2018 december 10., hétfő

Rozványi Dávid: Nagyböjti próba

Share

Sokszor mondogatjuk: keresztények vagyunk… De valóban azok vagyunk? Ha nem lennénk keresztények, másképpen viselkednénk-e, mint így? Most ne a böjtre és az imára gondoljunk, ezeket Isten adta nekünk, hogy segítsen nekünk itt e földi létben. Egy próbát ajánlok: egy napig ne gondoljunk Istenre, s a nap végén vegyük számba, hogy rosszabbak voltunk-e, mint egyébként. Másnap viszont gondoljunk minden pillanatban a szenvedő Jézusra, aki a halálig szeretett minket. Mert a kereszténység, a krisztusi lét nem egy matrica, amit magunkra ragasztunk, hanem életünk első mozgatója kellene, hogy legyen…

Nap mint nap felkelek,
s teszem dolgomat, Istenem,
járva az utat,
mit rám mér az élet és a sors.

Sokan gondolják,
s néha még magam is,
hogy jó keresztény vagyok,
hisz szavamat állom,
vér és jogtalan haszon
nem tapad kezemhez,
s jogszerűen cselekszem
minden ügyeimben
– de kereszten függő fiad kérdi:
ez elég?

Nem csak a hiúság és a gyávaság
mely mozgatja minden tettemet
és tartózkodásomat?
Hogy csak szokás-keresztény vagyok,
ki jó helyen jó dolgokat mond jó Istenéről,
de közben langyosan éli szokott napjait.

Vajon, ha egy napra elfelejtenélek,
nem mondanám magamban sem neved,
ha nem kötne törvényed tetteimben,
vajon másképpen telnének napjaim?
Az imákat nem venném számba,
– hisz az nekem segítség,
ezt te adod támaszul nekem – .

Akkor talán kiderülne,
hogy kereszténységem
díszítő pecsét csupán,
egy állandó hivatkozás,
hisz Isten nélkül
ugyanúgy járnám utam,
ha nem gondolnék Rád, Istenem.

A kereszten függő Fiadra nézek,
s kérdezem magamtól ez elég?

Felejtenélek egy napra,
ki sem ejteném Neved,
mert szokásból emlegetni
a legnagyobb káromkodás.

Nyelvemet vágnám le,
mintsem azt mondjam,
keresztény – „krisztusi” vagyok,
mert Téged gyaláz,
ki tetteiben rád hivatkozik.

Mert a bűnösöknek menedéke vagy,
a tévelygőnek hazaérkezés,
de ki makacskodik igaz voltában,
az megtérni nem képes sosem.

Ha elfelejtenének egy napra csupán,
hogy szembesüljek kisvaló magammal,
másnap a világot felejteném el,
s egész nap lelkemben forgatnám Neved,
vajon lennék-e elég merész és vakmerő,
hogy kiszakadjak önmagamból,
vélt jóvoltomból,
s művednek eszköze legyek,
s Te minden tettemnek eredője légy?

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Callidus: Enyves kéz, visszanyaló fagyi

A múlt heti DK-s tüntetés egyik látványossága a műanyaghordóra kasírozott miniszterelnöki képmás látványos püfölésének lehetősége …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.