2017 november 21., kedd
Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

Tegnap Esterházy, ma Horthy, holnap Szálasi!?

Share

„Ne engedd, hogy örüljenek,/Azkik ok nélkül gyűlölnek…” énekelték tegnap délelőtt a  nemeshodosi református templomban, miközben behallatszott a füttykoncert, a Horthy-szobor ellen tüntető mintegy ötven fő tiltakozása az utcáról. A reformáció 500. évfordulójára rendezett istentiszteleten a református hithősök között Horthy Miklós kormányzóról is megemlékeztek. Szobrát azonban nem avatták fel, sőt a jelenlévők nem is tekinthették meg. A lelkészi hivatal külön termében várja azt a kegyelmi időt, amikor kikerülhet az előkészített talapzatára – írja a felvidek.ma.

A templomi ünnepség főszónoka ifj. Hegedűs Loránt budapesti református lelkész nagyvonalakban áttekintette a reformáció elmúlt fél évezredét, feltéve a szobrot bírálók kérdését, miért kell egy államférfinak egyházi szinten szobrot emelni? „Bethlen Gábor és Bocskai István talán nem voltak államférfiak? Ha ők nem lettek volna azok, mi nem lehetnénk itt…” – válaszolta meg a kérdést. Édesapját, a néhai református püspököt is idézte, aki szerint: aki a csodát elhinni képes, az a csodát magában hordozza. Csak legyenek családjaink, gyermekeink, tette hozzá….

A szobor talapzata a templom kertjében (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Nehéz fél évszázados berögződéseket kitörölni, nem is lehet egyik napról a másikra. Még nem mindenki nyitott erre, de a közös nevező keresésével nem szabad felhagyni. A szónok szerint Horthy Miklós Isten szerinti életet élt, ezért érthetetlen, hogy az egyházi vezetők egy része nem állt a nemeshodosi gyülekezet mellé, amikor meg szerette volna neki adni a méltó tiszteletet. Hegedűs emlékeztetett arra a kegyelmi időre, amikor a magyar a magyarnak testvére volt, éppen kormányzósága alatt. Igaz emberséget mutatott fel a budapesti gettó megmentésekor is. Véleménye szerint Horthy mindent megtett azért, hogy a lehető legkisebb baj szabaduljon hazánkra. Hosszú beszéde során megköszönte a nemeshodosi tiszteletes asszony kiállását is.

Tüntetők zavarták a megemlékezést

A szervezőket nem lepte meg, hogy lakossági kezdeményezés alapján tiltakozó tüntetés várta a helyi református templomba érkezőket. A közel kétórás szertartás végeztével is tüntetők fütyülve fogadták a templomból és templomkertből kilépőket, ordenáré szavakat kiabáltak feléjük, akiket ismertek, név szerint igyekeztek megszégyeníteni. Több mint negyedszázaddal a rendszerváltozás után, úgy látszik, a felvidéki magyarok közt nincs békesség. Tudatlanság viszont annál inkább, különben mivel lehetne magyarázni, hogy Esterházy neve egy transzparensen szerepelt Szálasiéval..?

A helyszínen tartózkodó Gubík László odament a tüntetőkhöz, akik először elég hevesen reagáltak a közeledésére, de látszódott, hogy idővel emberi hangnemű beszélgetésbe fordult a kommunikációjuk. Visszatérve a szélárnyékba, a felvidek.ma újságírója megkérdezte az Esterházy Akadémia igazgatóját, mi történt a beszélgetés alatt. Elmondta, hogy felháborította, hogy Esterházy János nevét egy transzparensen, Szálasi Ferenc neve mellett látta. Véleménye szerint ennek a két embernek a neve nem említhető egy lapon, hiszen az egyik a magyar történelem legsötétebb korszakának a főszereplője, a másik pedig ebben a sötét időszakban emberi életeket mentett. Ezért úgy döntött, érdeklődik a hodosiaktól, miért tették egy lapra ennek a két embernek a nevét, főleg egy harmadik ember elleni tüntetésen.

Megdöbbenésére a polgár a rendezvény főszervezőjére mutatva elmondta, hogy ő adta a kezébe,

JÓMAGA NEM IS TUDJA, KI IS AZ AZ ESTERHÁZY.

Forrás: felvidek.ma

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Közös erdélyi pártot kell alapítani a román és magyar monológok helyett

A románok és magyarok egymásra utaltságáról beszéltek a nagyváradi polgármesteri hivatal dísztermében tartott pénteki konferencia …

3 hozzászólás

  1. Dipl.Ing.Tibor Gutay

    A magyar gyermekeket magyar iskolába – ott tanitani őket a magyar történelem nagyságaira, amire büszkék lehetnek, vagyis magyarnak nevelni! A második feltétel vonatkozik Magyarországra is! Ki kell végre dobni a mocskos,istentelen, hazaáruló zsidó komcsi libsi söpredék baloldali propagandát az Iskolákból is. Igaz magyar történelem oktatást az iskolába, ne hazug komcsi propagandát! A tanárokat át kell képezni, mert őket nem erre tanitották.A komcsi tanárokat, akik a jelenlegi söpredék, hazátlan,liberális, Internationalis komcsi zsidó propagandát terjesztik, ki kell rugni! Az oktatás szinvonala rendkívül fontos, tehát nem szabad eltürni a komcsi propagandát az iskolában! Amen. Mellesleg nekem a középiskolában volt kiváló történelem tanárom aki a történelmet nem a komcsi propagandával szinezvén oktatta, volt olyan magyar tanárom aki magyarázat helyett felolvasta a szinvonaltalan magyar könyvet, volt olyan tanítónőm az általános iskola alsó tagozatán, aki szinte szerető anyaként okitott, nevelt bennünket. Én a komcsi időkben tanultam. Tanulság: tanára válogatja.Isten adja, hogy csak jó tanárok legyenek az oskolában. Amen.

  2. Dékány Ilona

    Milyen igaz ! AZ ISKOLÁKBAN CSAK IGAZI , JÓ MAGYAR EMBEREK TANÍTSANAK ! Ahhoz egy radikális fordulatra lenne szükség ! Csak mi történt Hoffmann Rózsával ? A remek programját nem engedték végrehajtani ! Addig gyalázták , amíg elege nem lett , és “visszavonult ” . Örüljünk , hogy képviselőként helyt áll ! DE: A tanítók és tanárok kiválogatása —alkalmasságuk megállapítása — megtörténik ? Ez nagy bátorságot feltételez , ami még várat magára . Régebben azok kerültek a pályára , akiket sehol nem vettek fel , most pedig a jobb fizetés , valamint a sok szünet a csábító .
    REMÉNYKEDJÜNK ! EGYSZER LESZ MÉG NÉPTANÍTÓK TÁBORA !

  3. Ez a megfizetett bunkó, aki nem tudja ki az az Eszterházy, ugyanúgy nem tudja ki az a Horthy. Csak óbégat és szervez gyűlöletet, de történelmi ismerete nulla. Az ilkyen emberekből áll öszze anemzeti patrioták ellni tüntetők csócseléke.

    Ideje lenne a valós történelmet feltárni a múlt századról, mert sok a sározás, a Rákosi féle fasisztázás.

    A gyűlölet nem engedi meg, hogy ezek az emberek tájékozódjanak az igazságról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.