2018 október 24., szerda
Fotó: Facebook/Temesvári Rádió/Bartha Csaba

Temesvári római katolikus püspökké szentelték Pál József Csabát

Share

Pál József Csaba korábban a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa és hegyvidéki főesperes volt.

A három nyelven – németül, magyarul és románul – tartott szertartás keretében mintegy negyven romániai, magyarországi, szerbiai, horvátországi, németországi római katolikus, illetve görög katolikus püspök tette Pál József Csaba fejére a kezét. A püspök felkenésének, a főpásztori jelképek átadásának ceremóniáját Martin Roos leköszönő püspök, valamint Ioan Robu bukaresti érsek, metropolita és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette.

Pál József Csaba a püspöki beköszönő beszédében azt hangsúlyozta, hogy Isten ajándékaként kell tekinteni a másik emberre, a másik népre, és az egység a sokszínűségben elv követését tartotta kívánatosnak. Úgy vélte: a Temesvári egyházmegyében a magyarok, a románok, a németek, a horvátok, a bolgárok és a szlovákok csak együtt tudják beteljesíteni az Úr rendelését.

Ferenc pápa üdvözletét és apostoli áldását küldte

A szertartás keretében felolvasták Ferenc pápa üdvözletét és apostoli áldását. Nagy felelősséggel és teherrel járó tisztséget kapsz. Ezért buzgón kérd az isteni támogatást, hogy a Megváltó erényeivel megerősödve Szent Gellért püspök és Nepomuki Szent János védőszentek közbenjárásával, és a máriaradnai Szűzanya oltalma alatt igyekezz hatékonyan terjeszteni az üdvösségszerző tanítást, amelyből a hívek a legnagyobb lelki gazdagságot meríthessék – fogalmazott üzenetében Ferenc pápa.

A leköszönő Martin Roos püspök arra emlékeztetett, hogy az egykori Csanádi egyházmegyéből alakult temesvári, szegedi és nagybecskereki egyházmegyék ma is testvéri kapcsolatokat ápolnak, szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hiszen közös a történelmük.

A kereszténység mindig is a nemzetben gondolkodott

A ceremónia végén a magyar kormány és Orbán Viktor kormányfő üzenetét tolmácsoló Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arra figyelmeztetett, hogy a kereszténység mindig is nemzetben gondolkodott, és azt vallotta, hogy minden nemzet, nemzetrész és nemzetiség istennek egy gondolata, egyszeri és megismételhetetlen érték.

A miniszterelnök-helyettes felidézte: Jézus azt kérte híveitől, hogy minden népeket tegyenek tanítványaikká, és nem az egyes emberekre utalt. Hozzátette: a kereszténység nem megfojtotta a nemzeti létet, hanem a megnemesítésével lehetővé tette a nemzeti lét fennmaradását és kibontakozását, és mindig elutasított két szélsőséget: a nemzetietlenséget és a sovinizmust.

Krisztus üzenetét minden nemzethez el kell juttatni

Az egyháznak küldetése és feladata az is, hogy a sokszínűség és a gazdagság jegyében minden nemzetet tanítson, minden nemzethez eljuttassa Krisztus üzenetét, hogy minden nemzet, nemzetrész és kisebbség a saját anyanyelvén, a saját kultúrájában dicsőíthesse az Istent – fogalmazott nagy tapsot aratva a miniszterelnök-helyettes.

Victor Opaschi, a román kormány vallásügyi államtitkára is arra hívta fel a figyelmet köszöntőbeszédében, hogy a hit és a vallás egyesíthet, és a találkozás helyévé válhat egy olyan világban, amelyet a széthúzás szelleme veszélyeztet. Az államtitkár úgy vélte: a vallási és etnikai sokszínűség fontos része a romániai identitásnak, és erre Temesvár és a Bánság jó példát nyújt.

„Tarts meg őket a te nevedben”

A 64 éves, székelyföldi származású Pál József Csabát május 16-án nevezte ki Ferenc pápa a temesvári egyházmegye püspökévé. Az új püspök jelmondata: Tartsd meg őket a te nevedben!, ezt Jézus főpapi imájából választotta. Címerében pedig a székely eredetre utaló nap és hold, a szentháromság jelképe, valamint a bánsági egyházmegye hétnyelvűségére utaló jelkép szerepel.

A Temesvári egyházmegyét 1990 óta német ajkú püspökök, Sebastian Krauter, majd Martin Roos vezették. Martin Roos 19 évi püspöki szolgálat után előrehaladott életkorára hivatkozva kérte felmentését. A soknemzetiségű egyházmegye etnikai összetétele a bánsági svábok tömeges elvándorlása után radikálisan átalakult.

A mára csaknem 109 ezer hívet számláló egyházmegyében a hívek 44,1 százaléka magyar, 27,1 százaléka román, 10,9 százaléka német, 4,8 százaléka horvát, 4,4 százaléka bolgár, 2,2 százaléka szlovák, 2,6 százaléka roma és 1,8 százaléka cseh nemzetiségűnek vallotta magát.

A kereszténység mindig is nemzetben gondolkodott 

Semjén Zsolt szerint a kereszténység mindig is nemzetben gondolkodott, és azt vallotta, hogy minden nemzet, nemzetrész és nemzetiség Istennek egy gondolata, egyszeri és megismételhetetlen érték. A miniszterelnök-helyettes a temesvári Szent György-székesegyházban, Pál József Csaba püspök hétfői felszentelési ceremóniáján mondott beszédében fejtette ki nézetét.

Semjén Zsolt felidézte: Jézus azt kérte híveitől, hogy minden népeket tegyenek tanítványaikká, és nem az egyes emberekre utalt. Hozzátette: a kereszténység nem megfojtotta a nemzeti létet, hanem a megnemesítésével lehetővé tette a fennmaradását a kibontakozását, és mindig elutasított két szélsőséget: a nemzetietlenséget és a sovinizmust.

Az egyháznak küldetése és feladata az is, hogy a sokszínűség és a gazdagság jegyében minden nemzetet tanítson, minden nemzethez eljuttassa Krisztus üzenetét, hogy minden nemzet, nemzetrész és kisebbség a saját anyanyelvén, a saját kultúrájában dicsőíthesse az Istent – fogalmazott nagy tapsot aratva a miniszterelnök-helyettes.

MTI / hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

SZATMÁR ÉS SZILÁGY MEGYÉBEN TURNÉZIK AZ OSONÓ SZÍNHÁZMŰHELY

Szeptember 16. és 20. között a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával tíz …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.