2018 szeptember 25., kedd
320 ezer óvodás gyermek ingyenes étkezése valósul meg. Fotó: MTI
Fotó: MTI

A téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek

Share

Az idei téli szünetben is igényelhetik a rászoruló tanulók szülei az ingyenes étkeztetést a gyermekeik számára – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkársága kedden az MTI-t.

A kormány 2015-ben hozott döntést a szünidei gyermekétkeztetés kiterjesztéséről. Az önkormányzatoknak így már nemcsak a nyári, hanem mind a négy iskolai szünetben kötelező gondoskodniuk arról, hogy országszerte a 208 ezer hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek naponta egyszer ingyenesen meleg ételt kapjon, ha a tanulók szülei ezt igénylik – emlékeztettek.

Ennek költségeire a kormány az idén 6,67 milliárd forintot különített el, ami csaknem háromszorosa a 2010-ben az akkor még csak nyári gyermekétkeztetésre fordított támogatásnak. Mintegy 50 százalékkal, 370 forintról 570 forintra emelkedett az egy gyermek egynapi szünidei étkeztetésére fordított összeg is – fűzték hozzá.

A közlemény szerint fontosnak tartják hogy egyetlen érintett gyermek se essen el az ingyenes étkezés lehetőségétől csak azért, mert a szülők nem kapnak erről időben információt, ezért az Emmi folyamatosan tájékoztató levelekkel segíti, valamint monitorozza a kötelező önkormányzati feladat ellátását.

Azt is közölték, hogy 2018-ban – az idei mintegy 74 milliárd forinttal szemben – már 79 milliárd forint használható fel az ingyenes gyermekétkeztetés biztosítására.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Orbán Viktor részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján

A magyar miniszterelnök személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament plenáris ülésen, melyen a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.