2018 szeptember 24., hétfő
Forrás: pestisracok.hu

Ősztől pártként működne a Mi Hazánk Mozgalom

Share

Újabb kilépési hullám indult meg a Jobbikból. Csongrád megyében sorra szűnnek meg a tagszervezetek – erről a párt egyik korábbi választókerületi elnöke beszélt. Sok egykori tag úgy véli, az új pártvezetés eltávolodott a vidéki csoportoktól. A Jobbik vetélytársának tartja új szervezetét Toroczkai László is. A párt egykori alelnöke bejelentette: szeptembertől pártként működik tovább a Mi Hazánk Mozgalom. A szervezet ügyvezető elnökségében szinte kivétel nélkül volt jobbikos politikusok vannak.

Dudás Zoltán, a Jobbik korábbi választókerületi elnöke arról beszélt az M1-nek: azért hagyta ott a Jobbikot, mert úgy véli eltávolodott egymástól az új pártvezetés és a vidéki csoportok. A jelenlegi irányvonalat pedig vállalhatatlan tartja.

A Jobbik Csongrád megyei hármas választókerületének korábbi elnöke elmondta: ő maradt, aki volt, egy nemzetben gondolkodó, keresztény értékrendű ember.

Dudás Zoltán a hétvégén közösségi oldalán tette közzé, hogy mennyi Jobbik-alapszervezet szűnt meg Csongrád megyében. Azt írta: feloszlott a fábiánsebestyéni, a szatymazi, a csongrádi alapszervezet, illetve folyamatban van a kisteleki, a mindszenti, a csanyteleki, a szentesi, a sándorfalvi szervezet feloszlása, összesen legalább száz taggal, önkormányzati képviselőkkel, külsős bizottsági tagokkal, polgármesterrel.

Kedden a nyilvánosság elé lépett a Jobbik volt Nógrád megyei elnöke is. Dócs Dávid jelenleg már – a főként volt jobbikosokból megalakult – Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

A szervezet ügyvezető elnökségét már felállították, amelyben szinte kivétel nélkül volt jobbikos politikusok vagy tisztségviselők vannak. A tagok között van például a pártból nemrégiben kivált országgyűlési képviselő Dúró Dóra és Novák Előd, a Jobbik egykori alelnöke is.

A Mi Hazánk Mozgalmat azután hirdette meg Toroczkai László, hogy alulmaradt a Jobbik tisztújító kongresszusán a pártelnökségért vívott harcban, majd bizalomvesztés miatt kizárták a pártból. Azóta csalódott jobbikosok tömegesen csatlakoztak a Mi Hazánk Mozgalomhoz.

Toroczkai László most bejelentette: szeptemberre párttá alakulnak, az ehhez szükséges papírokat már beadták a bíróságra. Ásotthalom polgármestere arra számít, hogy a jövőben még Dúró Dórán kívül más jobbikos országgyűlési képviselők is csatlakozhatnak a Mi hazánk Mozgalomhoz. Hozzátette: igényt tartanak a Jobbik költségvetési támogatásának csaknem felére is, ami megegyezik azzal a szavazati aránnyal, amelyet Toroczkai László elnökjelöltként korábban a párt tisztújító kongresszusán kapott.

hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Orbán Viktor részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján

A magyar miniszterelnök személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament plenáris ülésen, melyen a …

2 hozzászólás

  1. Ühümm!
    Dórikának alighanem megereszkedett a keble,azért kulcsolja össze hátul. No sebaj. lóg az majd jobban is.
    A pártként működő szervezet jelenlegi vezetőiről,MOST is az a véleményem,hogy a VÁLASZTÁSIG, be akarták a cukisodott pártba csatornázni a radikálisokat. A kétharmad érdekében. Beszopták,mert nem az általuk megálmodott kétharmad jött létre.
    És most álmodnak maguknak egy radikális pártot. Csendben jegyzem meg,hogy szeretnék ismét beterelni a radikálisokat az ellenőrzésük alá. Ez nem véletlen működés,hanem attól félnek,hogy a Fidesz szavazói táborát fogják erősíteni.
    Summa summárum: továbbra is hazaárulók!

  2. Csak röviden : Kutyából nem lesz szalonna !
    Ha azok az emberek lesznek a főkolomposok , akik eddig a gáborkát éltették , akkor egy olyan párt jön létre , amilyenre én nem szavaznék . Csupán a névváltozás nem jelenti azt , hogy egy tisztességes jobboldali tömörülés lesz . Aztán majd kiderül az igazság !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.