2018 november 15., csütörtök

Szellemek, angyalok, ördögök

Share

Tátiék, mámiék úgy nőttek fel, hogy szellemek igenis vannak, léteznek. Az ő korukba volt, aki látott is, idézett is, és meg is látogatták. Esténként szokás volt a szellemes lidérces guruzsmálós történetek újra és újra mesélése, addig-addig meséltek, hogy már szinte mi is elhittük. Ha csak sima kopogtatós, ajtónyikorgatós szellem jelent meg, azt egy keresztvetéssel kivédték, de ha halottak szellemei jöttek vissza azzal nem lehetett viccelni.

Tátinak szokása volt, hogy minden rozsdás szeget összeszedett, megmentett, perceken keresztül a hargas szeget addig kopogtatta a félfedelű színbe, hogy még elüthető volt, de csak nagyon óvatosan. Ebbe a szegegyengető munkájába zavarták meg a szellemek. Arra lett figyelmes, hogy munka közbe csak úgy megmozdul a kalapja. Megállott a kalapács csengő hangja, táti mozdulatlanná dermedt. Egyedül volt a színbe sehol senki és akkor újra mozdult a kalap, de most hátulról előre… Óvatosan fordult hátra sehol egy lélek. A kalapáccsal hadonászik egyet hátha szellemet is egyenget. Kereszt nincs, a kalapácson a szellemet nem zavarja nagyon. Bátor ember táti úgy tesz mintha semmi sem történt volna, továbbra is a kicsi sínvason a szegeit kalapálja. A szellem is székelyfajta makuj, kitartó, ha már visszajött Tátit csak tovább zavarja. Nincs már kopácsolás csak néma csend a színbe, táti, mint sóbálvány meg sem mozdul, de ha tehetné, a szellem nyakát kitekerné. Háborúkat megjárta, fogságból megszökött, folyókat átúszott, de most erre a kalapos mozgásra biza megirtózott. A kisztin elé leült vésőt vett ki onnan, hátát a szekrénynek vetette, hogy hátulról támadás ne érje. Feszült a csend a színben még a szú a fában is szellem után kajtat. Csak a kalap mozdul hirtelen. A kisztin ajtó reccsen vésőnyoma benne, de a szellem nem fityeg a véső élen. Sőt meg is sértődött, mert a kalapon most már félpercenként igazított… Mese nincs ez nem vicc elé a házba, van két nagy szentkép az ágy fölött, hamar be alája.

Te Krisztina az öregeknek az idén misét mondattál-e, mert ne, hogy jártam a kalapot a fejemen a hóttak szelleme birizgálta. Mámi tudta, hogy ez nem mese, a szellemet meg kell nyugtatni, egy misérevalóval legalább jobb belátásra bírni. Elé a szép gyunyát a mise megbeszélve, hazafele azért még vesz két kis csokit, hogy ne csak szellemeket, hanem az otthoni ördögöket is kiengesztelje. Finom a csoki angyali a mosolyunk, az ördögi énünk el is párolgott. Mi jó gyermekek voltunk, azt a drótot, amivel a szín tetejéről a kalapot mozgattuk, szépen a helyére, a kerthevederre visszaakasztottuk.

Lukács Géza

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.

Lukács Géza

Legfrissebb bejegyzések Lukács Géza (összes bejegyzés)

Share

Esetleg más?

Lélek Sándorné: Adjon az Isten áldott vasárnapot mindenkinek!

“Embertelen lelkivilág volt, amibe minket belekényszeríttettek, amikor magunk se tudtuk, hogy most már emberek vagyunk, …

Egy hozzászólás van

  1. Foltozott teremtés (saját mese)

    A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt.
    A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, belőlük zabál, rajtuk tapos.
    Az Úr elgondolkodott, és azt mondá: igazatok van. De nem tehetek értetek mást, mint néktek adom a tűrés, és az alkalmazkodás képességét, hogy ez által mindenhol, minden körülmény között meg tudjatok élni. És ti nőhettek ezen túl a legnagyobbra, minden élő közül, és ti élhettek a legtovább.
    Az apró állatok azt panaszolták, hogy üldözik, és felfalják őket a nagyobbak, erősebbek.
    Az Úr elgondolkodott, és azt mondá: Nektek adom az elrejtőzés, és a hasonulás képességét, hogy üldözőitek nehezen találjanak rátok, és adok néktek tollakat és szárnyakat, hogy elrepüljetek, ha veszélyben vagytok.
    A nagyobb állatok azt panaszolták, hogy őket szintén üldözik a náluk is nagyobbak, az erősebbek, sőt vannak túl nagyok, akik mindent felfalnak, elpusztítanak.
    Az Úr elgondolkodott, és elpusztította a túl nagyra nőtt állatokat, míg a többieket magára hagyta, intézzék vitáikat egymás között.
    Ádám és Éva utolsónak maradt. Övék volt a legtöbb panasz. Nékünk nincs bundánk a hideg ellen, nincs karmunk, erős fogunk a ragadozók ellen, nincs fürge lábunk, hogy elfuthassunk, szárnyunk, hogy elrepülhessünk.
    Az Úr elgondolkodott, és azt mondta. Adok néktek barlangokat, hogy elbújhassatok. Néktek adom a tüzet, hogy melegedjetek. Javítok a mancsotokon, hogy használjatok eszközöket, és néktek adom a beszédet, hogy együttműködhessetek a többi élő ellen.
    Egy idő múlva az állatok együtt mentek az Úrhoz. Rettenetes a mi sorsunk Uram! Ez a szőrtelen kétlábú állat legyőz, elpusztít mindnyájunkat! Felfalja a fű magját, fák gyümölcsét, madarak tojását, kicsinyeinket, borjainkat, mindent, Magunkat szolgaságra vet. Lehúzza, és magára ölti bőrünket, bundánkat. Minket pusztít az erősebb, a többi állat, Őt egyikünk se bírja elpusztítani! Elpusztulunk mindnyájan, ha nem segítesz rajtunk Uram!
    Az Úr elgondolkodott, és azt mondta, igazatok van. De mit tehetnék? Sokféle nyelvet adott nékik, hogy többé ne érthessék meg egymást. Adott nékik vallásokat, nézeteket, melyek miatt ellenségekké válnak, és kapzsivá tette Őket, megadva nékik, hogy egymást megöljék, mert Őket valóban nem írtja semmi más élő!
    Végezetül a teremtésről kiderült hibák miatt az Úr úgy elkeseredett, hogy eldöntötte, nem toldoz-foldoz tovább. Menjen minden a maga útján, a maga törvényei szerint. Azóta megy, döcög, a pusztulás felé!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.