2020 október 25., vasárnap
André Goodfriend az intenetadó elleni tüntetésen - fotó: facebook

Rogán: Obama ellen is akar-e tüntetni Goodfriend?

Share

A Fidesz-frakció arról kérdezi André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, hogy Barack Obama amerikai elnök ellen is kíván-e tüntetni internetadóügyben – közölte Rogán Antal, a képviselőcsoport vezetője hétfőn Budapesten.

 

André Goodfriend az intenetadó elleni tüntetésen - fotó: facebookA politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: amikor a távközlési adó kiterjesztésének terve komoly vitákat váltott ki Magyarországon, ami utcai demonstrációkhoz is vezetett, amelyekben “az Egyesült Államok ügyvivője is tevékeny szerepet vállalt”, aközben azt olvasni a sajtóban, hogy az Egyesült Államokban Barack Obama az internetadó bevezetését javasolja a távközlési adó kiterjesztésén keresztül.

 

A Fidesz-frakció ezért “érdeklődéssel kérdezi Mr. Goodfriendet”, kíván-e tüntetni Barack Obama ellen is, és ha igen, ezt milyen formában fogja megvalósítani, “Budapesten vagy esetleg Washingtonban” – közölte. Rogán Antal szerint ha az ügyvivő ezt nem teszi meg, akkor nyilvánvaló, hogy amit Budapesten csinált, az nem más, mint képmutatás.

 

mti

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

#Muzej2019 – Gül baba türbéje

Már többször is kénytelen voltam megállapítani, hogy mi magyarok, furcsa egy nép vagyunk. Most éppen …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.