2017 november 20., hétfő
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Soltész: háromszorosára emelkedett a nemzetiségek támogatása az elmúlt hét évben

Share

Háromszorosára emelkedett a magyarországi nemzetiségek támogatásának összege a központi költségvetésben 2010 és 2018 között – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Soltész Miklós elmondta: a magyar kormány 2010-ben úgy döntött, hogy a nemzetiségekkel az addiginál sokkal szorosabbra fűzi a kapcsolatot. Az elmúlt évek során folyamatosan és fokozatosan emelkedtek a támogatások. Ennek két fő célja van: egyrészt a Magyarországon élő nemzetiségek identitásának és nyelvének megőrzését segíteni, másrészt hogy a nemzetiségek és anyaországaik közötti kapocs erősebb legyen, és ezáltal Magyarország kapcsolata is jobb legyen a környező országokkal – fűzte hozzá. Mint elmondta, az elmúlt évek során folyamatosan és fokozatosan emelkedtek a támogatások. (A nemzetiségek támogatása 2010-ben több mint hárommilliárd forint volt, ez az összeg jövőre több mint tízmilliárd forintra emelkedik.)

A támogatásoknak köszönhetően országszerte sok, a nemzetiségek által fenntartott, jellemzően köznevelési intézmény újulhatott meg – jelezte. Soltész Miklós szólt arról is, hogy a támogatások növelése mellett külön pályázati rendszert is létrehoztak 2013-ban a nemzetiségeknek. Ennek a támogatásnak az összege 2013-ban 235 millió forint volt, a jövő évi költségvetésben ez az összeg több mint egymilliárd forintra emelkedik. A magyar kormány nemzetiségekkel való kapcsolata szorosabbra fűzéséről ki kell mondani: “nem félünk attól, hogy a nemzetiségek megmaradnak, (…) anyanyelvi környezetben tanulhatnak” – hangoztatta az államtitkár.

Fülöp Attila, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azt közölte, hogy a nemzetiségi célú – nemzetiségi szervezeteket és önkormányzatokat támogató – pályázatokat – négy kategóriában – hétfőn írják ki. A nemzetiségi civil szervezetek támogatására, nemzetiségi kulturális kezdeményezésekre, táboroztatásra, valamint pedagógusok továbbképzésére október 30-ig lehet pályázni. Közölte, tavaly összesen 2100 pályázati célt tudtak támogatni. A Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium épületében tartott sajtótájékoztatón Fülöp Attila bejelentette: a jelenlegi hatvan millió forintos beruházás mellett további húszmillió forintos támogatás kap az intézmény külső felújításra.

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta: az oktatás megkérdőjelezhetetlen prioritás az országos önkormányzat számára. Az erőfeszítéseknek és támogatásoknak köszönhetően egyre jobb feltételek között tudják fogadni a gyerekeket – mondta.

Szabóné Marlok Júlia intézményvezető elmondta: a tavalyi tanévben intézményük 13,8 millió forintot kapott fejlesztésre, továbbá 60 millió forintos támogatást fordíthatnak a kollégium vizesblokkjainak felújítására.

MTI

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Nógrádi: A helyzet rendkívül drámai Németországban

A pártok színe alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáról október 18-án kezdtek egyeztetést. Ez most megbukott. …

Egy hozzászólás van

  1. Dávid Szaniszla

    A baj csak az, hogy a nemzetiségek hazája ezt nem látja, nem tudja, s ott tart be, ahol akar! Pedig nem ők kellene haragudjanak ránk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.