldog és ezt ossza meg a másikkal, másokkal?

Elmosolyodott: költői kérdés. Az életében közel-távol nincs olyan férfi, aki miatt érdemes lenne foglalkozni a problémával. Ahogy az egyik barátja mondta: a férfiak manapság nem elvenni akarják a nőket, hanem lízingelni. Hát ebbe ő nem megy bele: vagy így, vagy úgy, megalkuvással, vagy megalkuvás nélkül, de tartós boldogságra törekszik.

A nap lebukott a túlsó hegyek mögött, véget ért az utolsó estéje a Balatoni nyaralásnak. Más nem volt, aki ilyen élménnyel ajándékozta volna meg, hát ő maga lepte meg magát ennek a pár napnak az édes semmittevésével. Kezdheti a csomagolást, lezárhatja az itt töltött pár napot, a boldogság rövid szakaszát.

Majd hétfőn megfizeti az árát az irodában: a felgyülemlett munkát nem végezte el senki, a kollegák ugyanúgy folytatják a mószerolást, mint eddig, de ennek a pár napnak az emléke még hosszú ideig erőt ad neki.

(Rozványi Dávid)

A regény jövő szombaton (december 10-én) folytatódik…

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Nagyszombati csend

  Csend van, nem történik semmi sem, a Messiás sírjában pihen, az apostolok ajtók mögött …

Egy hozzászólás van

  1. Berekszászi Katalin

    Nagyon érdekes várom a következő részt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.