2018 május 26., szombat
Forrás: zarojel.hu

Peterdi Péter: Kiindulás, eredet

Share

Nem mintha a spanyolviaszt szándékoznám feltalálni, de azt feltételezem, hogy az ember politikai preferenciája szorosan összefügg a saját – szociológiai értelemben értendő – hátterével. Efféle következtetéseket valószínűleg már sokan levontak a történelem folyamán, és minden bizonnyal nagyon koherens érveléssel támasztották alá a vonatkozó hipotéziseiket. Jómagam azt gondolom, hogyha egy átlagember életében fel lehet vázolni egy „honnan jön – hova megy” vonulatot, akkor ennek ismeretében a pártpreferenciáját is elég jól be lehet lőni.

Abban az egyéni fejlődésben, amelynek végeredményeként valamilyen döntést hoz a választó, meghatározók lehetnek például a családi legendárium történetei a nagyszülők, szülők szereplésével: következtetünk rá, elképzeljük, milyen emberek voltak a felmenőink, mit tehettek adott helyzetekben. Vagy ott van például az iskolázottság kérdése, a tanulmányi eredmények, a sikerrel vagy sikertelenül átvészelt kamaszkor: megannyi kulcsfontosságú tényező a felnőtté válás útján. Ám ha tizenévesen mégsem, legkésőbb fiatal felnőttként biztosan eldől, mit akarunk gondolni a világról és ennek megfelelően hova akarjuk leadni a szavazatunkat.

Ha meg kellene neveznem azt a kiindulást, amelyből következik nálam a jobboldali értékválasztás és elkötelezettség, az minden bizonnyal nagyapám pokoljárása volna az 50-es évek elején. Még a háború előtt, kezdő gazdálkodóként sikerült megvásárolnia egy kisebb méretű Esterházy-majort a Zala vármegyei szülőfalujának a főutcáján. Aztán behívták a nyugati frontra, hazajött, családot alapított – majd jött a kommunista hatalomátvétel, és kuláknak nyilvánították. Nagyapám nem akarta beadni mindenét a termelőszövetkezetbe. Rendszeresen bevitték elverni, végül a sokadik verés után nagyanyám írt alá helyette. Kisemmizték, elvettek tőle mindent, de a majorra annak ellenére kellett fizetnie továbbra is a törlesztést, hogy az már rég nem az övé volt. Parasztemberből bányász lett, az ajkai dombvidék tárnáinak a mélyén kellett helytállnia robbantómesterként. Kisiklatták az életét, de helytállt.

A családi emlékezet nálunk megőrizte az ilyen és ehhez hasonló történeteket, és ha már az őseim se szerették különösebben a kommunistákat, nálam se adta magát, hogy egyáltalán megpróbáljam megkedvelni a jogutódaikat. A magamfajta ember akkor se fog átszavazni, ha valamelyik túloldali pártalakulat szavazatszerzésre játszva kifejezetten konzervatív színben szeretné magát feltüntetni. A magamfajta ember – az efféle családi történetek okán tudatosan, de akár tudattalanul is – egységesen a jelenlegi kormánypártra szavaz, és nem ül fel a szalámitaktikának, mert tudja, hogy a táboron kívül csak a kommunistákat találni, nevezzék is akárminek magukat.

Furcsa keveréke a jelenlegi baloldal a gyökértelen, kiüresedett identitású egyéneknek és azoknak a törtetőknek, akiknek viszont a balos meggyőződése nagyon is egyértelmű és azt meglovagolva akarnak egyfajta új elitet képezni.

Rendkívül különös ezt a két réteget együtt látni a tüntetéseiken, megmozdulásaikon. Homogén tömegnek képzelik magukat, de valójában heterogénebb, széthúzóbb nem is lehetne ez a keverék. Ki hiszi el, hogy a mostanság nagyban akciózó, jól eleresztett gimnazista kölyköknek minden vágyuk vállvetve, együtt küzdeni az „elnyomó hatalom” ellen a társadalom perifériájára szorult, hajléktalan életmódban táborozgató, nemegyszer botrányos viselkedésű aktivistákkal? Ezek mégis hogyan számítanak egy brancsnak? Csak azért, mert közös az ellenségkép, még nem lesz belőlük egységes pólus, akárhogy is próbálják bizonygatni az ellenkezőjét.

Nézem ezt a 16 éves ifjú titánt, a korábbi közismert celeb-házaspár gyermekét, akit a januári diáktüntetések tettek fel a radarok képernyőjére. Hetykén hátrahúzott sapkában, afféle helyi érdekű forradalmárként pózol a színpadon, és amikor éppen nincs tüntetés, az áldozati pózt is felveszi, hogy legyen mit írni róla két demonstráció között is. Nagyszerű teljesítmény helyezkedésből, különösen ilyen fiatalon. De miért akar király lenni a trágyadombon, vagy legalábbis afféle ikonként tetszelegni a budai, belpesti hópehely-gyerekek szemében? Valós teljesítményt nem vélek felfedezni e tetszelgés mögött, tehát jó eséllyel valaki felépítette és futtatja a srácot, mint a 90-es évek fiúbandáit a dörzsölt zenei producerek.

Vagy mégiscsak önként akart a barikád élére, a tűzvonalba állni? Mi lehetett nála a fent említett kiindulás, hogy 16 éve minden tapasztalatával és meggyőződésével erre adta a fejét? Mondjuk nem nehéz kikövetkeztetni… Olyan, sztárként funkcionáló szülők árnyékában nőtt fel, akik közismertek voltak a pletykalapoknak rendszeresen szállított, még a magyar celeb-viszonylatban is rendkívül ostoba sztorijaikkal. Rivaldafény, a világ összes pénze, miegymás. Ő ebben szocializálódott, olyan is lett. Soha az életben nem fogja érdekelni a búza felvásárlási ára vagy az aktuális népmozgalmi adatsor, de a királykodás a hasonszőrű pajtásai előtt, az már annál inkább. Ez ám az igazi pszichopata tempó: szinte már a Sebhelyesarcút látom, csak drogok, meg fegyverek nélkül, viszont annál több önsajnáltatással és mikroadomány-koldulással.

És összességében az ég óvjon minket ettől a koldusmaffiától: a magukat jótét léleknek álcázó, az ifjúsági pszichopata-képzőkben gondos munkával fröccsöntött, frissen érkező senkiktől. Hozzátenni a közösséghez sose tudnának, csakis kivenni belőle, de lehetőleg minél többet, az ezeknél tipikus „mert nekem ez jár” – alapon. Ma még csak az aprópénz kell nekik, de holnap már lesöpörnék a padlást, ha tehetnék. Rájuk néz az ember, és pontosan tudja, hogy ezekre egy macskát se bízna, nemhogy a saját gyerekét. Alázat, tanulás, fokozatos fejlődés, az nem járja ezeknek. Identitásuk sincs, csak szabad vegyértékük, ami épp olyan ügyet köt le, amilyet a szponzor megkíván: a politika betanított, amúgy totál analfabéta munkásai.

Valamilyen formában ezeket mindig kitermeli a történelem, aztán csak a társadalom immunrendszerének erősségén múlik, hogy mekkora kárt tudnak tenni. De szerencsére most rendkívül egészséges és egységes a társadalom, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az előrejelzések az országgyűlési választás várható végeredményéről. Már az is szédületes, hogy a Fidesz 2006 óta folyamatosan a népszerűségi lista élén áll, arra viszont tényleg nincsenek szavak, hogy még közvetlenül a választás előtt is folyamatosan növekszik a népszerűsége. Azt hinné az ember, már nincs hová növekedni, és mégis. Mondjuk ki: ha ez az ország beteg volt, akkor a beteg nemhogy gyógyultnak tekinthető, de egyenesen kicsattan az egészségtől.

Talán egyre több ember teszi helyre magában a múltat, amint azt érzékeli, hogy érdemes a jövőbe nézni. Talán sokan átgondolták az utóbbi években, mit vigyünk magunkkal, miből kovácsoljunk identitást. Aki még nem tette, az feltétlenül keresse meg saját kiindulási pontját, amelyből egyértelműen következtethet értékrendjére, s aztán tudatosan vagy tudattalanul képviselheti azt.

Szerző: Peterdi Péter       

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Peterdi Péter

Share

Esetleg más?

Apor Vilmos: Krisztuskövető, úr és magyar

Ma van boldog Apor Vilmos emléknapja (május 23), emlékezzünk rá! Segesvár, tűz napfény, turistaáradat, az …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.