2018 július 16., hétfő
Forrás: mandiner.hu

Soros fia a szerb elnökkel tárgyalt

Share

Szerbiába látogatott a magyar származású üzletember, Soros György fia – írta április 20-án a Vajdaság Ma. Alexander Soros Aleksandar Vučić szerb elnökkel tárgyalt Belgrádban. Az ország európai integrációjáról, és a romák helyzetének javításáról beszélgettek.

Az elnöki sajtóiroda közlése szerint Vučić és Soros Szerbia európai integrációs előmenetelét vitatták meg, ahogyan az országban élő romák helyzetének javításáról és a vállalkozói kedv ösztönzéséről is beszéltek.

Soros, aki a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatótanácsának elnökhelyettese, elmondta, készen áll támogatni a reformokat és a demokratikus folyamatok erősítését. „Szerbiának lehetősége van kihasználni európai és nemzeti erőforrásait, hogy javítson Szerbia legveszélyeztetettebb polgárainak helyzetén, köztük a romákén is” – jelentette ki az üzletember.

A Nyílt Társadalom Alapítvány egyébként arra kérte fel Szerbiát, hogy a Romák Integréciója 2020 elnevezésű kezdeményezés a szerb kormány védnöksége alatt, belgrádi székhellyel valósuljon meg.

A találkozón nemcsak Vučić és Soros, de Sonja Licht, a Roma Program bizottsági tagja, Željko Jovanović, a budapesti Nyílt Társadalom Alapítvány Roma Kezdeményezések Osztályának igazgatója, Ivan Bošnjak, az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium államtitkára, valamint Dragana Jovanović, a társadalomba való bekapcsolással és a szegénység csökkentésével foglalkozó csapat (SIPRU) menedzsere is részt vettek.

vajma.info

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Így “ünnepeltek” a franciák – videó

Története során másodszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Franciaország azzal, hogy az oroszországi vb moszkvai döntőjében 4-2-re legyőzte …

3 hozzászólás

  1. Ezek szerint a szerbek sorosoznak ? Ez aztán szép helyzet !
    Mit lehet akkor várni tőlük ezután ? Mit szól ehhez a külügyminiszterünk ?

  2. Megértik egymást. Mindketten burnyákok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.