2018 október 19., péntek

Tíz éves a Székelyföldi Legendárium

Share

Egy évtizeddel ezelőtt pattant ki Fazakas Szabolcs fejéből a Székelyföldi Legendárium ötlete, s azóta számtalan kiadvány, társasjáték, és nem utolsó sorban, tucatnyi színvonalas rajzfilm teszi Kárpát-medence-szerte, sőt, még azon túl is közkedveltté a székely brandet. A székelyudvarhelyi rajzfilmstúdióban idén is teljes gőzzel folyik a munka, két vadonatúj sorozaton dolgoznak – az M1 délutáni műsora foglalkozott a témával.

Fazakas Szabolcs fejéből akkor pattant ki a Székelyföldi Legendárium ötlete, amikor 2008 januárjában egy brüsszeli kiállításon járt, és Európa kulturális térképén csupán a Drakula-monda képviselte Erdélyt. Az ötletgazda rá két évre a frissen megrajzolt legendatérkép előtt úgy nyilatkozott, hogy Erdélyt a Drakula, a fenyőfa, a denevér jelképezte, Bukarestet az Atheneum, Moldovát pedig a kolostorok, viszont említés nem esett arról, hogy egyáltalán létezik-e az, hogy Székelyföld – így kezdte el foglalkoztatni a téma.

A székelyföldi mondák-legendák összegyűjtését követően Márton Erika székelyudvarhelyi képzőművész több mint egy évet dolgozott a legelső kézzel rajzolt Székelyföldi Legendatérképen. A képzőművész elmondása szerint a kezdet nehéz volt, mert sok időbe telt, míg találkozott az ő és Fazekas Szabolcs elképzelése egymással. Ezt egy újabb több hónapos folyamat követte, amikor is begyűjtötték a legendákat és a vázlatokat.

A székelyföldi mondák-legendák 2010-ben előbb nyomtatott és digitális térképre kerültek, majd Gyöngyössy János történeti grafikus illusztrációival hamarosan napvilágot látott a Székelyföldi Legendárium című könyv is. A következő években számtalan kiadvány, társasjáték, hangoskönyv jelent meg a Legendárium égisze alatt, s az évről-évre növekvő csapat végül még nagyobb fába vágta a fejszéjét.

2013-ban mutatták be a Székelyföldi Legendárium legelső rajzfilmjét, a Likaskő mondáját, a következő években pedig egymás után jelentek meg az újabb és újabb epizódok, előbb a Rétyi nyír mondája, a Gyergyói táltos asszony, majd a csíksomlyói kegyszobor legendáját feldolgozó Babba Mária.

Fazakas Szabolcs a Székelyföldi Legendárium ötletgazdája szerint bár vállalható rajzfilmek születtek, az elmúlt évtized főként a tanulás, fejlődés időszaka volt, s a csapat tavaly vadonatúj sorozat gyártásába kezdett.

A székelyudvarhelyi rajzfilmstúdióban a kereken negyvenet töltő ötletgazdát, illetve az évtizedes Legendáriumot méltóképpen, vagyis kőkemény munkával ünneplik. Idén ugyanis nemcsak a 13 részesre tervezett Székelyföldi Legendárium rajzfilmsorozaton dolgoznak az animátorok, hanem egy olyan történelmi rajzfilmsorozaton gyerekeknek, amely a magyarság történelméből a pozitív pillanatokat fogja megörökíteni.

A 10 éves Székelyföldi Legendárium legújabb sorozatai ugyan továbbra is furfangos székely észjárással és ízes tájnyelvvel dolgozzák fel az ősi történeteket, ám nemcsak a Kárpát-medence, hanem a nagyvilág gyerekeinek is készülnek, a székelyföldi mondák-legendák ezért modern, több nyelvű rajzfilmként születik újjá.

forrás: M1 Ma Délután / hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Román EP-képviselő: Hargita és Kovászna megye már nem román terület, csak papíron az

Megnyitotta sepsiszentgyörgyi irodáját Catalin Ivan, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben megválasztott, de a pártból …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.