2018 június 21., csütörtök
Forrás: venagustyani.blogspot.hu

Polgári Szilvia: Ha elfogy a levegő

Share

Nincs szükség terrortámadás, vagy nemi erőszak túlélésére ahhoz, hogy az ember világosan érzékelje a közvetlen, s tágabb környezetében lezajló változásokat, azok hatásait, hogy szembesüljön a ténnyel, élete saját akaratától függetlenül egyszer s mindenkorra megváltozott, és már soha többé nem lesz olyan, amilyen az elmúlt harminc évben volt. Valami véglegesen elromlott. László – kérésére csupán a keresztnevét áruljuk el – a rendszerváltozást követően költözött Németországba, ám most, három évvel Merkel asszony „Wir schaffen das!” bejelentése után kilépett a CDU-ból és úgy döntött, a gyökereit Magyarországra helyezi vissza. Hazatelepül, épp úgy, ahogy mostanság egyre több magyar teszi, de növekszik azon nyugat-európai állampolgárok száma is, akik életüket a kiszámítható és biztonságos Magyarországon kívánják újrakezdeni. Lászlóval a német társadalom lelki alkatáról, a nyugat-európai sajtószabadságról, a megfizethetetlenné drágult szolgáltatásokról beszélgettünk és arról, hogy Németország korántsem ölelte úgy keblére a kelet-európai munkavállalókat egykoron, mint most a közel-keletieket és észak-afrikaiakat, akiknek viszont eszük ágában sincs munkát vállalni. Logikus, nem?

Mikor mentél el és miért?

1991. február 17-én jöttem ki Németországba, rendkívül prózai okból – egy autót akartam venni magamnak.

Épp a rendszerváltás után?

Az az igazság, hogy akkoriban nagyon fiatalok és nagyon szegények voltunk, és én mindig is elvágytam Magyarországról. Apám a Pécsi Bőrgyár igazgatója volt valamikor, de 1980-ban autóbalesetben meghalt, és engem otthon mindig az ő személye után ítéltek meg, nem pedig amiatt, amit a saját tehetségem révén tettem le az asztalra.

Mi volt a szakmád?

Érettségi után nem vettek föl az egyetemre, így tímárnak tanultam, majd a Pécsi Bőrgyárban dolgoztam, de Németországban is a szakmámban helyezkedtem el, és ma is ebben dolgozom.

Ott tartottunk, hogy egy autóért indultál…

Igen, ’91-ben kerültem ki egy olyan céghez, melyet 1846-ban alapítottak, egy ötödik generációs cégről beszélünk, és a tulajdonos már évtizedek óta keresett szakmunkást, de égen-földön nem talált. Akkoriban a két ország között volt egy olyan kormányközi szerződés, amely szerint mindenki dolgozhatott a szakmájában egy évig és ez meghosszabbítható volt még fél évvel. Mondanom sem kell, a másfél év lejárta után ki is utasítottak minket, de persze visszaszöktünk.

Hol éltetek?

Niedermohrban, a francia-luxemburgi határ közelében. A főnököm mindenhová irkált különböző kérvényeket, hogy megkaphassuk a tartózkodási engedélyt, de lehetetlenség volt elintézni. A feleségem nagynénjének a német férje segített, neki köszönhetően három hónapos tartózkodási engedélyekkel vegetáltunk és próbáltunk megtűrtként Németországban maradni.

A feleséged szintén magyar?

Persze, amikor kijöttünk a nagyobbik fiam negyedikes, a kisebb meg elsős volt. Aztán végül is a főnökömnek sikerült a szövetségi belügyminiszternél elérni azt, hogy ha megcsinálom a mestervizsgát, akkor maradhatunk Németországban. Neki ugyanis nem volt családja és azt mondta, hogyha nyugdíjba megy, szeretné, ha valaki továbbvinné a vállalkozását, mivel egy ismert és patinás cégről volt szó. Ezért 1998-ban megcsináltam a mestervizsgát, így maradtunk, majd rá két évre meghalt a főnököm, én pedig megvettem az egész üzemet, a telken lévő három lakóházakkal együtt, és megalapítottam a saját cégem, de ugyanazt gyártottunk továbbra is. A piac csak később omlott össze, a kergemarha-kór után.

Mi volt a termék?

Cipő talpbőröket gyártottunk, a régi hagyományos módon tölgyfa kéreggel, amelyeknek egy, másfél év volt a cserzési idejük. Gyakorlatilag ez a létező legjobb minőség a cipőtalpbőrök között, szinte aranyárban kerül a piacra. Ma már csak a méretes cipészek és az ortopéd cipészek használják, zsugorodik a piac. Egész Európában mindössze négyen voltunk, négy cég, amelyekből mára csak egy maradt Trierben, aki még ezt csinálja.

Tehát megvetted az üzemet.

Így van, és azóta is itt dolgozom. A kisebbik fiam itt tanult egyébként az üzemben, ez a szakmája, de már ő sem ezzel foglalkozik.

Van egy üzemed, ingatlanjaid, mégis, mi a gond?

Megmondom őszintén, két-három éve, mióta megindult ez a menekülthullám annyira rossz lett a hangulat, a közbiztonság, hogy azt nehéz szavakba önteni. Az emberek itt Németországban soha nem foglalkoztak politikával, mindenki csak élte a maga életét, most meg mást sem lehet hallani, mint mérgelődést, elégedetlenséget, és így tovább.

Németországban már előtte is nagyszámban éltek törökök, velük nem volt probléma?

Nem így és nem ennyi. Volt persze velük is probléma, már tizenöt éve is akadtak olyan városrészek – rengeteget utazom, minden hétvégén úton vagyok –, ahol összegyűltek és már a kiskamaszok is kóstolgatták az arra járókat, szóval nem volt túl megnyugtató érzés. Ma pedig már egy az egyben olyan, mint Arábiában. Például Saarlouisban jártam ősszel, és a város főterén, a bevásárló utcában nem láttam mást, mint ezeket az arabokat öt-tízfős csoportokban ácsorogni, a telefonjukat nézik, vagy ülnek a kávézóban, beszélgetnek, pontosan úgy, mint Isztambulban, és aztán eljön egy időpont, amikor egyszerre mind eltűnik, ekkor mennek az imádságra.

2015 után mi változott?

Nekem az a szerencsém, hogy faluban lakom, és a falvakban mindez annyira nem érezhető. Viszont ott van Ramstein tőlünk cirka tíz kilométerre, a háziorvosunk ott él, és ő azt mondja, hogy állandóan csak migránsokba botlanak. De még nagyobb a probléma a német mentalitással. Átjárja őket a Schuldgefühl (bűntudat – szerk.), már a második világháború óta bennük van az az érzés, hogy ők rosszat tettek az egész világgal. Egyfajta feloldhatatlan lelkiismeret furdalás. És próbálják túlkompenzálni magukat. De most, hogy beindult a menekülthullám, Kelet-Németországban például egyre nagyobb az elégedetlenség, az AfD ott erősödött meg leginkább. Az ember látja, hogy a német ismerősei a Facebookon hogyan posztolnak, látom azt, hogy senki sem mer mondani semmit. Nem tudom megítélni, hogy ez a tolerancia igazán szívből jön-e, vagy a bűntudat miatt ilyenek, és félnek, még egymástól is.

A kettő nem zárja ki egymást. Amellett a Facebook Németországban nagyon határozottan lép föl az úgynevezett „gyűlöletbeszéddel” szemben.

Igen, ezt már én is tapasztaltam. De a hétköznapok hangulata is megváltozott, míg régen elég nagy élet volt az utcákon, ma szinte senki sem megy ki. Ki van halva minden, nem járnak az emberek szórakozni, egyszerűen bezárkóznak. Megjegyzem, én is megszereztem a fegyvertartási engedélyt, vettem fegyvereket, már csak ketten vagyunk, én 63 éves vagyok, a feleségem 58, ott a falu szélén egyszerűen félünk, hogy valaki ránk töri a házat. A feleségem egyébként pár éve még nem akart hazamenni, nagyon jól érezte itt magát, de most már ő a fő szószólója a költözésnek.

Itt a tendencia lesz a probléma, nem? Mert mondhatjuk, hogy az AfD népszerűsége megnőtt, a CDU és az SPD pedig nagyot bukott, de mégiscsak ők, a „vesztesek” kormányoznak…

Igen és eddig jól is ment, de most csak kapkodnak jobbra-balra.

A németek azoktól várják a megoldást, akik előidézték a problémát?

A legtöbb németben föl sem merül, hogy ez probléma, még mindenki a „Wilkommenskulturban” és a „Gutmensch” mentalitásban van.

A bűnözési statisztikákat nem nézik? Vagy az egészségügyieket?

Homokba dugják a fejüket, nem foglalkoznak ilyesmikkel. Abszolút nem. Csak arra vigyáznak, nehogy valami rosszat mondjanak, amiért rasszistának bélyegezhetik őket az ismerőseik.

Nem tudathasadásos állapot ez?

Egyértelműen az. Eddig azt hittük, miután az AfD bekerült a parlamentbe, hogy most már nem ignorálhatják, vagy bélyegezhetik populistának, szélsőjobboldalinak, vagy nácinak, hiszen a Bundestagban van, tehát ezeket nem mondhatják többé.

De mondják, nem?

Hát mondják, és tudod, nem is értem ezt az egészet! Az életemnek a felét itt éltem le, szerettem itt élni, és büszke voltam arra, hogy német állampolgár vagyok, de két éve valahogy végletesen megkeseredtem.

Azt mondod, a faluban nem volt betelepítés, nem élnek nagy számban migránsok.

Nálunk nincsenek, viszont hallottam, olvastam olyat, hogy hét-nyolctagú családot költöztettek ki abból a házból, amelyben laktak, mert kellett a hely a migránsoknak.

Bérlakás?

Igen, természetes. Nekünk is van kiadó lakásunk, amelyet mindig amerikaiak bérelnek, de most egy évig üresen állt és féltem, hogy beraknak oda valakit. Úgy 10-15 éve, még bőven ezelőtt a válság előtt az önkormányzat bérbe vette tőlünk a háromszobás házunkat, amelyben most az anyósom lakik, felújították, bebútorozták és négy-öt algériai srácot költöztettek be. Adtak nekik lakást, teljes ellátást, munkát, fizetést, mindent, aztán két hónap múlva úgy eltűnt az összes, hogy nyomuk sem maradt. Egyik nap még elmentek dolgozni, de másnap már nem. Mondanom sem kell, a házat belül tönkretették, de a legérdekesebb az volt, hogy miután elmentek, a postaládába továbbra is jöttek a levelek. A banktól, mert kaptak bankkártyát is, és akkor még nem volt olyan, hogy csak pénzszámla, hanem aláírásra is ment, és ezek mindenféléket összevásároltak, aztán leléptek, a fizetetlen számlák meg csak jöttek, ahogy a bírósági tárgyalásra szólító idézések is. Előfordult, hogy elmentek Trierbe, ott elkapták az egyiket, mert lopott egy telefont, bevitték a rendőrségre, de ahelyett, hogy megbüntették volna, inkább írtak egy papírt, hogy itt jelentkezzen a rendőrségen, nálunk. Trier száz kilométerre van tőlünk, hát persze hogy utána a büdös életbe nem találták az illetőt sehol. Egyáltalán, az igazságszolgáltatás, a bűnüldözés nem működik velük szemben.

A kitoloncolások sem mennek könnyen, épp az elmúlt hetekben volt ebből sajtóhír. Mit gondolsz, a német sajtó objektívebben tudósít, mint a migránsválság kezdetén?

Csak a fű alatti sajtóból lehet tájékozódni, a hivatalos, mainstream médiából nem igazán. A televíziók abszolút semmit nem közölnek a cukormázon kívül. De bevallom, ma már – épp emiatt – nem nézek német tévét, és újságot sem olvasok, csak az online médiából tájékozódom, amelyek már nem tudják, vagy nem akarják elmismásolni a dolgokat. No meg a kommentek elég beszédesek. Ég és föld a különbség a cikkek tartalma és a hozzászólások között. Csak azt nem tudom, hol vannak azok az emberek, akik írják a kommenteket? Mert az ismerőseim között nincsenek, az biztos.

A lakóhelyeden nem történt atrocitás, miért félsz mégis? Miért települsz haza?

Hát, fiatalabb nem leszek, a gyerekeim elköltöztek, ketten maradtunk egy nagy házban. Nem csak a félelemről van szó, hanem egyszerűen anyagi szempontból sem látom biztosítva a jövőnket. Annyira drága minden, a biztosítások, a szolgáltatások szinte megfizethetetlenek és egyre magasabbak. A betegbiztosításomat havonta 304 euróval kezdtem fizetni, most 470-nél tart.

Nemrég egy német közgazdász örömmel konstatálta, hogy pörög a német GDP. Ami azért árnyalja a képet, hogy a migránsok miatt nőtt a fogyasztás és ez a szolgáltatások terén is érezteti a hatását, de mindezt az őslakosok termelik ki, nem?

Igen, a betegbiztosítás esetében ki is mondják, hogy azért kell emelni, mert a migránsok egészségügyi ellátását is biztosítani kell.

A németek elhiszik, hogy ezek a migránsok termelik majd ki a mostani harmincasok nyugdíját?

Dehogy is. Á, ezt nem hiszi el senki sem.

Miért, mit gondolnak? Ott van kétmillió ember, akik demográfiai mutatója többszöröse a németekének, hová futhat ez ki?

Nem tudom. Csak csóválják a fejüket, és azt mondják, ez így nem jó. Ők annyira toleránsak, és olyan jóhiszeműek, hogy csak csóválják a fejüket és azt mondogatják, ez így nem lesz jó. Szerintem nem is mernek ebbe belegondolni. Úgy semmiképpen sem, ahogy a magyar jobboldali média felteszi a kérdést, és megírja, hogy mi lesz ennek a vége. És igencsak a közeljövőben, tehát még egy emberöltőt sem kell várni, ez egészen biztos.

Mit gondolsz, eszkalálódhat-e a helyzet, kialakulhat esetleg polgárháborús állapot Németországban?

Nagyvárosokban talán, de inkább Kelet-Németországban. A német ember, ahogy mondtam, csak csóválja a fejét és annyira jóhiszemű, hogy bízik abban, talán valami változik majd. Szerintem várják a jövő évi EP választásokat, de arról is keveset hallani. Az emberek egyszerűen nem nyilatkoznak, csak a fejcsóválás megy. És egyre több fejvakarás. De még nem mondják ki – egy-két kivétellel – hogy nagy baj van. Ha polgárháborús állapotokról beszélünk, akkor azok inkább Franciaországban alakulnak ki előbb, mint itt, a németeknél. Franciaországban, esetleg Olaszországban.

A német nagyvárosokban van, ahol már most többségben élnek a bevándorló hétterűek. Egy-két generáció és ez nem csak Frankfurtról, de a legtöbb nagyvárosról elmondható lesz. Elképzelik vajon a németek, hogy kisebbségbe kerülnek a saját otthonukban?

Hát az iskolákban vannak olyan évfolyamok, ahol csak bevándorlók tanulnak. Én irtózom a városoktól, de ha véletlenül be kell mennem, akkor látom azért azt, amit Saarlouisban is láttam annak idején, a szorgalmas semmittevést, ahogy ezek ott állnak az utcán. Frankfurtban, a főpályaudvar környékén már évtizedekkel ezelőtt is szinte csak külföldieket lehetett látni, az üzletek is a Hauptbahnhof körül mind külföldi kézben vannak, és egyáltalán – az ott a gettó.

A bűnözési statisztikákat nem olvassák, hogy milyen mértékben nőtt meg az erőszakos bűncselekmények száma csak az elmúlt néhány évben?

Ezeket itt nem hozzák nyilvánosságra, nálunk nem tartanak előadásokat és nem is olvashatsz róluk, egyetlen újságban sem találhatsz ilyen statisztikákat. Sőt, előfordul, hogyha a rendőrségi szakszervezet vezetője kissé összevonja a szemöldökét, akkor a többi rendőrségi vezető mindjárt le is hurrogja. A sajtót itt ma már úgy kell olvasni, mint otthon az ötvenes években – a sorok között. Az újságok és a tévé szerint minden szép és jó, de közben érzed, hogy rohad, és látod, ahogy darabjaira hullik az egész. Persze még próbálják összekapirgálni, egyben tartani a rendszert, de a vezetés ujjai közt, mint a homok, úgy folyik szét minden. Egyre kevésbé tudják kordában tartani a dolgokat, s nekem az a véleményem, hogyha mégis eszkalálódna a helyzet, akkor az nem az utcáról fog elindulni, hanem föntről. Egyszerűen már most is képtelenek uralni a helyzetet.

A rendőrség vajon meddig képes elviselni a politika fojtogatását?

A rendőrnek meg van kötve a keze, ha a gumibotjához nyúl már rögtön erőszakos fasisztának címkézik, a zöldek, meg a liberálisok elképesztő, hogyan képesek megbélyegezni bárkit. Ezért a rendőrök nem mernek csinálni semmit. Van rendőr ismerősöm, és ő is elmondja, hogy félnek, nem tudják, mit szabad és mit nem. De nem tudni, mikor pattan el a húr.

Amíg nagy volt a jólét, addig tartott a képzeletbeli kukta, megérte elviselni ezeket a közállapotokat, de mi történik, ha már nem éri meg?

Az az igazság, hogy a németek tényleg hasonlíthatóak a sütőbéli libához, amely megjegyzi, neki micsoda jó illata is van. Megposhadtak a saját jólétükben, és egyáltalán nem véletlen, hogy a keleti részeken sokkal kritikusabbak, mivel átélték azt, amit valaha mi is.

Igen, mi neurotikusabbak vagyunk, teljesen érthető módon.

Én már akkor láttam, amikor idejöttem Németországba… a németek az alaposságról, a precizitásról voltak híresek és az idősebbek precízek is, de az ifjúságot már csak a kábítószer, az ital és a buli érdekli. A fiatalok nagy része a tizedik osztály után nem csinál semmit, nem is tanulnak tovább, de szakmát sem szereznek. Egyszerűen nem látom azt, hogy ebből a generációból olyan erő fog kinőni, amely ezt az országot képes azon a színvonalon tartani, amelyet az apáik, nagyapáik megteremtettek.

A jólét fölemészti a társadalmat?

Igen, akárcsak a Római Birodalomban… mondják, hogy a kutya is jó dolgában veszik meg. Ezek az emberek elveszítik saját önfenntartó ösztönüket, semmire sem volt gondjuk, mindent a hátsójuk alá toltak egész életükben. És ahogy kezdik elveszíteni lábuk alól a talajt, nem is tudják, mit csináljanak, ezért a homokba dugják a fejüket. Érzik, hogy nagyon nincs rendben a helyzet, de nem tudják, mihez kezdjenek.

Mi volt az utolsó csepp a pohárban, amiért meghoztad ezt a nagy döntést, hogy harminc év után hazaköltöztök Magyarországra?

Amikor a nagyságos asszony bejelentette a „Wir schaffen das!” lázálmát. Akkor a nagyobbik fiam és én is kiléptünk a CDU-ból, majd azt mondtam a feleségemnek, hogy nem tudom, Magyarországon milyen az élet, de ha az anyanyelvemen küldhetem el a jó büdös fenébe azt az embert, aki nekem keresztbe tesz, akkor már előnyben vagyok. A feleségem három éve még hallani sem akart a költözésről, de most már ő talán még jobban is szorgalmazza, mint én. Kétlaki élet lesz, mivel a gyerekeink, unokánk itt van, de a gyökerek visszakerülnek Magyarországra. Egy somogyi zsákfaluba költözöm haza, amelyet nagyon szeretek, és amely ugyanúgy maradt, mint öreganyámék idejében.

Mi volt a legnagyobb arculcsapás ebben a harminc évben?

Az a Canossa-járás, amíg megkaptuk a tartózkodási engedélyt, hogy itt lehessünk. Hetente kellett a külföldiek hivatalába jelentkezni és az az arrogáns megvetés, ahogy bántak velünk, mélyen bevésődött. Sértően lenéztek bennünket.

Visszás érzés most azt látni, ahogy a bevándorlókat a keblükre ölelik?

Hát bizony, pedig nekem szakmám volt, munkám volt. A gyerekeim meg fél év után matematikából az őslakos osztálytársaikat korrepetálták, pedig a kisebb egy szót sem tudott németül, amikor idejöttünk. Másodrendűek voltunk, míg a most érkezőket sztárolják. Hát, lelkük rajta!

 

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Polgári Szilvia

Polgári Szilvia író, publicista, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán diplomázott történelemből és szerkesztésből, előtte pedig grafikát és tipográfiát tanult. 2009-ben publikálta kisregényét, Én, Marcus címmel; ezt követően számos történeti dolgozata jelent meg online. 2016-ban az Aetas Történettudományi Folyóirat közölte Hamvasztás Magyarországon című tanulmányát.
Share

Esetleg más?

Szabó István Dániel: VB – nemzetek ünnepe vagy a fogyasztói társadalom mocsara?

A labdarúgás a nemzeti összetartozás egyik legsikeresebb kovásza, ahogy az összes sportverseny úgy általában. Nem …

4 hozzászólás

  1. HeroesNeverDie

    Nagyon tanulságos riport. Remélem, sokan fogják elolvasni!

  2. atörökszultàn

    Alapos helyzetkèp. Làszlòèknak a legjobbakat kìvànom Magyarorszàgon. Nem mindenki engedheti meg magànak az itt èlök közül , hogy hazaköltözzön. Viszont ebböl a viszonylag mòdos ès dolgos emberfajtàbòl màr èvi 150 ezer hagyja el Nèmetorszàgot , adòfizetö tisztessèges polgàr , ki hazaköltözik , mint Làszlòèk vagy a nèmetek hagyomànyos kolòniàikra tàvoznak Dèl-ès Közèp Amerikàba , Kanadàba, USA-ba, Ausztràliàba , Dèl-Kelet Àzsiàba stb. Vagyis maradnak azok , akik nem rendelkeznek különösebb tökèvel . Ennek hosszùtàvù hatàsa belàthatò , a proli ès kissè jobb tàrsadalmi rèteg marad meg a nagytöke no meg a nèger-moszlem csürhe. Nincs ez ìgy jòl. Ami bennönket kelet-közèp euròpaiakat illet csak bòlogatni tudok , màsodrendü polgàrok vagyunk Nèmetorszàgban , bugrisok , akik nem tudnak kèssel-villàval enni. Merkelt bìròsàg elè kell àllìtani ès èletfogytiglani fegyhàzra ìtèlni. Köztörvènyes bünözö , kinek ostobasàga ès gonoszsàga màr most nagyobb , mint Adolf Hitlerè volt.

  3. Bíbó István szavaival élve, a magyar nemzetben mindig volt befogadó képesség a német kultúra iránt. Ne bántsuk hát a németeket ‘.
    A németséget, amiképp a magyarságot úgy általában’ megítélni nem utal magas szellemiségre. Ami talán kijelenthető, hogy Merkel asszony nem biztos , hogy csak a német nép érdekeit képviseli.
    Ami viszont biztos,hogy Orbán Viktor Miniszterelnök Úr csakis magyar nép érdekeit képviseli. ☺

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.