2020 július 16., csütörtök
Kovách Imre szociológus / Forrás: hvg.hu

Pók Katalin: Váratlan elismerés, váratlan helyről

Share

A HírTv Egyenesen című adásában 2018. május 17-én a Fidesz váratlan dicséretet kapott. Meghívott vendégként Kovách Imre, az MTA szociológus professzora – a szerkesztői szándék ellenére – objektív maradt. Korábban a HVG többször készített vele riportot, ahol sikerült a riporternek negatív színben feltüntetni a kormányt a kutatásokra való hivatkozással, de ezúttal főként csak a pozitívumok kerültek felszínre „a miért nyert a Fidesz” kérdés kapcsán. A baloldal igyekszik minden lehetséges módon azt ismételgetni, hogy a Fidesz elveszítette az értelmiségét, csak a buta falusiak szavaztak rá. Ezért lett volna számukra fontos a tudományos berkekből érkező kritika, de ez most nem sikerült.

Van tudományos magyarázat a NER népszerűségére? – vezette be a riporter a kutatóhoz intézett kérdéseit, melyek azt akarták bizonyítani és a kérdezettől kicsikarni, hogy a kormány „függésben” tartja a vidéket, s lám, ez a magyarázat a győzelemre.

A kutató azt mondta, hogy a vidéki középosztály a stabilitás reményében voksolt a Fideszre. A szegényebb réteg ugyancsak a nyugalmat, biztonságot kereste, nem a pártra, hanem az államra szavazott. Egyszóval itt nyugalom és biztonság van, ami a Fidesz érdeme – ez volt a válasz végkicsengése.

A kutató hangsúlyozta továbbá, hogy egyetlen összetartó csoport van, ez pedig a Fidesz. Egyetlen erős vezető van, ezzel is a Fidesz rendelkezik. Az ellenzéki oldalon széthúzás van, csak a kormánnyal szembeni elégedetlenség tartja egyben. A nagy társadalmi változások bizonytalanságot hoznak, az emberek vágynak a biztonságra, ez pedig csak a jobboldalon található. Így összegezhető a válasz, bár Kovách Imre egyáltalán nem tekinthető jobboldalinak.

Mit ismert fel a Fidesz? Mit kell tennie annak, aki győzni akar? – hangzott el a következő kérdés. Szlogenekkel lehet az emberekre hatni. A társadalmi osztályoknak konzekvens válaszokat kell adni és a kiemelkedő vezérek szerepe sem elhanyagolható – mondta a kutató. Azt, hogy milyen szlogeneket adott a kormány nem részletezte, de nem mondta el a szokásos baloldali vádaskodásokat sem. Itt tehát, mint pozitívum jelent meg a szlogen.

Azt mi tesszük hozzá, a jobboldal tudja, hogy a szlogenek mögött a valóság áll, amelyet viszont a baloldal letagad és elhallgat a szavazói elől. Mit nem hall a baloldali médiafogyasztó? Egy német képviselő azt mondta a migránsokkal kapcsolatban:

„primitív burkások és késelők az ország pénzén, akik nem járulnak hozzá a gazdasághoz.”

Terroristák a tömegben, késelők az oltár mögött. A szlogenek ezek az igazságokat fedik, amelyeket az érthetőség kedvéért le kell rövidíteni, s egyszerűsíteni. Igen, ezt értette meg a kormány. A másik szlogen mögött a „nyílt társadalom” gyilkos gender ideológiája és kultúrmarxismusa áll, ide tartozik a CEU és néhány alapítvány a hatvanból. Ezt az üzenetet is egyszerűen és tömören közvetítette a kormány, így lett sikeres. Gyűlölet mégsem a jobboldalon van, hanem a sikert irigylők között. Mindezt nem mondta el a kutató, csak a szlogenek hatásosságáról beszélt, bár azt nem kutatták miért győzött a Fidesz.

Milyen előnyökkel rendelkezik a Fidesz, amiért érdemes a kormányt támogatni? – jött a következő kérdés. Kovách elmondta, hogy különféle érdekű társadalmi csoportok támogatják a Fideszt. Ennek okai, hogy a válságból kijutottunk, fogyasztási növekedés van, stabilitásra utaló jelek vannak, ami megnyugtató. Nincs infláció, de lehetne sorolni az előnyöket, amivel a kormány rendelkezik.

Ezek után jött a fő kérdés, a címadó „függés” témája. A riporter „függésbe taszított” társadalmi rétegekről beszélt, mint a győzelem fő okáról. A kutató azonban visszautasította a „függésbe taszított” szóösszetételt. Hangsúlyozta, hogy nem a Fidesz hozta létre a szegény rétegeket, ez sokkal korábbi, bár ez az állapot konzerválódott. A szegényebb réteg ingyen ebédet kap, a korábbi munkanélkülieknek meg közmunkát biztosít a kormány – ez lenne egyébként a „függés” a kormánytól, és a nép hálája (korábbi HVG-s részletek).

Megjegyezzük, hogy fentiek ellentmondásban állnak Ferge Zsuzsa baloldali szociológus „éhező gyerekek” mantrájával, mert ugye ott a rászorulóknak biztosított napi háromszori ingyenes étkezés. A kutató meghívásának ez volt a fő oka, igazolnia kellett volna, hogy a kormány függésben tartja a népet, de ennek itt most pozitív kicsengése lett.

Még azt is elmondta, hogy a körúti tüntetőknek figyelembe kellene venniük, hogy a kormány részéről konzekvens válaszok vannak, láthatóan a világ kerek egész volta közvetített, ahogy a 70-es éveket is hasonlóan konszolidált állapot jellemezte.

Hátra volt még a társadalmi osztályok kérdése, ami fő kutatási témája a szociológiának és a meghívott kutatónak. Két markáns csoport uralja a társadalmat, a felső középosztály és a szegényebb réteg, plusz a politikai elit, a felső tízezer. A felső középosztály megfelelő anyagi és kulturális tőkével rendelkezik, a fogyasztásban élen jár. A vidék hasonlóan fogyasztója a kultúrának csak másként, más alakzatokban. Azt már korábban elmondta Kovách, hogy mindkét domináns társadalmi csoport egyaránt támogatója a Fidesznek, mert az konzekvens válaszokat ad a problémáikra.

Többre itt most nem futotta a műsoridőből, de megállapíthatjuk, hogy a Fidesz-győzelem ellenzéki kutatása kapcsán egy objektív értelmiségi választ kaptunk, amely csak pozitívumokat tartalmazott a kormánnyal kapcsolatban. Elkerült minden baloldali rágalmat, a szlogenek, mint a győzelem kovácsa pozitívumként tűnt fel. A nyugalom, konszolidáció, konzekvens válaszok minden társadalmi csoportra vonatkozóan azt mutatták, hogy a Fidesz jó úton halad.

Ami kimaradt, és amit nem kutat a szociológia, a nemzeti és keresztény értékrendű tömegek Fidesz támogatása. A nemzet, haza, a határon túli magyarok, a család és keresztény kultúra támogatása az egyik legnagyobb hívószó a kormány támogatására. Ezt mutatják a Jobbik átszavazói is, akik csalódtak a balra tolódó pártban, s növelték a Fidesz meglévő szavazótáborát. Nem szabad megfeledkezni a jobboldali, konzervatív értékekre szavazó emberek nagy számáról sem. A szavazatok mögött ugyanis ez az értékrendi, érzelmi kérdés áll. Egyébként köszönjük az objektív válaszokat!

Pók Katalin

 

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Múzeum a város felett: Kiscelli Múzeum

Utunk következő állomása a Kiscelli Múzeum volt. Különös ez a múzeum, különös történettel, különös múlttal …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.