2018 július 18., szerda
Fotó: Papp Zoltán László gyűjteményéből

Szilléry Éva: Apák és fiak a vasfüggöny két oldalán – 2. rész – Hol van apád, az az ellenforradalmár gyilkos?

Share

Több film, újságcikk, könyv eredt már a politikai üldözött emigránsok nyomába, feltárva a külhonba szakadt sorsokat. De mi történt az itthon maradt gyerekeikkel, akiket az állam akadályozott meg abban, hogy disszidens szüleikkel találkozzanak? Mivé lett akár több éves kimaradás után az érzelmi viszony szülő- gyermek, testvér és testvér között, egyáltalán felépíthető- e újra, ami elveszett?

Néhány tucat olvasónk megosztotta velünk egyéni drámáját: a történetek az ötvenes évektől a nyolcvanas évek derekáig húzódnak és egy kíméletlen, nem enyhülő diktatúra képét festik meg, ahol a gyerek záloga, egyszersmind áldozata lett az eseményeknek mind érzelmi, mind jogi értelemben. Izgalmas látni, miféle részrehajlások történnek egyes családszakadásokban, illetve milyen megalkuvás kellett ahhoz, hogy helyzetük enyhüljön, családjuk egyesüljön.

Az Apák és fiak a vasfüggönyön innen és túl  sorozatunk elsődleges célja, hogy a kommunizmus veszteseinek egy még alig taglalt csoportját feltárjuk és kimondjuk, ezek a kiskorúak, a háborús árvákhoz hasonlóan, az előző rendszer egyértelmű áldozatai.

2. rész – „Hol van apád, az az ellenforradalmár gyilkos?” – emberi történet az űzött forradalmárról és egy erőszakkal szétszakított családról

Noha elsősorban a disszidenssé vált szülő által elhagyott gyermekáldozatokat keressük, Papp Zoltán történetének legmegrázóbb emberi sorsát mégis az édesanya esete rajzolja meg, aki egész életén át bízott abban, hogy visszakapja 56-os forradalmár, üldözött férjét. De a gyermek is kapott bőven megkülönböztető címkéket: elsőként a továbbtanulásban akadályozta a hatalom, politikailag megbízhatatlannak bélyegezték, közel húsz évig nem látta apját, akinek minden ingó és ingatlan vagyonát elvették a családtól, s tőle, mint egyetlen örököstől; Zoltánból mégis sikeres, optimista ember lett.

A II. világháború után id. Papp Zoltán többszörös versenymotorbajnokként ismert sportoló és köztiszteletben álló személy volt Pápán. Nem meglepő hát, hogy a forradalom napjaiban az ellenállók élére állították a helyi szerveződésnek. A harcokban mindenütt a békés megoldások híve volt, ő állította meg a lumpenproletárokat is, akik a helyi tanács kifosztására szerették volna rávenni az embereket. A forradalom után letartóztatták, kis híján a Szovjetunióba vitték, ám a legenda szerint Záhonynál a vonatot a vasutasok megállították, így került vissza több űzött társával együtt Debrecenbe. Története eddig mesébe illően alakult, hiszen a pápai reptér kárpátaljai parancsnoka barátja, egyben rajongója volt a sportolónak, kimentette és elintézte, hogy hazajusson a családhoz. Pápára visszaérve a helyi restiben ünnepelte a megmenekülést, ám a parancsnok csakhamar óva intette a túlzott ünnepléstől és újabb menekülésre szólította fel. Azonban felesége, a  szertornász versenysportoló nem mert három éves fiukkal, Zoltánnal menekülni, így az apa egyedül indult útnak, kezdetben Ausztriába, majd Angliába, később pedig Kanadába érkezett meg új életet kezdeni.

Forrás: Papp Zoltán László gyűjteményéből

Húsz év telt el ezután apa és férj nélkül Zoltánék életében.

„Amióta az eszemet tudom, mindig ki szerettem volna menni, el ebből a kommunista nihilből és megtalálni őt. Édesanyám pedig szinte haláláig hitt abban, hogy egy nap majd visszatér az apám”- emlékezik a fiú.

A megszégyenítésben is osztályrészül jutott Zoltánnak, a diktatúra a tanári karig gyűrűzött: hatodikos kisfiú lehetett, amikor a tanár azzal állította fel:

„Hol van apád, az az ellenforradalmár gyilkos?” – kérdezte tőle, megalázva őt mindenki előtt.

Pedig az apja senkit sem ölt meg, mindvégig erőszakmentességre törekedett a forradalom alatt. Még a kommunisták Fehér könyvébe – melyben az ellenforradalom rémtetteit sorakoztatták fel – sem tudtak semmit a neve mellé írni.

A fiú a tanári felszólításra bátran rávágta, hogy büszke apjára a tetteiért és pontosan tudja, hogy nem ölt embert.

„A történtek engem megerősítettek, semhogy meglapultam volna miattuk, öntudatra, ellenállásra késztettek.”

A továbbtanulásban azonban megakadályozta a hatalom. Végül egy családi barát, agrármérnök, veszprémi tsz-elnök keze kellett ahhoz, hogy Zoltán ipari tanulóvá, majd mechanikai műszerésszé váljon, s idővel még négy szakmát tanult ki.

Ezzel némileg édesapja nyomdokaiba lépett, akinek Pápán műszaki üzlete volt, amelyet távozása után államosítottak, sőt, a versenymotorját is lefoglalták, a zsebében lévő pénzt és kulcsokat pedig elvették tőle. A fiú így, egyetlen leszármazottként semmit nem látott az apai örökségből.

Katonaként maga jelentette, hogy apja miatt politikailag megbízhatatlan, s bár mindez meglepte ugyan a honvédséget, de mégsem deklarálták, hogy soha nem kaphat semmilyen rangot.

Húsz év után jöhetett haza először id. Papp Zoltán, ekkor egy hónapot töltött Pápán, tervezgette a hazatelepülést is, bevallása szerint azonban idehaza mindig a nyomában érzett valakit, mintha folytonosan követnék. Ugyan ekkor már házas volt második feleségével, mégis szerette első nejét,  aki az udvarlókat elküldve hűen várta vissza urát egy életen át.

„Konkrét terve volt apámnak, hogy elválik a második feleségétől anyám miatt, akitől erőszakkal választotta el az élet, a kommunista hatalom.”

Ez a terv azért ment füstbe, mert attól tartott, hogy itthon ismét előveszik majd, feleségét pedig nem vihette magával ekkor sem.

Fotó: Papp Zoltán László gyűjteményéből

A fiú 1980-ban mehetett először apját meglátogatni a tengerentúlra, az akkor már meglévő lányát azonban zálogként itthon kellett hagynia, az úgynevezett puhuló diktatúra idején is.

„Kapcsolatunk sajnos kinti mostohaanyám miatt nem fejlődött tovább. Mégis sikeres és boldog ember vagyok, teljes életet élek. Azt gondolom, a magánélet hiánya miatt anyám a valódi vesztese ennek a történetnek. Pápán élek ma is, és amit veszítettem gyerekként, azt idővel a magam és jelenlegi családom építésére fordítottam.”

Kérem, ha hasonló történetet ismer és szívesen megosztaná olvasóinkkal, a disszidens@gmail.hu-ra szíveskedjen levelet írni nekünk!

Szerző: Szilléry Éva / PolgárPortál

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Az evangéliumi értékek és a nyugati társadalom – George Weigel előadása

Kulturális gyökereink újraépítése a legfontosabb feladatunk – mondta George Weigel, Amerika egyik vezető értelmiségije, az …

2 hozzászólás

  1. Dávid Szaniszla

    Ez egy kissé szomorú, de nagyon szép történet. A fiatal Zoltánnak szép további életet kívánok családja és munkakörében. Isten áldja, hogy nem hagyta el magát és megtalálta az életét.

    • Kedves Dávid , sosem voltam szomorú , hanem büszke voltam apámra ,és az ő bátorságára , mert szembeszállt hazánk megszállóival akik túlerőben voltak , s nem gyáván elbújt ! S büszke voltam édesanyám önzetlenségére és hűségére , mert amikor már minden remény kihunyt hogy édesapám hazatérhessen , Ő akkor is példaképemnek állította apámat és a tiszteletére nevelt , s haláláig az utolsó percig csak és kizárólag édesapámat szerette , ami ebben az erkölcstelen, csak a mának élő világban elképzelhetetlen és ismeretlen fogalom !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.