2019 július 20., szombat

Tavasz, szerelem, kávésbögre – 6. rész

Share

És az idő, mint olyan megszűnt létezni. Csak a pillanatok és az órák, amikor együtt voltak. Néha munka közben váltottak egy-két e-mailt, ha a folyosón összefutottak, egymásra pillantottak és ha már nagyon hiányzott a másik, lementek a lépcsőfordulóba, ahol valóban kettesben lehettek, hiszen a lépcsőt használni a XXI. században már valóban mindenki lusta.

Boldogok voltak, nem múlt, és nem jövő, hanem jelen időben.

Nem volt bennük az a görcsös ragaszkodás, ami az időben élő, önző szerelmesekre jellemző, nem akartak minden egyes percet együtt tölteni, ha egyedül is mentek el valahova, tudták, a másikhoz térnek meg utána. Mintha Paxa a másikban is megtalálta volna azt a békét, amit eddig egyedül kellett megélnie.

Racionális döntés volt, hogy a férfi lakásába költözött, hiszen az volt a nagyobb. Nem kellett hozzá csak néhány nap, hogy női apróságaival, könyveivel, egy-két bútorával otthonosabbá tegye, hogy ne csak közös, hanem az ő otthona is legyen. A férfi beletörődő mosollyal vette tudomásul, hogy az interregnum után újra egy nő keze igazítsa el a dolgokat otthonában és életében. Mert ez az élet végre élet volt, nem csak létezés, nem később tévedésnek bizonyult vakhit, mint az előző házassága volt.

Kettejük eddigi élete, ahogy a bútorok, a könyvek és a háztartás ezer aprósága, összeadódtak, s a kettőből valami új, eddig nem tapasztalt született. A könyveket, amiket eddig egyedül olvastak, most odaadták a másiknak is, eddigi kedvenc zenéiket közösen hallgatták esténként, s napról napra egyre otthonosabban mozogtak a másik világában.

De a legszebb szertartás az volt, amikor a beköltözés napján Paxa egy selyempapírba csomagolt ajándékot adott át a férfinak: két egyforma kávésbögrét. Nem kellett magyaráznia a jelentését, a titkos együvé tartozást, hogy már mindegy, hogy a tiéd vagy az enyém, nyugodtan összekeverhetjük, mert már egyek vagyunk.

– Bocs, nincs szépen becsomagolva, s romantikusabb körülmények között szerettem volna átadni, nem így gyűrött papírban…

– Ha te adod, nem kell több romantika. Az már túl sok lenne.

– Emlékszel az első kávéfőzésünkre, ott a céges konyhában?

– Igen, hogy lehetne elfelejteni?

– Azt szeretném, ha életünk végéig együtt főznénk reggel és este a kávét. Mert akkor lesz csak teljes a világ rendje, amíg mellettem vagy és kávét főzünk.

– Tudom. És ha Te is akarod, örökké így is lesz. Azt akarom, hogy te légy a jelenem, örökké.

– És a múlt?

– Nincs múlt. Csak ez a pillanat van, csak te vagy és én. Nem érdekel, hogy mi volt eddig, nem számít.

– És a gyerekeid?

– Talán nem most kellett volna szóba hoznod… de igen. Ők vannak. Felelős vagyok értük, még akkor is, ha az a házasság, amiben születtek, tévedés volt. Igen, megpróbálok jó apjuk lenni, ha az anyjuk engedi. De tudom, hogy te is szeretni fogod őket.

– Még csak fotókon láttam gyerkőcöket, de ígérem, szeretni fogom őket, mert téged foglak bennük látni.

– Köszönöm. Tudod, amíg tartott, megpróbáltam jó férj lenni, nem sikerült. De remélem, legalább a gyerekeimmel szemben tudom majd teljesíteni a kötelességeimet, ha már férjként leszerepeltem. Tudom, kevés a hely, kicsi a lakás, de kérlek, hogy az ő szobájukat tartsuk meg, úgy ahogy volt, legfeljebb annyit változtassunk rajta, amennyit ők is akarnak. Eddig is minden úgy maradt, mint amikor kiköltöztek…

– Rendben, te kékszakállú, tartsd csak magadnál az utolsó szoba kulcsát! – nevetett fel Paxa. – de valamiről még beszélnünk kell; egyszer majd nekünk is lesznek gyerekeink. Ugye őket is ugyanígy fogod szeretni?

– Ha lesznek, igen.

– Ha?

– Értsd meg, félek.

– Mitől? Félsz, hogy a szerelmünk elmúlik?

– Nem, a szeretetedben biztos vagyok. Magamtól félek. Egyszer már, mint férj, kudarcot vallottam. És tudom, akárhogy igyekszem is, legfeljebb vasárnapi apukának vagyok jó. Hiába tagadom meg a múltat, valahol a mélyben még ott leskelődik.

– Te mondtad, csak a jelen van, nincs múlt.

– Ne is legyen. Szeretlek és hidd el, ez erősebb, mint minden más.

– Szeretlek én is, s elhiszem.

S attól kezdve, minden reggel és minden este együtt főzték a kávét, s minden pillanatban az örök jelent élték meg.

Rozvány Dávid

Az első rész ITT olvasható

A második rész ITT olvasható

A harmadik rész ITT olvasható

A negyedik rész ITT olvasható

Az ötödik rész ITT olvasható

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Szent József – Beszédes némaság

Május 1: munkás Szent József ünnepe   Fukar a szavakkal az Írás, mikor Téged említ, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.