2018 augusztus 18., szombat
A Tihanyi Bencés Apátság és környéke a Veszprém megyei Tihanyban, a háttérben a Balaton. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Tihany lehet a világ legszebb faluja

Share

Elsőként nevezett Magyarországról az ezernégyszáz lakosú falu a rangos nemzetközi, Communities in Bloom (Virágzó Közösségek) elnevezésű környezetszépítő versenyre.

A turisztikai profillal működő, önkormányzati Legenda Kft. ügyvezetője, Petróczi Orsolya felidézte, 2016-ban megnyerte Tihany a Virágos Magyarországért versenyt falu kategóriában, és ennek kapcsán a Magyar Turisztikai Ügynökség indította őket az „Entente Florale Europe” európai környezetszépítő versenyre, ahol szintén kitűnően szerepeltek, arany minősítést kaptak.

A településre érkező neves környezetvédelmi szakemberekből és tájépítészekből álló zsűri órákon át járta a települést, illetve a félszigetet, megtekintették többek között az épített környezetet, a zöldfelületet, illetve annak ápoltságát, megnézték a környezetnek az óvodai, iskolai nevelésben betöltött szerepét is. Tihanyban már az óvodásoknak lehetőségük nyílik kiskert ápolására, a növények gondozására, amellyel így már korán megismerkedhetnek.

Az apróságoknak úgynevezett rovarhotelt is létrehoztak az óvoda udvarán, ahová beköltözhetnek például a méhek, amelyeket a gyerekek így közelebbről is megtekinthetnek. Tihany mindemellett azzal is büszkélkedhet, hogy kis területen sokféle, környezetet érintő védelem érvényes, ilyen például az Európai Unió által létrehozott Natura 2000, az összefüggő európai ökológiai hálózat.

Jelentősége abban áll, hogy a természetes élőhelyek, a vadon élő állat-, és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását. A faluban, illetőleg a Tihanyi-félszigeten nagyon büszkék arra is, és a nemzetközi zsűri nagy elismeréssel nyugtázta, hogy itt jelöltek ki először Magyarországon „tájvédelmi körzetet”, 1952-ben.

Az eddigi kitűnő eredmények alapján neveztünk a virágzó közösségek, illetve a „Communities in Bloom” nemzetközi környezetszépítő versenyre, elsőként az országból – utalt az újabb megmérettetésre Petróczi Orsolya. Ennek eredményét idén szeptember végén hirdetik ki a szervezet kanadai székhelyén.

Reményeik szerint szintén a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatnak majd a világ egyik legszebb faluja cím tulajdonosaként, derült ki az ügyvezető szavaiból, aki örömmel beszélt arról, hogy a világ összes országából érkeznek hozzájuk vendégek, akik elismeréssel szólnak egyebek mellett a Tihanyi Apátságról, az Óvár északi oldalán, egy meredek bazalttufa falban található barátlakásokról, valamint rendezvényeikről, többek között a Levendula-, és a Garda-fesztiválról.

forrás: Duna Tv / hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Sadiq Khan a rendőrségre mutogat az újabb terrortámadás miatt

Sadiq Khan sokadszorra bizonyította be, hogy teljesen alkalmatlan London vezetésére. Szerdán a keddi terrortámadásról kérdezte …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.