2018 november 13., kedd
Forrás: thelocal.es

Polgári Szilvia: Szeress, különben…

Share

A lopakodó meleglobbiról egyre gyakrabban hallunk, ám mielőtt továbblépnénk érdemes eltöprengeni, e jelző vajon napjainkban is megállja-e a helyét? Manapság valóban lopakodik a homoszexuális propaganda, vagy inkább kérlelhetetlenül rúgja ránk az ajtót? Még mindig a másság elfogadásának hőn óhajtott vágyáról volna szó, a többségi tolerancia hétköznapi érvényesülésének megszerzéséről, vagy tűzzel-vassal-erőszakkal kikövetelt szeretetről? Szeress minket, különben megbánod, ugyanis azonnal fölcímkézünk és bezsúfolunk a homofóbok bigott kasztjába! Nem lehetséges, hogy egyes lobbicsoportok, s a rájuk akaszkodó liberális politikusok mára jócskán túltolták a szivárvány egyre több árnyalatában pompázó buzibiciklit, elterelve ezzel a figyelmet valami sokkal, de sokkal veszélyesebb kérdésről?

A jelenkori melegmozgalom is az USA-ból indult, honnan máshonnan. A ’60-as évek végén New York egyik félreeső mellékutcájában működő, az olasz maffia ellenőrzése alatt álló Stonewall-bár adott helyet a homoszexuális szubkultúra tagjainak. Az elhíresült 1969. június 11-i razzia után történt összecsapás a rendőrökkel azonban nem segített e deviáns társadalmi réteg megítélésén, annak ellenére sem, hogy már az akkori liberális sajtó és politikusok egy része is igyekezett kisebbséggel szembeni intoleranciának, rendőri túlkapásnak feltüntetni az eseményeket.

Etimológiai csata

A Stonewall-lázadás után az aktivistáknak új kifejezést kellett keresniük önmaguk meghatározására, illetve mozgalmuk leírására a homoszexuális fogalom helyett. De miért is nem felelt meg egy tűpontos meghatározás, amely bevezetése egyébként a jóval degradálóbb – például szodómia – kifejezések hétköznapi használatát kívánta kiváltani? Mivel a homo a szóösszetételben nem az ember jelentésű latin szóból ered, hanem az azonost jelentő homosz görög szóból, így aligha lett volna eladható valamiféle általános emberi tulajdonság meghatározásaként, hiszen a szóösszetétel az azonos nemű emberek közti szexuális vonzalmat takarja. Ezért született meg a gay (vidám, könnyed, a magyar nyelvbe az eltérő primer jelentésű, de szintén pozitív alaptartalmú „meleg” szóval honosítva) elnevezés, amely több szempontból is telitalálatnak bizonyult – rövid, változatosan képezhető, pozitív alapjelentésű, ráadásul a huszadik században már kialakult egy frivolabb értelme is, amelyet a húszas évektől a hedonista, de nem homoszexuális nagyvilági életstílusra vonatkoztattak. A fogalommal azonban – ironikus, s egyben kirekesztő módon – kizárólag az egymás iránti vonzalmat szabadon választó, felnőtt férfiakat azonosították, amellett sikerrel húzták rá egyéb deviáns, általánosan elítélt, sőt a világ számos pontján büntetőjogba ütköző cselekmények elkövetőire is, például a kisfiúkat zaklató pedofil férfiakra. Végül pedig a gay szócskához hozzákapcsolták a rights fogalmat (gay rights – melegjogok), elérve ezzel, hogy a politikusok kénytelenek legyenek felvállalni az ügyet; a közvélemény defenzívába kényszerült, mégis, ki akart volna bigottá, diszkriminatívvá válni azáltal, hogy korlátozni kívánja más emberek jogait?

Az AIDS, leánykori nevén GRID megjelenése

A meleglobbi igazán átütő sikert 1973-ban ért el, amikor is az Amerikai Pszichiátriai Társaság leradírozta a homoszexualiást a mentális rendellenességek listájáról. A 70-es évek végén azonban megjelent a GRID (Gay-related immune deficiency), legalábbis az Amerikai Orvosi Társaság az új betegséget először „melegekkel kapcsolatos immunhiánynak” nevezte el. A New York Times 1981. július 3-ai cikkében hívta fel a figyelmet arra, hogy néhány helyi és San Francisco-i orvos homoszexuális betegeinek körében különös betegség okoz halálozásokat. Az orvosok attól tartottak, hogy a „meleg pestis” megállíthatatlanná válik azok körében, akik évente több száz különböző partnerrel létesítenek kapcsolatot. A Journal of Sex Research orvosi szaklapban megjelent vizsgálat szerint a homoszexuális férfiak csupán 2,7 százaléka válaszolta azt, hogy monogám kapcsolatban él, és csak egy partnerrel volt életében kapcsolata. Ezzel szemben a válaszolók 21,6 százaléka 100 és 500 közé tette a parterei számát. Egy másik, 1978-ban megjelent felmérés még szélsőségesebb életstílusra utal, A. P. Bell és M.S. Weinberg könyvében idézett kutatás szerint a meleg férfiak 43 százaléka több mint 500, míg 28 százalékuk több mint 1000 partnerről számolt be.

Forrás: gayamsterdam4u.com

A járvány nyomán ezek a – melegekre kevéssé hízelgő, ám korábban jobbára titkolt – tények nyilvánosságra kerültek, a többségi társadalom pedig megrettent, mivel egy floridai kislányt homoszexuális fogorvosa fertőzött meg, számtalan más áldozat pedig az ellenőrzés nélkül adott vérátömlesztések okán kapta el a betegséget – úgy tűnt, a meleglobbi addig elért eredményei szétporladnak, s a „meleg pestis” maga alá temeti a mozgalmat. Az aktivisták azonban nem adták fel a küzdelmet, s kampányt indítottak az elnevezés megváltoztatásáért, ismét az etimológia hadszínterére szorítva az ügyet; azt hangsúlyozták, hogy a fertőzés mindenkire egyaránt veszélyt jelent. Persze elfelejtették hozzátenni, hogy mindenkire, aki homoszexuálisokkal nemi úton, intravénás drogok használata közben, vagy vérátömlesztés során kapcsolatba kerül.

Bár nem tartozik szorosan a témához, de az AIDS világszerte zajló pusztításáról mindenképp ejtenünk kell néhány szót. Ma már köztudott tény, hogy a betegséget okozó HIV vírus(ok) bölcsője az afrikai kontinens volt, ahol a majmokat a húsukért vadásszák. A „bushmeat” (hevenyészett fordításban „bozóthús”) nemcsak az őserdőkben fontos fehérjeforrás, hanem a városi éttermekben is ínyencfalatként kínált fogás, a kezdetleges vadászati és feldolgozási technikák pedig bőven kínálnak alkalmat érintkezésre a fertőző vérrel. A legkorábbi vérminta, amelyből egyértelműen kimutatták a HIV–1 jelenlétét, 1959-ből származik az afrikai Kinshasából, de AIDS-gyanús esetek korábbról is ismertek. A betegség terjedésének kulcsa az érintkezések gyakoriságában rejlik, s azokban a populációkban, ahol a legtöbb HIV-fertőzött él, ez a gyakoriság magas. Közép- és Kelet-Afrika az ötvenes-hatvanas években komoly népmozgások helyszíne volt, munkát kereső vidéki férfiak tömegei áramlottak a városokba, s ennek egyik következményként felvirágzott a prostitúció. Egy 1985-ös felmérés szerint Nairobi szegénynegyedeiben a prostituáltak évente átlagosan ezer nemi aktusban vettek részt, többnyire bárminemű védekezés nélkül. Már ekkor kétharmaduk fertőzött volt.  

Egyértelmű, hogy az AIDS tekintetében a legsúlyosabb helyzet Afrikában alakult ki, ahol a fertőzöttek – mára majd’ negyven millió ember – több mint kétharmada él, így ezt a tényt sem ártana figyelembe vennie az Európai Uniónak akkor, amikor ellenőrizetlen bevándorlók millióit zúdítja a lakosságára. Persze az AIDS – amely máig gyógyíthatatlan, halálos betegség – csak egyike azoknak a kóroknak, amelyek az afrikai embertömeggel egyetemben megjelentek, vagy ismét megjelentek az öreg kontinensen. Botswanában például már az ezredforduló környékén is a felnőtt (15–49 év közötti) lakosság közel 36 százaléka hordozta a vírust, és az arány további tizenöt országban haladta meg a 10 százalékot. Akadt olyan vizsgálat, amelyben a szülés előtt rutinszerűen szűrt nők 70 százaléka bizonyult fertőzöttnek. A járvány alapvetően formálja át a népességszerkezetet, a szexuálisan aktívvá váló fiatal felnőtteket fertőzi meg, akik a betegség hosszú kifejlődési ideje után húszas-harmincas éveikben halnak meg. Mintha háború pusztított volna, szinte eltűnik egy generáció. Botswana 2020-ra jósolt koreloszlását a magas születési arányú fejlődő országokra jellemző piramisból kémény alakúra csonkolja az AIDS miatti halálozás. Számos országban a mostani tizenöt évesek több mint harmada fog AIDS-ben meghalni, Botswanában ez az arány akár a 90 százalékot is megközelítheti; a vírus pusztítása apokaliptikus méreteket öltött.

Az Egyesült Államokba minden bizonnyal egy kanadai utaskísérő, Gaétan Dugas hurcolta be a betegséget, s az – az amerikai meleg közösségekre csakúgy, mint az afrikai prostituáltakra jellemző magas fokú promiszkuitás következtében – futótűzként terjedt. Jelen időben is tény, hogy a járvány elsősorban a homoszexuális férfiakat és a kábítószer-élvezőket sújtja, a fertőzöttek 75 százaléka közülük kerül ki. Nyugat- és Dél-Európában hasonló a helyzet, de a legtöbb országban a fertőzöttségi arány még alacsony, csupán Franciaországban közelíti meg, és Spanyolországban, Portugáliában lépi túl a 0,5 százalékot. Az AIDS Kelet-Európába nagy késéssel érkezett meg, a térségre többnyire még ma is igen alacsony fertőzöttségi arány jellemző, ám a fertőzöttek zöme itt is a homoszexuális férfiak és az intravénás kábítószer-élvezők közül kerül ki.

A meleglobbi – amely újabb etimológiai csatát indított az elnevezés kapcsán – röviddel a GRID megjelenés után elérte, hogy a leginkább homoszexuálisokhoz köthető betegséget átkereszteljék. Ahogy arról a Time magazin beszámolt, 1982. július 27-én az amerikai Járványellenőrzési és Megelőzési Központ rendkívüli tanácskozást tartott, amelyen egy ismert kutató, Sasu Siegelbaum javaslatára a melegekre utaló GRID-járvány helyett új, semlegesebb elnevezést fogadtak el. Így született meg a ma kizárólagosan használt AIDS kifejezés, azaz Acquired Immune Deficiency Syndrome – „szerzett immunhiányos tünetegyüttes”.

A manipuláció mesterfoka

Hogy az AIDS-kutatásokra forrásokat sikerüljön szerezni, s az orvoslása kiemelten támogatott programmá váljon, meg kellett változtatni a meleglobbi sokszor erőszakos, vulgáris PR-fogásait. 1988 februárjában 175 különböző homoszexuális csoportot képviselő aktivista tartott konferenciát a Virginia állambeli Warrentonban. A tanácskozáson részt vett a Harvard Egyetem két kutatója, Marshall Kirk és Hunter Madsen, akik 1989-ben jelentették meg a melegmozgalom alapművének számító After the Ball (Amikor a bál véget ér) című művüket. A társadalomlélektanon és a marketing kommunikáción alapuló részletes program a közvélemény megnyerését célozta, s szerzői azt állították, e programmal térdre lehet kényszeríteni a „homofób Amerikát”.

A nagy terv három részből állt, s elsőként azt javasolta, hogy a társadalmat el kell árasztani homoszexuálisokkal kapcsolatos információkkal és reklámokkal, lehetőleg a legkevésbé provokatív formában, így a közvélemény hozzászokik majd az állandó traktához, s hétköznapi emberekként fogadja el a melegeket. Fontos megjegyezni, hogy az aktivisták előszeretettel hivatkoztak Alfred Kinsey, a szexuális forradalom atyjának második világháború után felállított hipotézisére, amely szerint az amerikai társadalom mintegy tíz százalékát adják a melegek, a valóság ezzel szemben az, hogy ez az arány, még ha a biszexuálisokat is hozzászámoljuk sem haladja meg a három százalékot.

A propaganda második pillérét az áldozati szerepkörbe történő helyezkedés adta, s ezzel párhuzamosan kezdték használatba venni a „homofób”, „gyűlöletkeltő” és „bigott” kifejezéseket a hagyományos társadalmi és erkölcsi értékeket védelmezők megbélyegzésére, illetve bárkire, aki kritikus hangot mert megütni a melegekkel szemben. A stratégia harmadik lépése pedig az a pszichológiai kampány volt, amely során mindvégig a fokozatosság elvét tartották szem előtt – először csak a teve fejét kell megmutatni, mivel a hátsója már koránt sem olyan cuki.

„Nem szabad a közvéleményt túl korán kitenni a homoszexuális életmód tényleges bemutatásának. Kerülni kell a melegszex bemutatását, és a melegjogokat amennyire csak lehet, absztrakt társadalmi kérdésként és emberi jogi küzdelemként kell tálalni. Először csak a teve feje bukkan fel a sátor nyílásában, mert azt mindenki kedveli, a rútabb hátsó fele ráér később!”

– fejtették ki művükben a Harvard szakemberei.

Tom Hanks a Philadelphia című filmben / Forrás: variety.com

Nem kis cinizmusról ad tanúbizonyságot az sem, hogy Kirk és Madsen még az AIDS-járványra is lehetőségként tekintettek, s feltették a kérdést,

„Hogyan maximalizálhatjuk az együttérzést a betegség áldozatai iránt, miközben minimálisra igyekszünk csökkenteni az általuk keltett félelmet? Hogyan tudjuk a legjobban kijátszani ezt a rettenetes lapjárást, amit a sors az AIDS révén a kezünkbe osztott?”

Nos, példáért nem kell messzire mennünk, elég belepillantani bármely amerikai filmbe, amely témájául az AIDS-et választotta, s nyomban szembesülhetünk a harvardi kutatók törekvéseinek eredményeivel – csupa szimpatikus, szeretetreméltó, hétköznapi fickót ismerhetünk meg, akik ugyan kizárólag életmódjuknak köszönhetően kapták el a betegséget, de mindez nem számít, annál inkább a visszataszítóan kirekesztő, bigott többség homofób, ellenséges viselkedése. Címke, címke hátán.

Bernard Goldberg amerikai sztárriporter magyarul is megjelent Bias (Elfogultság) című könyvében így írt arról, ahogyan az amerikaiakat meggyőzték az AIDS teljes társadalmat érintő általános fenyegetéséről, életmódtól függetlenül:

„Miután az AIDS kisebbségi és homoszexuális csoportokat sújtott Amerikában, és miután a hagyományos Amerikát gyakorlatilag nem érintette, ezért a hírekben egy másfajta valóságot kellett megidézni. A U.S. News and World Report azt írta, hogy »Az ő betegségükből hirtelen a mi betegségünk lett.« Az USA Today fejlécén ez jelent meg: »A megbetegedések száma gyorsan növekszik a heteroszexuálisok között.« A Time magazin azt jelentette, hogy »a heteroszexuális esetek aránya (…) aggasztó mértékben emelkedik. A számadatok ma még alacsonyak, azonban az AIDS egyre növekvő fenyegetést jelent a heteroszexuális népességre is.« Az Atlantic Monthly címlapsztorija: »Heteroszexuálisok és az AIDS: a járvány második szakasza.« A háziasszonyok körében népszerű női magazin, a Ladies Home Journal ezzel, a címlapon szereplő kiajánlóval közölt cikket: »Az AIDS és a házasság: amit minden feleségnek tudnia kell.« Aztán 1987-ben minden idők egyik legkedveltebb, leghíresebb és leghallgatottabb amerikai személyisége is beszállt a ringbe, hogy a heteroszexuális AIDS-re figyelmeztessen. »Az AIDS mindkét nemet rettegéssel tölti el. A kutatások ma azt vetítik előre, hogy három év múlva minden ötödik heteroszexuális halálát már az AIDS idézheti elő. Ez 1990-et jelent. Ötből egy. Nem beszélhetünk többé homoszexuális betegségről. Higgyék nekem el.« – mondta műsorában Oprah Winfrey. És ki ne hinne Oprah-nak?”

Nos, valahogy így szállt be a liberális média a manapság már az óvodáskorú gyerekeket sem kímélő (sőt, kifejezetten célzó!) meleglobbiba.

A második részhez kattintson a következő oldalra, vagy IDE!

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Polgári Szilvia

Polgári Szilvia író, publicista, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán diplomázott történelemből és szerkesztésből, előtte pedig grafikát és tipográfiát tanult. 2009-ben publikálta kisregényét, Én, Marcus címmel; ezt követően számos történeti dolgozata jelent meg online. 2016-ban az Aetas Történettudományi Folyóirat közölte Hamvasztás Magyarországon című tanulmányát.
Share

Esetleg más?

Lélek Sándorné: Adjon az Isten áldott vasárnapot mindenkinek!

“Embertelen lelkivilág volt, amibe minket belekényszeríttettek, amikor magunk se tudtuk, hogy most már emberek vagyunk, …

4 hozzászólás

  1. Kedves Szilvia ! Bizonyára “érdekes cikket ” írt .
    Ma a Deák téren áthaladva , egy férfi állt , kb. 10 nézője volt a “produkciójának” . Ami rémes , két gyermekével egy szülő .
    A féfin deréktájékon volt valami , de a segge /BOCSÁNAT !/ fedetlen violt . A
    zt nem vártam meg , hogy megforduljon . Legszívesebben leköptem volna . Vagy őt , vagy elődjét tojászáporral “üdvözölték ” .
    Tehát itt tartunk ? Behódolunk a liberális —agybajos !— Európának ?
    Miközben a MÜPÁNÁL remek foglalkozásokkal várták a gyerekeket !

  2. Dávid Szaniszla

    NEKEM ERRE CSAK EGY SZAVAM VAN: UNDORÍTÓ! EGÉSZSÉGETEKRE!

  3. Szomorú, hogy az erkölcsi, etikai értékek és a nemzetek, családok felszámolása – láthatóan programozottan zajlik formális és informális támogatással. Szeretik sok mindenre rásütni az összeesküvés elmélet cimkéjét, de egy jól összeszedett és alaposan adatolt tanulmány, mint a fenti is, bizonyító erővel mutatja, hogy nem a véletlenek összjátéka és a társadalmi tudat emelkedése áll a folyamatok mögött!

    • HeroesNeverDie

      Teljesen így van! Szerintem az eddigi legjobb magyar tanulmány ebben a témában, higgadt, tárgyilagos hangvételben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.