2019 június 17., hétfő

Archív cimkék : Karácsony Gergely

Csobai Vera: “Karácsonyi” igehirdetés, avagy csak egyféleképpen lehet a változásra szavazni

Hát kérem szépen, ezen ismét ne tessenek csodálkozni. Karácsony már megint olyat mondott, amit már nemhogy senki sem ért, hanem már átlépte a józanság határát. Ugyanis ez hagyta el ajkát: “… A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP-Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden …

Még több »

Kunhalmi: kontrollt kell szabni ennek a nyomorult jobboldali hatalomnak

Karácsony Gergely szerint a magyar emberek többsége változásra vágyik, ezért létre kell hozni a változást akarók szövetségét, mert „a többség nem lehet ellenzékben”. A Párbeszéd társelnöke, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten azt mondta, közös országot csak közös akarattal lehet létrehozni, ehhez pedig közös ajánlat, közös miniszterelnök-jelölt kell. A …

Még több »

Karácsony: Le fogok borulni Szél Bernadett lába elé és meg fogom csókolni a lába nyomát

Karácsony Gergely szerint ma Magyarországon a politika a háború és a lopás szinonimája, a demokratikus ellenzék pedig akkor tud győzni a tavaszi választáson, ha el tudja hitetni az emberekkel, hogy a politika nem erről szól. A Párbeszéd társelnöke, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje vasárnap este Budapesten, a Spinoza Színházban …

Még több »

Balhét provokálna Karácsony Gergely október másodikán!

Zugló polgija közleményben tudatta, hogy október másodikán, azaz a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás napján a Párbeszéd Magyarországért (PM) “tüncizésre” készül. A népszerűségi listákon láthatatlan médiapárt Gandhi születésének napját, ami egybeesik az országos referendum időpontjával, fel-, vagy inkább kihasználva hirdette meg az “erőszakmentes Magyarországért” elnevezésű tiltakozó nagygyűlését. Habár sem helyszín, …

Még több »