2019 október 21., hétfő
Csurka István / PolgárPortál grafika

Peterdi Péter: Megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni

Share

Egy vallomással tartozom az olvasóimnak: tizenéves koromban nagy rajongója voltam Csurka István hetilapjának, a Magyar Fórumnak. Katolikus gimnáziumba jártam, ahol teljesen természetes volt, hogy az igazgató a Magyar Nemzetet járatja, annál a tanárnál pedig a Napi Magyarország volt rendszeresen megtalálható az asztalon, aki a reggeli késéseimet regisztrálta. A kissé bárdolatlan, sokak által rettegett, de azért rendes embernek számító testnevelőtanár rendszeres olvasmánya viszont a Magyar Fórum volt – talán ott, a sportszertár mélyén kezdett el foglalkoztatni, hogy mit gondolhat ez az ember a világról, így aztán egyszer én is megvettem a lapot.

1999 elején jártunk, és nem volt olyan békés az ezredforduló előtti időszak, amilyennek utólag tűnik. Még sokunkban élt a délszláv háború emléke, a Koszovóban zajló etnikai tisztogatásokról érkező hírek pedig a balkáni lőporos hordó újbóli és végzetes berobbanásának lehetőségét vetítette elénk. Nyugtalanító hírek érkeztek a Délvidékről, miszerint a magyarokat kifejezett prioritással sorozzák be és viszik el katonának (csakúgy, mint az utóbbi években Kárpátalján), és sokan menekülnek a behívó elől. Az euroatlanti integrációnk árnyoldalairól szó sem eshetett a fősodratú médiában, épp ezért a mai napig sem tudják sokan, hogy Magyarország NATO-csatlakozását még kifejezetten siettették is azért, hogy aztán magyar repterekről indulhassanak az amerikai vadászgépek Újvidéket, Belgrádot és egyéb célpontokat bombázni. (Ez utólag érthetővé – de nem jogossá! – teszi az akkori szerb közvélemény velünk szemben érzett haragját.) Két héttel a felvételünk után már háborúban álltunk a jenkik oldalán – nem biztos, hogy ennek a kalandnak a magyar történelem dicsőségtábláján lesz a helye az utókor szemében.

A Magyar Fórum korrekt riportokat közölt a délvidéki magyarok háborús pokoljárásáról, mindenféle hatásvadász manír nélkül. A jugoszláv gazdaság összeomlása, majd a háború elől menekülő boszniai, krajinai szerbek magyar többségű községekbe való szervezett betelepítése valóban pokolivá tette a vajdasági mindennapokat. A baj már rég készen volt, amire Újvidék hídjai a Dunába hullottak, és nem véletlenül sejtették úgy sokan, hogy a koszovói albánok után a magyarok fognak következni. Az anyaországi közvélemény a legjobb és legpontosabb beszámolókat a Délvidékről a Magyar Fórumban olvashatta.

Nem véletlen, hogy megkedveltem Csurka lapját. Ha szerencsém volt, már szerda délután lehetett kapni a rikkancstól az iskolámhoz legközelebbi aluljáróban az amúgy csak másnap megjelenő Fórumot, és ezeken a napokon mindig be volt készítve nálam a zsebpénz. Amire hazaértem a metróval és a távolsági busszal, addigra nagyjából már ki is olvastam az újságot, amit aztán oda is adtam anyámnak – neki egy hétig is kitartott az olvasnivaló a bokros teendői közepette. Csurka István egész oldalas vezércikkei – Minden, ami van, majd később Magyar szemmel rovatcímmel – kiváló iránymutatással szolgáltak a magyar közélet és politika megértéséhez.

Sok mindenben nem értettem egyet a MIÉP-pel, az viszont kétségtelen, hogy igazán konstruktív ellenzékként szolgáltak. Az 5,55%-os választási eredményükkel és a maroknyi frakciójukkal fel tudtak nőni ahhoz a feladathoz, amelyre a mai ellenzéki pártok eddig sem voltak és ezután sem lesznek képesek. Nem tisztem megítélni utólag, mikor és mitől ment félre a párt útja, illetve azt, hogy kinek volt igaza: annak, aki pártütőt kiáltott, vagy annak, akik a növekedés gátját látták a pártszervezet megkövesedett struktúrájában. Egy idő után éppúgy zavarónak hatott Csurka mozdulatlansága, mint azon párttagok zsongása, akik egyre nagyobb elánnal kezdték sütögetni a pecsenyéjüket a MIÉP körül (vagy akár annak rovására). 2002 végén vettem utoljára Magyar Fórumot, utána éppúgy nem foglalkoztam velük, ahogy maga a párt is marginalizálódott. Más idők jöttek, a nemzeti radikalizmus is átalakult.

Csurka marketingesnek talán csapnivaló volt, látnoknak azonban zseniális. Épeszű párt nem fut neki egy választásnak a „Megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni” szlogennel, mert hosszú és nehéz megjegyezni – nem is sikerült vele újra bejutniuk a parlamentbe –, ám ha nem szlogenként nézzük, hanem programadó vízióként, akkor minden benne van. 16 éve viszem magammal ezt a három szót, és a reményt, hogy ekképpen, ebben a sorrendben alakulhat Magyarország sorsa.

És talán így is alakul. A 2010 és 2014 közötti időszak a megmaradásról szólt. A kormány helytállt, lett új alaptörvényünk, Magyar Köztársaságból ismét Magyarország lettünk, megszabadultunk a kommunista utcanevektől. Nem véletlenül ezeket emelem ki. Mivel megmaradtunk, ezért a 2014 és 2018 közötti időszak már a gyarapodásé lehetett, és a mérleg jó: minden tekintetben jobban élünk, mint négy éve ilyenkor. Kívánom, hogy a 2018-tól 2022-ig tartó ciklus a visszaszerzés jegyében teljen: szerezzük vissza elvesztett gazdasági pozícióinkat, piacainkat, diplomáciai súlyunkat. Magyarország újra tényező lesz, a magyar emberek pedig – anyaországban és határon túl egyaránt – jó életet, magyar életet élhetnek.

       

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Peterdi Péter

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Bunkermúzeum

Vannak témák, amikhez szinte lehetetlenség hozzányúlni, nevezhetjük ezeket akár darázsfészeknek is. A magyar történelem egyik …

Egy hozzászólás van

  1. Dávid Szaniszla

    Kedves Peterdi Péter! ÚGY LEGYEN!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.