2017 május 26., péntek

Archív cimkék : Haza

A nemzeti összetartozás napjának margójára

Itt vagyunk otthon...

Tamási Áron szavai szerint „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”  Magyarok vagyunk, őseink szállásterülete, a Kárpát-medence az otthonunk, ahol egy évezred múltán is mi vagyunk a többségi nemzet. Csak éppen az elmúlt száz évben elaprózódtunk. Falakat húztak közénk, és elkezdtük elfelejteni, hogy vérünk rejlik a ránk kényszerített …

Még több »

június 4. – Trianon (kritikai kiadás)

Ez a legtöbbet előadott versem (Ha csak nem számítjuk az Erdélyi útiképeket, ami egy megyei szavalóversenyen volt kötelező vers, így természetes, hogy több tucatszor elhangzott), azonban a visszajelzések alapján egyértelművé vált, hogy a versben szereplő történelmi és irodalmi utalások mellett a legtöbben elsiklottak; ezért idén, trianon (sic! hiszen a tragédia …

Még több »

Élniakarás a Zemplénben… (Igeliturgia Telkibányán)

Idén nyáron, amint már néhány blogbejegyzésemből kiderült, a nagycsaláddal a Zemplénben nyaraltunk. Azt hiszem, megérnek pár gondolatot a zempléniek és a zempléni táj. Az egyik oldal, amiről már tavaly is írtam: a szegénység és az országrész magárahagyatottsága. A másik oldalról viszont legalább ennyit kellene beszélnünk, hiszen nem szabad, hogy a …

Még több »

Székely zászló és kávésbögre

Néha elgondolkozom azon, hogy vajon minek köszönhető, hogy mi magyarok fennmaradtunk… Látszólag nincsenek közös céljaink, nincs nemzeti stratégiánk, ha tehetjük, mindig egymásnak ugrunk, mégis itt vagyunk és hiszem, itt is maradunk.

Érdemes megnézni ezt a képet: Solymáron, a maradék Magyarországon, egy német nemzetiségű faluban, sváb és székely ruhás fiatalok együtt húzzák fel a székely zászlót a solymári és az állami lobogó mellé. Más színek, más formák, más jelképek, nincs bennük semmi közös, csak az a csökönyös akarat, hit, hogy egyek vagyunk.

Még több »

Hány himnuszunk is van?

A szilveszteri műsor egyik legmeghatóbb pillanata, amikor 11-kor lélekben koccintanak az erdélyi és partiumi nemzetrészekkel, s ezt követően eléneklik a Székely Himnuszt. A gesztus szép és megható, még akkor is, ha ezzel kicsit visszafokozzuk azokat, akik bár a jelenlegi román vagy ukrán államhatárokon belül élnek, mégis a magyar éjfélkor köszöntik az új évet. Ne feledjük, az ottani többségi társadalom szemében nemzethűségi kérdés, hogy ki mikor koccint az új évre...

 

Mégis, lehetetlen nem észrevenni, hogy a Székely Himnusz lassan a társhimnusszá válik, amivel az elszakított nemzetrészekkel érzett közösségünket fejezzük ki; nem törvény rendeléséből, hanem a nemzet akaratából. És itt már lényegtelen, hogy a vájtfülűek hogyan értékelik művészi értékét. Még ha el is fogadnánk azt a tételt, hogy a székely himnusz giccses lenne (amit én tagadok), akkor se feledjük el azt az alapigazságot, hogy egy kor lelkületét a legmagasabb művészet és a legelterjedtebb giccs képes visszaadni... (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a mai tehetségkutatók énekversenyek még ezt a kategóriát sem érik el, hiszen csak lejárt szavatosságú slágerek szerepelnek bennük – ezek az igazi giccset még alulról sem súrolják.)

Még több »

Temetőtánc

I. Solymár

Búcsúzó nap fénye,
gyertyalángokat táncoltat
a november esti szél,
megszínesedett falevelek
halál-szép színei,
vadgesztenyék pattognak
a temető-ösvényen,
mécsesek fénye
életre kelti a sírok városát.

Keresem a holtakat,
keresem bennük magam,
keresem bennük otthonom.


Mert otthon csak ott van,
hol már nem üres a temető,
ahol van kiért gyertyát gyújtanod.

Még több »