2019 július 15., hétfő
Forrás: Facebook

T. Túri Gábor: Mert az a biztos, avagy a V4-Ausztria találkozó margójára

Share

Kíváncsisággal teli izgalommal várom a visegrádi országok miniszterelnökei és az osztrák Sebastian Kurz kancellár találkozóját Budapesten. Magyarország számára ez siker, hiszen a szövetség, amely 1991-ben lengyel-cseh-magyar kapcsolatok keretében valósult meg, majd később a mai V4-ek létrejöttébe nőtte ki magát, magyar kezdeményezésre született. Ma pedig ez a csoport Ausztria kancellárjával találkozik itt, Budapesten.

Történelmi pillanat ez, bár a találkozótól nem elvárható, hogy a V4-ek csoportja hirtelen kibővüljön az osztrák tagsággal. Ez „nem vágna“ Ausztria profiljába. Nem valószínű ugyanis, hogy a „sógorok“ hajlandóak volnának egy olyan európai szövetségbe lépni, amelynek meghatározó tagja épp Magyarország, ez az osztrákok szemében mindig is rebellis kis entitás. Éppen ezért, ebben az „elégedetlenkedő csoportban“ mint tag, Ausztria nem fog részt venni. Legfeljebb – s gondolom, mi V4-ek ezt el is várjuk tőle – egy pártoló, a munkánkat támogató szerepet kaphat, ha elvállalja.

Bizonyos tekintetben ezen államok célja azonos, és azonos intenzitással lépnek fel az egység megőrzésé érdekében. Talán az egy Szlovákia kivételével, amely igyekszik helyzetét a nagyobb nyugat-európai államok támogatása mellett, önmaga sajátos szemszögéből megszilárdítani. És most, július 1-től éppen Szlovákia veszi majd át a V4-ek soros elnökségét Magyarországtól, mégpedig egy évre.

Mindeddig a visegrádiak álláspontja Orbán Viktoron keresztül kristálytiszta volt. Remélhetőleg ez folytatódik az új elnökség alatt is, bár Szlovákia továbbra is bizonyos kettős mércével kezeli országában az ún. „magyar kérdést“, amely időnként megkeseríti a két ország közötti viszonyt. Mindezt majd fel kell dolgoznia a csoportnak, és főleg „meg kell emésztenie“ Magyarországnak, ha a szövetség szétbomlását nem kívánja megkockáztatni.

És ehhez társul még az a várható „erőmegmérettetés“, amely egy esetleges osztrák befolyással csökkentené az eddigi szilárd magyar vezető pozíciót a csoporton belül. Erre természetesen oda kell figyelni, és nem szabad „elolvadnunk az örömtől“, hogy a szomszédos „sógor“ talán a mi szekerünket kezdi tolni. Nem szabad elfelejteni, hogy a történelem során majd mindig kiragadták a kezünkből a gyeplőt, amelyet aztán csak forradalmakkal és rebelliókkal tudtunk visszaszerezni, de azt sem, hogy tavaly még milyen ádáz szitkokat szórtak az osztrák politikusok (természetesen nem Kurz) a kerítést építő magyarok ellen.

És legfőképpen azt nem szabad elfelejteni, hogy most, amikor Sebastian Kurz megkezdte külpolitikai aktivitását, éppen azon a vágányon halad, amelyet még 2015-ben Orbán Viktor miniszterelnök fektetett le. Azokat a kijelentéseket ismételgeti különböző országok különböző fórumain, amelyeket mindeddig – iszonyatos ellenszélben – a magyar miniszterelnök hangoztatott. Mégis most utóbb Bajorországban, a Seehoferrel történő megbeszélései során egyetlen szóval sem ejtette ki a száján az éllovas és protagonista Orbán Viktor nevét. Meglepő!

Sőt a találkozó után bejelentett „német (bajor)-osztrák-olasz tengelyből“ nagyvonalúan ki is hagyta Magyarországot! Erre sokan azt mondják, hogy mindez éppen Kurz politikai előrelátását és a témához való meggondolt hozzáállását bizonyítja, mivel nem akar rögvest egy olyan politikai vihart kavarni Európában, amely Orbán Viktor nevének említése miatt kialakulhatna. Nos, e teória talán igaz, talán nem, bár véleményem szerint a jelenség inkább karakter kérdése lehet, mivel úgy is értékelhető, hogy ez az unió egén hirtelen feltűnő fiatal üstökös egyszerűen csak magának kívánja vindikálni azt a szerepet, amelyet mindeddig a nálánál idősebb és tapasztaltabb politikus, Orbán Viktor betöltött; olyan helyzetbe kívánja pozicionálni magát, mintha ő volna szülője s egyben élharcosa is mindannak, amit eddig a keleti szomszédja alkotott, indított és képviselt.

Meg merem kockáztatni azt a rebellis véleményt, hogy mindez keveredik egy – az osztrákok részéről sajnos már megszokott – lekicsinyléssel a szomszédos keleti ország, és annak miniszterelnöke irányába.

Mint írtam, a találkozó – és egyáltalán annak létrejötte – Magyarországnak és személyesen Orbán Viktornak siker, hiszen bizonyítja, hogy eddigi fáradozása végre a vezető politikai berkekben is meghallgatásra és követésre talált. Ezzel együtt a mai napon határozott magatartást kell felmutatnia Magyarországnak, és meg kell tennie mindent, hogy továbbra is kontrollálhassa politikai irányvonala kézben tartását. Mert az a biztos, amit mi csinálunk, és amit nem adunk ki a kezünkből!

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Nagyszombati csend

  Csend van, nem történik semmi sem, a Messiás sírjában pihen, az apostolok ajtók mögött …

Egy hozzászólás van

  1. Jó az elemzés, különösen az osztrák politikai lelkületre és a magyarokkal való viszonyra utaló gondolatok méltóak a figyelemre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.