2018 augusztus 19., vasárnap

Szárhegyi visszhang

Share

Nem is tudom melyiket szerettük jobban, a piros csalókából készített szirupot hideg kútvízzel kavarva, vagy magát a csalóka szedést.

Tavasszal egy rövid időszak van, mikor a fenyő toboza még piros, illatos gyantával van tele. Na, ekkor kell gyűjteni a finom szirupnak valót. Festett vizet akkor még nem volt divat venni, így hát, ahogy elértük a fáramászós kort, mint a mókusok másztunk a 20-25 méteres fák tetejére, mert ott voltak a legszebb csalókák. Ha egy kis szél fújt, még jobb volt, mert akkor a szomszéd fákról is egy kis lendítéssel le tudtuk szedni.

A Zárda templom fölötti nagy fákon lengedeztünk ide-oda, mikor megérkezett a kolostorhoz egy nagy csoport művész vagy turista. S a fenyők csendes nyikorgásába belehasított a harsány kacagás, kiabálás. Szokatlan volt nekünk ez a ricsaj, már majdnem kiáltottam nekik, hogy csendesebben.. És akkor kibujt belőlem a rosszaság, vagy valami…

Amikor egy erősebb kiáltást hallottam, az utolsó két szótagját, mint a visszhang utánoztam. Egyből csend lett, csak kérdezgették: hallottátok, hallottátok. “Halihó” – kiáltott egy nő, “alihó alihó” – jött a válasz egy kis késéssel. Erőteljes férfiüvöltés, de semmi visszhang. Megint egy nő kiáltott, és arra jött a válasz. Nagy volt a csudálkozás, mert azt hitték, felfedezték a világ első finnyás, válogatós, csak a nőket utánzó visszhangját.

Amit nem tudtak, hogy még akkorák voltunk, hogy a férfihangot nehezebb volt visszhangozzuk. Elindult a kiabálás és válogatósan a visszhang is. Már azon voltak, hogy a férfi is női hangon kiabált, de ez sem jött be, nem tudták becsapni a visszhangot, hisz felülről láttuk ki kiabál. Már semmi sem érdekelte őket, csak ez a válogatós visszhang. Már frekvenciákat emlegettek, hangszíneket meg ilyen csudás dolgokat, de csak női visszhang volt Szárhegyen.

Ott kiabáltak váltakozva, mi meg válaszoltunk válogatva. Mi csak arra kellett figyeljünk, hogy nehogy kacagást vigyen a visszhang előlegbe nekik. Elfogyott a csalóka, lemásztunk a fáról, búcsúzóul még szép tiszta visszhanggal leptük meg a női kiabálókat. Szatyrokba is összeszedtük már a csalókákat, de csak kiabáltak, visszhangra vadásztak. A legártatlanabb gyermeki arccal mentünk el mellettük és mint akit jól neveltek, köszöntünk jó hangosan, hogy CSÓKOLOM és láss csudát, alig mentünk el mellettük, meghallotta visszhang tündére és válaszolt halkan, hogy “olom olom”. Már a központon voltunk, még akkor is hallottuk minden hangszínben, hogy “halihó, halihó”.

Budán egyszer volt kutyavásár, Szárhegyen szatyornyi csalókaszedés idejére pedig felfedezték a válogatós visszhangot. Halihó …………… Halihó ….. alihóóó. 

 

Lukács Géza

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Lukács Géza

Legfrissebb bejegyzések Lukács Géza (összes bejegyzés)

Share

Esetleg más?

Villax Richárd: „Fáj a fejem” – néhány gondolat a pa-dö-dő jelenségről jubileumuk kapcsán

Az Állatkertben (!) ünnepelték a napokban a Pa-Dö-Dő lányok együtt éneklésük harmincadik évfordulóját. Bizony, már …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.