2019 október 17., csütörtök

Archív cimkék : fesztikörkép

Nazareth Mikulás előestéjén – december 5.-én ér Budapestre a skót rock-banda jubileumi turnéja

Véletlen egybecsengés, hogy az ötvenedik születésnapját ünneplő Nazareth együttes éppen az év utolsó hónapjában ad koncertet fűvárosunkban, az A38-as állóhajón. Más kérdés, hogy a zenekarnév nem is Jézus származási helyéhez kötődik; ahány forrás, annyi legenda az elnevezésre, ebbe ne is menjünk bele! A fél évszázados fennállástól sem kell megijedni; az …

Még több »

A csendes mecénás hangoskodik – gigantikus Aréna- koncert az NKA szervezésében

Szeptember 27.-én  a budapesti Papp László Arénában közel félszáz zenész áll színpadra, hogy felhívják figyelmünket a Nemzeti Kulturális Alap tevékenységére, egyáltalán létezésére. Legyen az bármilyen művészeti tevékenység, az éppen most „huszonöt éves mecénás” pályázatok útján segíti az alkotni vágyókat. Egyszeri és megismételhetetlen produkciók élményével gazdagodhat a népesség azon része, aki …

Még több »

Álommunka talál gazdára Az írás forradalma rendezvénysorozaton, az Allee-ban

Kezdetben a plázákra az értelmetlen fogyasztás bálvány-templomaként gondoltunk. Mára az üzemeltetők, úgy látszik, rájöttek: ahhoz, hogy tartsák a versenyt, másféle habitusú embereket is meg kell szólítaniuk. A bevásárlóközpontok egyfajta közösségi térré fejlődtek az utóbbi időben. Az Újbuda-központban , a hajdani Skála Áruház helyére épült Allee Centerben szeptember 14-től október 14-ig  …

Még több »

Őrmező Ünnepe – fesztivál tíztől-tízig, ízig-vérig

18. alkalommal kerül megrendezésre a Költők Parkjában Őrmező Ünnepe. A fesztivál idei mottója: „fesztivál tíztől-tízig, ízig-vérig”… Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan rengeteg közkedvelt, visszatérő programmal várják az érdeklődőket, köztük andalító és vérpezsdítő muzsikával, kacagtató bábjátékkal, interaktív színházi előadással, táncos-sportos-zenés bemutatókkal, készségfejlesztő foglalkozásokkal, ügyességi mászófallal, vidámparkkal, gasztro-ínyencségekkel, és számos egyéb szórakozási lehetőséggel… …

Még több »

A középkort idéző fesztivál Kaposváron

A középkort idéző programokkal várja a látogatókat az Ostrea peregrina nevű hagyományőrző fesztivál szombaton és vasárnap Kaposváron. A somogyi megyeszékhely Vigasságok terén immár harmadik alkalommal sorra kerülő eseményen lesz harci és íjászbemutató, páncélos küzdelem, vívóverseny és csatajelenet is – írta a szervező Rippl-Rónai Múzeum, valamint a Fekete Hollók Rendje tájékoztató …

Még több »

Nemzetközi Street Food Fesztivál az Andrássy-n

17 ország gasztronómiája mutatkozik be az Andrássy úton hétvégén, a Nemzeti Vágtával és az autómentes nappal egyidőben rendezett gasztro sétányon. A világ ízeit magyar séfek készítik el és mutatják be a látogatóknak, akik olasz piadinát, mexikói burritot, eredeti bosnyák lepényt és belga waffelt is kóstolhatnak. A nemzetközi street food kavalkád …

Még több »

Első Győri Nép- és Világzenei Fesztivál

Pénteken kezdődik az első Győri Nép- és Világzenei Fesztivál, amelyen vasárnapig csaknem húsz program várja az érdeklődőket a Dunakapu téren. A fesztivál célja, hogy minél szélesebb körben megismerjék az emberek a népi és népzenei hagyományokat, mert meglátásuk szerint a népzenei tudáson alapuló világzene és a különböző műfajokat ötvöző produkciók hosszú …

Még több »

Jubileumi Kiskunfélegyházi Libafesztivál

A már megszokott programok mellett több újdonsággal, színjátszó- és rajzpályázattal, valamint a Petőfi-emlékévhez kapcsolódó városnéző túrával is készülnek a huszadik Kiskunfélegyházi Libafesztiválra, amelyet szeptember 7-én és 8-án rendeznek meg. A város és környéke mindig is elismert, jó hírű baromfitenyésztő terület volt. A libatartásnak évszázados hagyománya van, amely túlélte a háborúkat, …

Még több »

Országos vadpörkölt- és borfesztivál Zalaegerszegen

Országos Vadpörkölt- és Borfesztivál – Zalai teríték címmel háromnapos rendezvénysorozat kezdődik szeptember 7-én Zalaegerszegen. Zalaegerszeg a térség természeti adottságaira, értékeire építve a vadászatban, a vadgasztronómiában találta meg azt az irányvonalat, amely tematikája lehet egy többnapos fesztiválnak. A megye egyharmadát erdő borítja, a térségben jelentős szerepe van a fafeldolgozásnak, a vadgazdálkodásnak, …

Még több »

Megnyílnak a Szentendrei Régi Művésztelep műtermei

Koncertek, beszélgetéssorozat, műterem-látogatás, filmvetítés és irodalmi est is várja az érdeklődőket a MANK Galéria és a Szentendrei Régi Művésztelep első összművészeti fesztiválján, amelyet augusztus 24-én és 25-én rendeznek meg. A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál első napján többek között Császári Gergő, Szeder-Szabó Krisztina, Lee Olivér, a Papaver Cousins és Noémo szóló …

Még több »