2021 március 5., péntek
Illusztráció (MTI/EPA/Miguel Paquet)

Szlovákia befogad hatvan migránst kvótán kívül

Share

Szlovákia továbbra is elutasítja a migránsok újraelosztását célzó uniós kvótákat, de befogad hatvan migránst különleges olaszországi és görögországi központokból – közölte Robert Fico szlovák kormányfő a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.

A politikus ezzel a kijelentésével azokra a hétfőn a szlovák médiában megjelent közlésekre reagált, amelyek szerint Szlovákia 60 “új” migráns befogadására tett ígéretet. Erről elsőként a szlovák közszolgálati televízió (RTVS) számolt be egy hétfő délutáni hírműsorában az Európai Bizottság állításaira hivatkozva.

Ezeket az információkat a szlovák belügyminisztérium közleményében pontosította. Azt írták: Szlovákia 2015-ben tett önkéntes vállalást arra, hogy száz személyt befogad Görögországból és Olaszországból.

Ennek keretében eddig öt – egyenként tíz személyre szóló –  úgynevezett befogadási ajánlatot (pledge) küldtek Görögországnak, egyet pedig Olaszországnak. Ebből származik a sajtóban megjelent 60-as szám, de nincs szó új relokációról, csupán a korábbi vállalás teljesítéséről – hangsúlyozta közleményében a szlovák belügyi tárca.

A szlovák médiában hétfőn megjelent – az új befogadásokat hírül adó – információkat Robert Fico is cáfolta. “Szlovákia 2015-ben tett  vállalását teljesíti, ez semmit sem változtat a migránskvótákkal kapcsolatos álláspontunkon, azokat továbbra is határozottan elutasítjuk” – hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

„Ha buddhista lennék…” – gondolatok a rózsafüzérről

Ha buddhista lennék, könnyű dolgom lenne. Elmondanám, hogy milyen távol-keleti meditációs gyakorlatot végzem és mindenki …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.