2019 június 25., kedd
Fotó: MTI

Orbán: a Kúria elvett tőlünk egy mandátumot

Share

A miniszterelnök sajnálja, hogy nem 134 mandátuma lett a Fidesz-KDNP-nek.

„Úgy látom, hogy a Kúria elvett tőlünk egy mandátumot, az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta, hogy a Kúria rossz döntést hozott, amellyel elvett a kormánypártoktól több mint négyezer voksot” – fejtette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, megjegyezve ugyanakkor: ezt tudomásul kell venni, a törvény nem ad lehetőséget a rossz döntés kijavítására, mert pénteken meg kell állapítani a választás végeredményét.

Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz alkotmányjogi panaszát, amely szerint a Kúria jogellenesen érvénytelenített több mint négyezer levélszavazatot, és amely miatt a kormánypárt plusz egy mandátumtól esett el az április 8-i választáson. Pedig az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy sérült a választói jog és több ezer levélszavazat érvénytelenítése jogszerűtlen lehetett, ugyanakkor a testület szerint nincs lehetőség utólagos jogorvoslatra, és a történtek alkotmányjogi panasszal nem támadhatók.

A Nemzeti Választási Bizottság döntése szerint több mint négyezer levélszavazatot nem vettek figyelembe és érvénytelennek nyilvánítottak a voksok összesítésekor arra hivatkozva, hogy azokat hagyományos borítékban küldték vissza, nem pedig a Nemzeti Választási Iroda által küldött borítékban. Holott a választási eljárási törvényben egyetlen szó sem esik a borítékok elvárt formájáról, kinézetéről.

„A Fidesz az a párt, amelyet a legnagyobb sérelem ért a szavazatok összesítése alapján” – mondta el Hidvégi Balázs. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, az érvénytelenített voksok miatt egy képviselői helyet veszíthettek. Hozzátette, a legfontosabb ennél az esetnél az, hogy az érvénytelenítéssel nem sikerült több ezer ember választói akaratát figyelembe venni.

A PestiSrácok.hu közben megtudta, hogy a panaszt lesöprő Kúria-határozatot ugyanaz a bírói tanács hozta, amelyik Orbán Viktor miniszterelnök óriásplakátjait is jogsértőnek mondta ki.

Polgárportál / MTI /PestiSrácok.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Nagyszombati csend

  Csend van, nem történik semmi sem, a Messiás sírjában pihen, az apostolok ajtók mögött …

Egy hozzászólás van

  1. Dávid Szaniszla

    Ami most írok nem komolyan gondolom! Ki kellene menni tüntetni a Kúria és az Alkotmány bíróság elé. Ezt szoktuk meg az ellenzéktől. Most mit tesznek? Gondolom gratulálnak a Kúriának és az Alkotmánybíróságnak, Vagy nem ehhez vagyunk szokva? Na de elég a viccből. Nem szép ettől a két szervezettől, hogy egy képviselőt “elloptak” a FIDESZ-től. Még szerencse, hogy mi itthon jól dolgoztunk. Az ellenzék pedig örüljön, hogy nem a határon túli magyarok adták meg nekünk a 2/3-ot! Azért ezt is meg lehetne jegyezni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.