2018 október 19., péntek
Forrás: nathantimmel.com

Pók Katalin: Na, ki akar liberális iskolát?

Share

Az oktatás mögött mindig is a kor filozófiája, gondolkodásmódja állt, ahogy már a 18. században Mária Terézia megfogalmazta: „az oktatásügy politikum”. És valóban, a jobb és baloldali kormányok eltérő filozófiát képviselnek az oktatásról, így nem csoda, hogy csatározások folynak az iskola körül. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy Fukuyamának igaza volt, amikor azt állította, az iskolában a relativizmus kötelező tananyag lett. Ez a liberális világrend jellemzője. Felnőtt azonban egy jobboldali iskola-elképzelés, mely e liberális világi erőtérben a támadások középpontjában áll.

A nevelésről való gondolkodás változása

Hazánkban Vekerdy Tamás pszichológus már 2004-ben kijelentette, hogy a „gyerek belső igényei fontosak, a pedagógus irányító szerepe háttérbe kerül”. Oktatáskutatóink megállapítják, hogy „személyközpontúság, gyermekközpontúság, pszichologizáló vonások” az iskola legfőbb karakterjegyei. A liberális gondolkodás megtámadta a tekintélyt. A „tiszteld az ősz fejet” tradicionális, konzervatív gyakorlat helyett, megjelenik a „tisztelje a felnőtt a gyereket” fordított liberális világképe. Ezzel párhuzamban az oktatáskutatók fokozódó iskolai anómiákról számolnak be. Megjelenik a drog, alkohol, agresszió, egészen a tanárverésekig. Ezzel egy időben folyik a gyermeki jogok védelmének erősödése, a szülők és tanárok jogainak csökkenése a törvényhozásban. Nálunk a liberális kormányzat alatt furcsa dolgokat terveztek bevezetni, a gyermeki jogok címszóval. Például a szülőnek nincs joga, hogy drogos gyermekéről információt kapjon az iskolában, vagy legyen tilos a papás-mamás játék az óvodában.

A liberális demokráciákban a nevelésről való gondolkodás megváltozott. Sáska Géza oktatáskutató azt írta 2006-ban, hogy a magyar oktatás a liberalizmus egy új alternatív értelmezését találta meg. Politikailag hazánkban ez a baloldalhoz köthető. Megjelent azonban az oktatás porondján a jobboldali erő – dominánsan 2010-től –, mely tradicionális értékrendet szeretne az iskolában látni. Például az irodalmi anyagban nagy változások történtek a jobboldali kormány alatt, s ez csatára ingerli a baloldalt. E két gondolkodás összecsapása két különböző értékrend összeütközését jelenti, s a politikai pártok szintjén mindez az MSZP-SZDSZ és a Fidesz harcát jelentette.

A tradicionális oktatás az európai, közöttük a közép-kelet európai országok sajátja volt, évszázadokon keresztül. A szocializmus ideje előtti időkben, a keresztény kultúrának megfelelően a morális ember nevelése állt az oktatás középpontjában. A szocializmus időszakában azonban változás történt. A korábbi évszázadokkal ellentétben a keresztény morált kiiktatva és az egyént a közösségnek alárendelve a „szocialista ember” típusának létrehozása folyt. Így több mint negyven évig épült a keresztény morál negatív ellenpólusa. A rendszerváltás után a nyugati eszmék szabad beáramlása kezdődött meg. Kiss Endre filozófus szerint, a „neoliberalizmus (a neopozitivizmussal összekapcsolódva) a világméretű globális intézményrendszer deklarált és szankcionált alapjává vált”. Kiemeli a neoliberalizmus nemzetközileg elfogadott „intézményes jellegét”, és hangsúlyozza, hogy a mai „világrend” a „neoliberális – neopozitivista komplexum világrendje”. Ugyanakkor összekapcsolódik a „posztmodern komplexummal” és egymás hatását felerősítik. A neoliberalizmus expanzív és szétsugárzó, a klasszikus liberalizmussal drámai módon áll szemben. Az 1989-es fordulat után a posztszocialista átmenet társadalmai a neoliberális politikára való áttéréssel a neoliberális gazdasági világrend felé indultak el. – írja Kiss.

Az iskolát 1945-ig mindig is áthatotta a keresztény szellem, és természetes volt, hogy az ember jobbítása és nemesítése folyik az intézményben. A nevelés magában foglalta az értékadást, az embereszmény állítást. A századelőn kétfajta meghatározó irányzat uralkodott az oktatásban: A „nem hivatalos” didaktikát Nagy László nevéhez kötik az oktatási szakemberek. Gyermekfejlődési alapon írt Didaktikáját gyermekközpontúnak és progresszívnak tartják. Ám a gyermeki önkibontakoztatást preferáló, a gyermeki tapasztalatokra építő didaktika, nálunk nem vert gyökeret a századelőn. A Trianon gondjával küzdő országban Imre Sándor Neveléstana /1928/ erősödött meg, amely a keresztény-nemzeti értékek átadását, a nemzetnevelés eszméjét akarta szolgálni.

A posztmodern liberális szemlélet, a kor nagy pedagógusainak munkáját – mint Fináczy, Weszely – akik az emberiség és a nemzet jobbá nevelését tűzték zászlajukra, „normalizálásnak” nevezi. A „semlegesség” ideája nyer prioritást, s ez a posztmodern értékrelativizmus és neoliberalizmus képződménye. Az univerzálissá lett posztmodern liberális tolerancia Nyugaton kontrollhatalomként magasodik az iskola fölé. Ennek az ideológiának a folyománya a „semleges iskolán kívül” a személyközpontúság és a pszichikai vonások dominanciája. Ezt favorizálja a liberális iskola, melynek szószólója hazánkban Vekerdy Tamás pszichológus.

A nyugati országokban a neoliberális ideológia nyomán kialakuló kreativitáselméletek a végpontig feszítik a függetlenség és az autonómia ideáját a pedagógiában. A morál nélküli tudat kialakításáról szól a történet a továbbiakban, amely megszüntetni akarja a „jóra” való nevelést, így a „rossz” érzékelhetetlenné válik. A világtrendben a humán tudományok megtámadása, a jóra formálható embereszmény elvetésére irányul, egyben a rossz támogatása, és nem marad el következménye sem, a mélyülő válság, a romlás lefelé köröző spirálja. A felszabadítás, kreativitás fogalmai, a morál nélküli tudattal kapcsolódnak egybe a század tudatában, s ez a tekintély fellazításával párhuzamban, az egyénre szabott feladat abszurditásig fokozása felé halad. A nietzschei „én jóm” és „én gonoszom” nyomvonalán indul a posztmodern neoliberális konstrukció, mely továbbfejlesztve az elvet mindenféle tekintélyt megtámad. Lerombolja a hagyományos intézményi tekintélyt, amely a társadalom alappilléreit ássa alá.

Az iskolában a közösségi nevelés és az individuum szabadsága áll egymással szemben, a nietzschei „nyáj” és „egyediség” kérdésében. A mai iskola nem tudja feloldani a dilemmát, mely a nietzschei gondolatok inspirációja nyomán az individuum feltétlen szabadságát hirdeti. Ennek legfőbb motívuma a gyermek szabad akarata, aki maga alkothatja meg képzeteit. Mai posztmodern, liberális formájában a nevelői ráhatás, tehát maga a nevelés befolyásolássá minősítését jelenti, ahol a nevelés, mint negatív dolog értelmeződik. Később a pedagógia már nem akar jó emberré nevelni, csak azt felszínre hozni, ami belül van, bármi rejlik is benne, ami tulajdonképpen a gyom és a virág együttes növekedését eredményezi. A morális kritérium, a norma, szabály és kötöttség ellenséggé minősítésével lép az élre a kreativitás, így legfontosabb lesz a szabad növekedés a nem befolyásolni elve, ami a századvégen az „anything goes” posztmodern ideájába torkollik. A posztmodern, liberális „szabad ember” formálása lesz a cél, akinek akaratát és képzeteit nem kötik a morális normák.

A posztmodern-neoliberális világban nincs célja, nincs értéke a nevelésnek, és nincs létjogosultsága a valamilyenné formálásnak sem. Így kerül előtérbe az oktatás elsőbbsége, a neveléssel szemben. Marad a puszta didaktika, a pedagógus-gyermek viszony olyan értelmezése, amelyben a pedagógus vezető szerepe és tekintélye van megkérdőjelezve. Ezzel kivesz minden eszközt a kezéből, amellyel nevelni lehet, de még a puszta oktatás is lehetetlenné válik. E tendenciának a fegyelmezési gondok növekedése, a tanárverések, iskolai tömegmészárlások jelzik útját. Ez az ideológia minden érték megsemmisítésére tör, minden tekintélyt megtámad, így kerül sor a két évszázados tanár-diák viszony átértelmezésére. „Hagyományos tanulási környezetnek” és hagyományos tanárszerepnek mondja az ismeretközlő, tudásközvetítő funkciót, amelyet igyekszik illegitimmé tenni. Nem jó szemmel nézi, ha a tanár a tanítási-tanulási folyamat főszereplője és a tudás birtokosa, aki megtanítja az anyagot, és a végén megítéli az elsajátítás fokát. A korábbi tanári dominancia felől a tanuló felé fordítja a figyelmet. A poroszos oktatási módszer helyett ez pozitív változásnak látszott, ha nem ismernénk a végét, még azt is mondhatnánk, hogy elérkezett a humánum százada. Csakhogy a kutatások azt igazolják, hogy amilyen arányban nőnek a gyermeki szabadságjogok és csökken a tanári tekintély, olyan mértékben nőnek az iskolai anómiák is.

Liberális olvasatban normalizáló a klasszikus műveltséget adó iskola, és felesleges a morális nevelés. Leszűkítendő a műveltséget adó tananyag, mert elnyomja az egyéni gondolatokat. A személyiség formálását kifogásoló posztmodern, liberális látásmód gyökereit a XIX. századi filozófiában kell keresnünk. A buddhista elvek alapján már Schopenhauer is kijelenti, hogy „felesleges minden tanító szó”, úgyis a jellemmotívum győz. Nietzsche folytatta a „bölcsőben belénk nevelt jó és rossz” elvetésével. Így jutott el az európai filozófia ahhoz a gondolathoz, hogy nem a morál, hanem az individuum korlátlan szabadsága a legfontosabb az emberi életben, s mindez mélyülő válság felé vezette Európát.

A Waldorf iskola

Vekerdy Tamás támadja a klasszikus műveltséget adó iskolát, helyette a liberális oktatást favorizálja. Nem titkoltan a Waldorf iskola híve, s annak rendszerét szeretné a teljes magyarországi oktatásra kiterjeszteni. Lássuk hát mi a Waldorf iskola háttere!

A XIX. század végén és a XX. század elején felerősödött a zsidó-keresztény vallás, és az általa hirdetett erkölcsi normák lebontása.  Nietzsche a filozófia oldaláról támadott, Carl Gustav Jung a pszichológia nézőpontjából, míg Rudolf Steiner a megismerés szellemtudományos módját vélte alkalmas eszköznek az eddigi keresztény morál aláásására.

Steiner munkássága igen szerteágazó, a pedagógia, a Waldorf iskola megalapítása pedig csak egyik ága volt a tevékenységének. Elsősorban az antropozófia ideájának megalkotása fűződik a nevéhez, ami több területen érezteti hatását. Ő is, mint Nietzsche és Jung, Európa megváltását remélte elméletének elterjesztésétől, melynek szintén szerves része a keleti misztika.  Az összekötő kapocs hármójuk között a keleti gondolkodásmód Európába való integrálásának szándéka volt. Steiner elméletében keveri a keresztény gnoszticizmust a pogány misztériumkultuszokkal és más keleti vallásokkal. A keleti tanok tehát nemcsak a gurukon, az ezoterikus tanfolyamokon és irodalmon keresztül kezdtek beáramlani Európába, hanem elsősorban a tudomány védőszárnyai alatt, elrejtve.

1919-ben alapították az első steineri antropozófiai alapú iskolát, melynek szelleme hordozza e jeles ideákat. Nem a gyereknek kell az iskolához alkalmazkodnia, hanem az iskola alkalmazkodik őhozzá. A gyerek nagyfokú autonómiája, az egyén fejlődési ütemének és érdeklődésének előtérbe helyezése jellemzi. Ezek az intézmények a tekintélyelvű iskola lerombolását készítették elő. A társadalomba való beilleszkedés kérdése a választóvonal a Waldorf iskola és az állami között. A steineri gondolkodás kérdése, hogy miért egy felettes hatalom mondja meg, mit kell tennem, és milyenek legyenek erkölcsi képzeteim. Az „én jóm” az „én gonoszom” nietzschei gondolat és a későbbi posztmodern, liberális gondolkodásmód, ezzel szinkronban van, amely azt állítja, nincsenek egyetemes erkölcsi normák. A szabályokat, a rend kötöttségeit e gondolkodásmód feloldja, mert az individuum szabadsága élvez prioritást.

A Waldorf iskolára a gyermek kötöttségek alóli felszabadítása jellemző; főként azok a gyerekek járnak oda, akik beilleszkedési gondokkal küzdenek, a normál iskolában emiatt problémáik vannak. A kérdés az, nem annak van-e legnagyobb szüksége a rend, a szabályokhoz való alkalmazkodás tanulására, akiből ez hiányzik? Szabó Magda a híresen szigorú szabályzattal rendelkező Dóczy gimnázium kapcsán azt mondta, bele kell simulni, hogy a szabálytalanság felnövekedhessen.

A mögötte álló szellemiség kétségessé teszi a Waldorf státuszát. A Waldorf a „Krisztus- impulzus”, azaz a kereszténység nevében működik, miközben tanításaiban a keleti okkult emberkép, az archaikus misztériumkultusz, a gnózis, az inkarnációs-tan eszméje keveredik. Az antopozófikus világkép, mely az iskola szellemisége, mindezek kevert végterméke. Világosan kell látni a különbséget a biblikus és az antropozófikus világkép között. A Biblia éppen az effajta okkult emberkép elleni harcban lépett szövetségre a „választott néppel”. A nevelésre vonatkozóan is határozott álláspontot képvisel, amely gyökeresen szemben áll mind az antropozófikus, mind a mai posztmodern, liberális elvvel. A keresztény morálon nyugvó európai kultúra, az erkölcsi relativizmus helyett határozottan elkülöníti a jót a rossztól, az erkölcsöset az erkölcstelentől.

Mi lehet a konklúzió?

A liberális iskola hívei által meghirdetett harc mögött tehát egy erős, neoliberális ideológia áll. A tradicionális iskola képviselői már elveszítették a latinos, ógörög, keresztény műveltséget, amely a múlt század elején még élt, ám a tananyagot a liberálisok ennek ellenére is soknak találják. Ésszerű csökkentés lehetséges, ám értékeinket nem adhatjuk oda, inkább vissza kellene szerezni. Kreativitásra, önálló gondolkodásra nevelhetünk, de előbb tanítsuk meg mi az értékes és mi az értéktelen, mi a jó és mi a rossz közötti különbség. Ez azonban klasszikus és keresztény műveltség nélkül nem fog menni.

A szerző filozófus, valláskutató

Pók Katalin

***

Felhasznált irodalom:

Buda Mariann-Kőszeghy Attila-Szirmai Enikő: Iskolai zaklatás –az ismeretlen ismerős. A jelenség a kutatás eredményeinek tükrében. Bp., Educatio, 2008. 3.sz. 373-386.

Csapó Benő: Tudáskoncepció változása Nemzetközi trendek és a hazai helyzet ÚPSZ. Bp., 2002/2.

Fukuyama, Francis: A Nagy Szétbomlás. Bp., Európa. 2000.

Kiss Endre: A neopozitivizmus-neoliberalizmus és posztmodern között. In: „Filozófia 2000”. Bp., 2000.

Lyotard, Jean Francois Hiv: Marshall, J and Peters, M.: Postmodernism and Education. In: Saha, L.J. (ed.) International Encyclopedia of the Sociology of Education Oxford, Elsevier Science Ltd. 1997.

Nietzsche, Friedrich: Imígyen szóla Zarathustra. Bp., Osiris Kiadó, 2001. (új fordítás)

Sáska Géza: Az oktatási ideológiák változékonyságáról. A 19. és a 20. századi liberális oktatáspolitikák. Bp., ÚPSZ. 2006/10, LVI. évf. 36-56.

Sáska Géza: Veszélyes iskola. Bp., Educatio, 2008a. 3. sz. 331-345.

Schopenhauer, A.: A világ, mint akarat és képzet. Bp., Osiris, 2002. 333-376.

Steiner, Rudolf: Filozófia és antropozófia. Bp., Jáspis, (1992) 1994.

Vekerdy Tamás: Az iskola betegít. Bp., 2004.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Lélek Sándorné: Adjon az Isten áldott vasárnapot mindenkinek!

“Embertelen lelkivilág volt, amibe minket belekényszeríttettek, amikor magunk se tudtuk, hogy most már emberek vagyunk, …

3 hozzászólás

  1. HeroesNeverDie

    Kedves Katalin,

    eddig megpróbáltam hallgatni, pedig sokszor nehezemre esett. Ez már a sokadik cikke, melyben lekezelöen értekezik a keleti filozófiákról, amelyek egyúttal a keleti vallások alapjait képezik. Olyan több ezer éves, jóval a kereszténység elötti magas kúltúrákat cimkéz “ezoterikus misztériumnak”, kvázi babonának, amelyek az utóbbi 1400 évben élet-halál harcot folytattak és folytatnak mind a mai napig az agresszivan terjeszkedö, faszisztoid halál-kultusz, az iszlám ellen. Amikor egy korábbi cikkében olyat irt, mint “Hermesz (… ha már, akkor Zeusz ugye), Buddha, Mohamed / Allah” (utóbbira már nem emlékszem pontosan, de a lényeg ugyanaz), majdnem kidobtam a laptopot a kezemböl.

    A mostanában oly sikkes “zsidó-keresztény kultúra” emlegetése is inkább politikai korrektség kategória, semmint vallástörténeti alap. Ön sikeresen összedob pár hires nevet, önkényesen összekever önálló, egymástól különbözö keleti vallásokat, abban a hiszemben, hogy egy valláskutatónak mindezt elhiszik. Mi köze lenne például a Nietzsche által közismertté vált zoroasztrikus hitnek mondjuk Buddha-hoz, vagy az éppen tegnap megünnepelt Shiva-hoz? A zoroasztrikus vallás amúgy a perzsa kultúrában fejlödött ki, amely szintén egy hatalmas civilizáció volt, amig nem iszlámositották.

    Ki, vagy mi jogositja fel Önt az egyedüli és egyedül “igaz” morál, hit- és értékrendszer megitélésére? Az Ön értelmezésében az a pár milliárd ember, aki nem keresztény, esetleg zsidóvallású, az mind “báványimádó” (orig. Pók K.) pogány lenne? Már megbocsásson, de ez pontosan ugyanolyan fundamentalista fanatizmus, mint amivel az iszlám operál!

    A Waldorf iskolákkal világszerte nagy baj van és nem azért, mert “keleti misztériumok” alapján született. Kár, hogy erre, a lényegre nem tért ki.

    A keleti vallások hatásának semmi, de semmi köze a lib-retardált, gyerek hülyitö oktatáshoz. Talán elkerülte a figyelmét, hogy azok a (távol)keleti országok, amelyekben a buddhizmus, taoizmus, hinduizmus, jain vallás és hasonlók dominálnak, az utóbbi évtizedekben oktatás területén nem csak elérték, hanem már régen lekörözték a magát non plus ultra-nak kikiáltó európai és egyesült államokbeli tanitási rendszert. S hogy az “erkölcsiségröl” se felejtkezzünk el, ami definitiv nem kizárólag az Ön által mélységesen megvetett “testiséget” jelenti, a távol-keleti emberek végtelenül udvariasak, tisztelve egymást és a látogatókat is. Az iskolákban szinte mindenütt, Japántól a Fülöp szigetekig, a gyerekek saját maguk takaritják a saját iskolájukat, játékosan megismerve igy a fizikai munkát és annak tiszteletét. Mint tudjuk, ha valaki saját maga dolgozik meg valamiért, jelen esetben az iskola tisztaságáért, az vigyáz is arra. A jó példa sokkal hatásosabb, mint bármilyen “prédikáció”.

    https://www.youtube.com/watch?v=jv4oNvxCY5k

    Üdv. HND

  2. atörökszultàn

    Steiner egy agyalàgyult örült fantaszta. A Waldorf iskolàsok egyik rèsze , szektàs , fèlnòtàs ideològusa a zöldpedofil ès antifa rohambrigàdoknak , màsik rèsze àldozata a remek keleti ideològiàkkal teletömöttfejü pedofil szarhàzi Waldorf “pedagògusoknak”. Jèzus megkèrdöjelezhetetlenül az Üdvözìtö ès egyedüli Megvàltò. A többi humbug , Simon màgus , akàrhogy is hìvjàk akàrhànyezer ève. ” Antikrisztus nincsen ès sohasem is fog megszületni. A nemlètezö nem lehet lètezö. De jaj nekünk-a lètezö lehet nem lètezö.Ez a borzalom.” Hamvas Bèla Nem èrdemes civakodni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.