2018 május 23., szerda
Belgium, Szíria, ugyanaz a fájdalom - menekültek tüntetnek a határnyitásért / Fotó: MTI

Több mint 600 kiskorú menedékkérő tűnt el tavaly Belgiumban, de ez csak a jéghegy csúcsa

Share

Több mint 600 kísérő nélküli kiskorú menedékkérő tűnt el tavaly Belgiumban, nagyjából kétszer annyi, mint az ezt megelőző években – jelentette hétfőn a belga sajtó. A hivatalos adatok szerint 2017-ben 618 kiskorú menedékkérőnek veszett nyoma Belgiumban, míg számuk 2016-ban “mindössze” 284 volt, 2015-ben pedig 277.

A Child Focus nevű gyermekvédelmi szervezet ugyanakkor arról számolt be, hogy ezek a számok csak a “jéghegy csúcsát” jelentik, a valós adatokat senki nem ismeri, nem tudni pontosan, hogy hány kísérő nélküli kiskorú menedékkérő érkezett Európába, és közülük hányan tűntek el.

Hilde Vautmans belga európai parlamenti képviselő hangsúlyozta:

“A belga gyerekek eltűnését 24 órán belül bejelentik, de a kiskorú migránsok esetében ez napokig, hetekig is eltarthat. A korábbiaknál több fiatalkorú migráns kerül a látóterünkbe, arról próbáljuk őket meggyőzni, hogy jöjjenek a központjainkba, és nyújtsanak be menedékkérelmet”

– mondta az illetékes belga hatóságok egyik tisztségviselője.

“Ezek a fiatalok ennek dacára leggyakrabban megpróbálnak ismét elszökni, hogy egy másik országba menjenek” –

tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Jöhet végre a pártszakadás?

Toroczkai László új platformot, vagyis egy párton belüli csoportosulást alakítana, szerinte így lehet a Jobbik …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.