2018 május 23., szerda
A romok mai állapota az Üveghegyen (Fotó: MOME Építészeti Intézet)

Peterdi Péter: Zárójelbe tett szakralitás

Share

Döbbenetes tervpályázatra, illetve az arról lelkesen tudósító Index-cikkre bukkantam a minap. A Pilis lábánál, a Holdvilág-árok bejáratától nem messze található Nagykovácsipusztán, egy major területén középkori plébániatemplom és korabeli gazdasági épületek maradványait tárták fel a régészek az utóbbi években. Már a XIX. században is ismertek voltak az akkor még a felszínen is látszó, de már igencsak fogyatkozó falmaradványok – a korabeli történészek pálos vagy ciszterci monostor maradványainak gondolták a romokat a fellelhető középkori források alapján. A kommunizmusban aztán nem foglalkoztak a lelőhellyel, ugyanis a major államosítását követően gyógyszerraktár működött a területen (a bejáratnál található buszmegálló neve a mai napig „Gyógyáruértékesítő Vállalat”, dacolva az idő múlásával), jelenleg pedig kecskefarm működik ott.

A kiásott és részben konzervált romok fölé ideiglenes védőtető került, jelenleg azonban – a terület tulajdonviszonyaiból kifolyólag – nem látogatható szabadon. Ebben semmi meglepő nincs: gyakran előfordul, hogy középkori romok csak előzetes egyeztetés esetén látogathatóak, ugyanis magánterületen helyezkednek el. Eddig még rendben is lenne a történet.

A kiásott és részben konzervált romok fölé ideiglenes védőtető került (Fotó: MOME Építészeti Intézet)

Valaki azonban nyilván fontolóra vette a terület turisztikai hasznosítását, ugyanis nemrégiben azt a feladatot adták a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) Építészeti Intézetében a hallgatóknak, hogy tervezzenek „oktatási, kutatási, nevelési, kulturális vagy akár meditatív központot” a területre. Talán még ez is rendben lenne, ha a tervezési elvek tiszteletben tartanák a terület (és a szűkebben vett térség, a Pilis) szakrális jellegét. Aztán megnéztem a cikk szerzője által kiválasztott, érdekesnek titulált pályaműveket, és azt hittem, lefordulok a székről.

Mindenekelőtt szeretném megjegyezni: a legutolsó dolog lenne, hogy bármiben is a Kádár-rendszer védelmére keljek, de azt el kell ismerni, hogy a műemlékvédelmet hagyták dolgozni, a szakemberek pedig nagyon tisztességes munkát végeztek a múltunk emlékeinek feltárásában, megőrzésében és bemutatásában. Számát se tudom, hány olyan római villánál, középkori templommaradványnál vagy helyreállított műemléknél jártam az utóbbi két évtizedben, amelyeknek a létezéséről a ’70-es, ’80-as években kiadott, az akkori műemlékvédelmi munkát összegző kiadványokból értesültem. Ezek a romkertek, ezek a helyreállítások biztosították az egészséges, alapvető magyarságtudat túlélését a szocialista világnézet ellenében: aki turistaként felkereste ezeket a helyeket, sokat tanulhatott a dicső múltunkról, és szerencsére a rendszernek sem állt érdekében, hogy ettől megfossza az embereket – valamennyi egészséges patriotizmusra, hazafias érzületre a diktatúrának is szüksége volt önnön legitimációjának megalapozásához.

Cséki Angéla Kitti és Balázs Krisztina hitgyakorló központjának terve (Fotó: MOME Építészeti Intézet)

Az viszont semmiképpen nem fordulhatott volna elő az átkosban sem, hogy egy feltárt templomhajóból virágágyást csináljanak, csak úgy. Vagy hogy teljesen véletlenszerű vonalvezetéssel megácsolt, a semmiből a semmibe tartó, öncélúan terpeszkedő fahidat vezessenek át a romterület felett. Vagy hogy amorf koporsókra emlékeztető, dizájnos toldaléképítményekkel aggassák tele a romokat, hozzáadott értéket képzelve ezzel ahhoz, ami a saját jogán éppen hogy nem igényel bármiféle toldást.

Úgy nézem, ezek a gyerekek azok, akikkel székekre emlékeztető ülő-alkalmatosságokat terveztetnek az intézetben a tanáraik, gondosan rászoktatva őket arra a tévképzetre, hogy bármilyen dizájnszemét eszkábálása védhetővé válik, ha azt művészetként bélyegezzük meg és tesszük rá az ebből fakadó felárat. Ez az emberfajta az, aki nácizmust kiált, ha valaki azt állítja, hogy a „művészete” két forintot nem ér. És ez az, akit a műemlékvédelmi szempontrendszer, a múlt tisztelete, a szakralitás a legkevésbé sem érdekel, sőt: felül akar emelkedni rajta, túl akarja szárnyalni azt.

Kortünet lehet ez. Jönnek ezek a Sárák, Flórák és Hannák valahonnan (gondolom, kitermeli őket ez a kor), és azt képzelik a mi kis csillagvirág-nevű hópehely-generációsaink, hogy akármit zárójelbe lehet tenni. Tanulni valószínűleg nem sokat tanultak a világról, de mivel sikerült eltévedés nélkül felbaktatniuk a művészet elit klubjának a cselédlépcsőjén, máris megkapják a biankó csekket arra vonatkozólag, hogy bármit is csinálnak, az értékes. Ha szerencséjük van, talán valami juppi majd kifizeti a szarjaikért a dizájnfelárat, aztán villoghatnak vele, hogy melyik multicég pompőz irodaházában találhatók meg a tákolmányaik – máskülönben meg valószínűleg éhen halnak a nagy értékesség közepette, mert épp csak a fedezet hiányzott a nekik osztogatott biankó csekkek mögül.

Wéber Andrea terve kilátóval és a kápolnarom fölé emelt csarnokkal (Fotó: MOME Építészeti Intézet)

De tettestárs az érték-relativizálásban az Index-cikk szerzője is. Idézem, betűhűen: Ami az itt élő ciszterciek után megmaradt az néhány nagyon szép rom, melyekkel pont ugyanaz a baj, mint általában a romokkal ország- és világszerte, hogy nem nagyon lehet velük mit kezdeni. Egy-két tényleg izgalmas és látványos kivételtől eltekintve inkább csak terhet jelentenek az utókornak: szépen feltártuk, kiástuk az őket óvó föld alól, és utána nem nagyon tudunk mit kezdeni velük. Pedig ha már egyszer felszínre hoztuk a köveket, muszáj vigyázni rájuk, különben csak pusztulnak. Legalább is ezt hangsúlyozta a tervezési feladatok megbeszélése során mindvégig Laszlovszky József (CEU) régész, aki konzulensként követte a folyamatot.Tetszik érteni? A romokkal csak a baj van, csak terhet jelentenek. (Ezt se hittem volna, hogy valaha is látom majd leírva a fősodratú médiában.) A materialista embernek biztosan teher a múlt, a rendes ember azonban úgy akarja látni a történelmi emlékeket, ahogy vannak, kommentár és átértelmezés nélkül.

Örülnék, ha mindenki a maga kaptafájánál maradna. A művészjelölt hajtogasson stokit és örüljön, hogy sikerült megúsznia a keményebb életet. A templomromokkal pedig a műemlékesek foglalkozzanak.

Szerző: Peterdi Péter  

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Peterdi Péter

Share

Esetleg más?

Ambrus Csaba: Múlt és jelen a Balkán tükrében

Bevallom férfiasan, kezdem elveszíteni a fonalat. Ülök a laptopom előtt, böngészgetem a nagyvilág híreit, közben …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.