2018 június 23., szombat
Illusztráció - Fotó: MTI

Öt nagy nemzeti egészségprogram készül

Share

Öt nagy nemzeti egészségprogram készül a népegészségügyi cselekvési tervhez kapcsolódva annak érdekében, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota – mondta a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Nagy Anikó határozott célnak nevezte, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a kórházi fertőzések megelőzését, és arról is beszélt, hogy folytatni kell a béremeléseket.

Az egészségügy, az egészségügyi dolgozók 2019-ben is számíthatnak a kormányra – szögezte le Nagy Anikó, és elmondta: folytatni szeretnék a béremeléseket, emellett újabb ösztöndíjrendszerek bevezetését is tervezik, elsősorban a szakápolói területeken. Kezdeményezték egy lakhatási program létrehozását is, amelynek kialakítása folyamatban van.

Az államtitkár elmondta azt is: megerősítik a kórházak pénzügyi és gazdálkodási folyamatainak ellenőrzését és felügyeletét azért, hogy feltárják, milyen okok vezettek az adósságok keletkezéséhez. Fontosnak nevezte, hogy az egyes kórházak vezetőivel közösen alakítsanak ki szakmai-pénzügyi cselekvési terveket, elkerülve a további adósság keletkezését. Kitért arra is, hogy folytatódik a tavaly megkezdett országos gyermeksürgősségi ellátó program, valamint folytatódnak a mentőautó-beszerzések is.

A tisztiorvosi szolgálat, illetve az országos tiszti főorvos szerepe erősödik, szélesítik hatósági feladatait, ellenőrzési jogkörét – mondta Nagy Anikó a Magyar Időknek.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Szent László-napok kezdődnek a felvidéki Debrődön

Nekünk, magyaroknak mindig volt olyan kivételes személyiségünk, akire büszkék lehetünk – mondta Potápi Árpád János …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.