2018 május 22., kedd

Archív cimkék : Orbán Viktor

Lauder: nem ingott meg az a mély tisztelet, amelyet Orbán Viktor és a magyar nép iránt érzek

Válaszlevelet küldött Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, amelyben leszögezi, hogy a magyar miniszterelnök által pénteken kifogásolt nyilatkozatot soha nem tett, sőt, a neki tévesen tulajdonított állásfoglalás tartalma ellentétes a meggyőződésével. Ronald S. Lauder egyben kérte válaszlevele ismertetését a magyar közvéleménnyel – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombat …

Még több »

Orbán: Nekünk Magyarország az első, de munkánkkal Európát is erősíteni akarjuk

A kormánynak Magyarország az első, de munkánkkal Európát is erősíteni akarjuk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országgyűlésben, ahol bemutatta az új kabinetet. A nemzetet szolgáljuk, de helyünk Európában van – mondta. Mint kifejtette: Európát még hosszú évekig fenyegeti a népvándorlás és a tömeges migráció, ezért a védelmi …

Még több »

Megalakult a negyedik Orbán-kormány

Kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet. Áder János államfő a Sándor-palotában reggel kilenckor kezdődött kinevezési ünnepségen adta át a kormány tizenhárom miniszterének megbízólevelét. Ez alapján Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Gulyás …

Még több »

Politico: Orbán illiberális demokráciája veszélybe sodorja a jövőbeli EU-bővítéseket

A nyugat-balkáni országokban érdeklődéssel figyelik, ahogy Orbán Viktor pártállamot hoz létre az Európai Unión belül, a térség “erős emberei” kezdik azt hinni, hogy importálhatják a “hamis demokrácia” modelljét, illetve a kormányfő retorikáját és taktikáját – írta szerdán a Politico. A brüsszeli hírportálon megjelent véleménycikk szerint az uniós csatlakozásra váró balkáni …

Még több »

Szájer József: Európában lényeges vita nincs Orbán Viktor meghallgatása nélkül

Szájer József: "Minden tagállam, így hazánk is önálló döntést hozhat majd, hogy támogatja-e a megállapodást, és eldöntheti, hogy érdekeinek megfelelő tervezet készült-e." / Forrás: magyarhirlap.hu

Az uniós források elvételéről szóló fenyegetések a levegőben lógnak, sok alapjuk nincsen, hiszen az uniós szabályok megváltoztatásához Magyarországra is szükség van – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Szájer József, hangsúlyozva: Orbán Viktor tapasztalt tárgyaló, lényeges vita a véleményének meghallgatása nélkül nincsen. A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) képviselője szerint az …

Még több »

Orbán: A magyar emberek megvédése nem a NATO feladata, hanem a miénk

Magyarország megvédése nem a NATO és nem is az Európai Unió feladata, hanem a miénk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országház Kupolacsarnokában, a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén. A kormányfő szavai szerint erős Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül. Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az …

Még több »

Orbán Viktor köszönetet mondott a falusi embereknek

Orbán Viktor miniszterelnök megkezdte köszönő kampányát, több helyre is ellátogat, ahol járt a választási kampány során, és ahol támogatták április 8-án – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden az MTI-vel. A kormányfő elsőként azért járt a Baranya megyei Vajszlón, mert köszönetet szeretett volna mondani a falusi …

Még több »

Orbán: Az EP-választás után kellene dönteni a migrációról és a kvótákról

Demokratikusabb lenne, ha a jövő évi európai parlamenti választások után döntene az unió a migrációról és a kvótákról – erről is beszélt hétfőn Orbán Viktor Varsóban. A kormányfő azt mondta, bár Brüsszel júniusig lezárná a kérdést, viszont mégsem dönthetnek olyan képviselők az ügyben, akiket még a migrációs krízis előtt választottak …

Még több »

A Stop Soros javaslat elfogadását és az alaptörvény szigorítását tervezi a kormány

Amint megalakul az új magyar kormány, megtartotta első ülését, azonnal benyújtják az Országgyűlés elé a Stop Soros törvénycsomag és az alkotmánymódosítás tervezetét – mondta Orbán Viktor kormányfő. Orbán Viktor Varsóban tett hivatalos látogatása alkalmával kérdésre elmondta: a Stop Soros törvénycsomag volt a választás egyik legfontosabb kérdése, ennek megvalósítását vállalták, a …

Még több »