2018 május 25., péntek
Felvonulás 2014-ben. / Forrás: magyarhirlap.hu
Forrás: magyarhirlap.hu

A székelység készen áll az autonómiával kapcsolatos párbeszédre

Share

Szombaton tartották a Székely Nemzeti Tanács szervezte székely szabadság napját. Az elmúlt öt évben a Székely Nemzeti Tanács megküzdött azért, hogy Marosvásárhelyen március 10-én, a székely vértanúk emléknapján meg tudja szervezni a székely szabadság napját – nyilatkozta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

„Öt év után elmondhatjuk, hogy ezt a hosszú küzdelmet megnyertük. Egy olyan évben gyűltünk össze több ezren, amikor békésen, méltósággal tudtunk felvonulni, és a hatóságok is elfogadták, tudomásul vették azt, hogy büntetésekkel nem tudnak megfélemlíteni” – mondta ki Izsák Balázs.

Egy olyan vonatkoztatási pontot helyeztünk el térben és időben – Marosvásárhelyen minden év március 10-én –, ami a székelység számára az autonómia kinyilvánítását jelenti – tette hozzá.

Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja azonban, kitiltása miatt, nem vehetett részt az eseményen. Izsák Balázs jogsértőnek nevezte a kitiltásáról szóló döntést, amit a hatóságok egyelőre nem is tudtak megindokolni, hiszen bírósági végzés nem társul hozzá.

Tévedett a román hatóság, ha úgy gondolta, hogy egy ilyen intézkedéssel hátrálásra kényszeríthet vagy megfélemlíthet minket – közölte Izsák Balázs, majd hozzátette: a hatóság nem ismeri a székelyeket, az ilyen jellegű nyomásgyakorlás „megerősít, megkeményít, és még határozottabbak leszünk ebben a küzdelemben”.

A román kormány Maros megyei megbízottja által kijelölt személy vette át azt a petíciót, amely a székelység autonómiára vonatkozó követelését tartalmazta. A petíció külön hangsúlyt helyezett arra, hogy Románia parlamentjének az asztalán ott van Székelyföld autonómia statútuma, ami mögött ott áll a székely nép – közölte Izsák Balázs.

„A párbeszédhez két félre van szükség, mi készen állunk, törvénytervezetben fogalmaztuk meg azt, amit szeretnénk, és a törvényhozó elé terjesztettük, amelyre úgy tekintünk, mint a társadalmi párbeszéd legmagasabb szintű fórumára” – fogalmazott.

Hozzátette: ebben a pillanatban azonban annyira gyenge a román hatóság, hogy úgy érzik, alkalmatlanok a párbeszédre.

Kossuth Rádió 180 perc / hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Csíksomlyói Babba Mária

Szűz Mária, nálad béke van. Nem látni jöttem barokkos szobrod rikító színeit, nem jöttem, hogy …

Egy hozzászólás van

  1. Dávid Szaniszla

    Remélem lesz, aki szóbaáll velük. Ez a legkevesebb, amit meg kell tegyenek. Hiszem, hogy egyszer csak kikerekedik ez az AUTONÓMIA! A székelyek megérdemlik, hogy az otthonuk végre tényleg otthonuk legyren! HAJRÁ KEDVES SZÉKELY TESTVÉREK!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.