2017 augusztus 19., szombat
Horst Seehofer
Horst Seehofer bajor miniszterelnök

Seehofer: szinte lehetetlen a menekültek kiutasítása Németországból

Share

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a jobbközép Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szerint szinte lehetetlen kiutasítani a menedékkérőket Németországból.

Seehofer pénteken a Focus című német hetilapnak nyilatkozva úgy vélekedett,  hogy a kiutasítás kérdésében illúzió van Németországban.

Tömegek fellebbeznek a bíróságoknál ellene, sokaknak nincsenek hivatalos dokumentumaik, így nem veszik vissza őket a származási országok, másokat pedig egészségügyi okokból nem lehet hazaküldeni. Végül vannak olyanok is, akik már gyökeret eresztettek az országban, és szereztek maguknak egy “védőangyalt”, aki közbenjár a maradásuk érdekében – sorolta a politikus.

Hozzátette, a jövőben a külső határokon kellene dönteni arról, ki léphet be az Európai Unió területére. “Ez sokkal keresztényibb és emberibb eljárás lenne, mint körbeutaztatni őket Európában, majd a végén azt mondani, hogy nem maradhatnak” – fogalmazott a CSU elnöke.

A szövetségi belügyminisztérium adatai szerint a tavalyi év azonos időszakához képest idén az első hat hónapban csökkent a kiutasítások száma. 2016. első félévében 13 743 embert küldtek vissza a származási országába, míg idén már csak 12 545-öt.

Ugyanakkor január és május között nőtt azok száma, akiknek el kellene hagyniuk Németországot: tavaly év végén 207 ezer kiutasított volt, május végén pedig már 222 ezer.

MTI

 

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Késeléses támadás Németországban és Finnországban

Egy embert megöltek, egyet pedig megsebesítettek a németországi Wuppertalban pénteken a rendőrség szerint. Finnországban pedig …

Egy hozzászólás van

  1. Dékány Ilona

    A németek hívták be a migránsokat ,, csak dédelgessék is ők ! Etessék , itassák , tanitsák stb. Egyet felejtsenek el , hogy szétszórják őket ! Járuljanak hozzá a határzár felállításához , ha nem akarnak többet befogadni ! Természetesen az gazemberség , hogy az olaszokat nem segítik , bár ők is ludasak a migráció kapcsán ! MI NEM KÉRÜNK BELŐLÜK ! Van már így is befogadott , kérdés , hogy azok majd hogy hálálják meg a segítséget .
    Merkel pedig csak duplázza meg a számukat ,ha a németek hagyják neki !!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.