2019 július 15., hétfő

Töréspont, Húsvét hete – 9. rész

Share

Paxa nem hitte volna, hogy örülni fog, hogy véget érnek a húsvéti ünnepek, de már szinte várta, hogy leülhessen az irodába, a mószerolós, undok, felszínes kollegákhoz – de róluk legalább sohasem hitte azt, hogy szeretik. Mindegy, csak el a lakásból, amit már nem érzett otthonnak, el abból a légtérből. Már nem voltak könnyei, csak fájdalma, amikor arra gondolt, hogy készült ezekre a napokra, hogy örült, hogy a szeretetet nem csak adni tudja, de kap is. Nem akart arra gondolni, hogy mindennek mi lett a vége. Nem akart arra a gyűlöletre gondolni, ami a férfi szemében izzott.

Csak beletemetkezni a munkába, a kolleganők csevejével kimosni minden értelmes és fájó gondolatot az agyából. És minél később hazamenni.

Ez volt az első nap ebben az évben, amikor reggel nem főzött kávét; nem akart találkozni a férfival, még egy kávéfőzés idejére sem. Az e-mail-jeit olvasatlanul törölte.

Magában már elhatározta, hogy véget vet ennek a kapcsolatnak, csak azt nem tudta, mikor és hogy… A legjobb lenne, ha egyszer hamarabb hazamenne és a férfi csak az üres szobát találná ott. Legfeljebb hagy ő is egy levelet – gunyorosodott el magában. Csak egy lakást kell találnia, igen, ez a szűk keresztmetszet. Utána lezárhatja életének ezt a szakaszát. Keserves az ébredés, de akkor is fel kell ébredni az álmokból. Mert ha képes azt hinni, hogy alakoskodott előtte, ahogyan szerette a gyerekeit, akkor tévedés volt az egész.

Este egy szót sem fog szólni hozzá, az sms-eit és az e-mail-jeit pedig ez után is olvasatlanul törli.

Dél volt, s égetett az idő; máskor mindig ilyenkor találkoztak a sarkon, hogy minél kevesebb kollega lássa meg őket, s mentek ebédelni. Lehet, hogy most nem bír magával és személyesen jön fel érte… vagy ott fogja várni a sarkon. Esetleg régi szokása szerint rágyújt és párszor megkerüli a háztömböt. Hogy mit tesz, nem érdekli, csak vele ne találkozzon. Csak ki innen…

Céltalanul bolyongott az épületben, önkéntelenül is a lépcsőház felé véve az irányt. Ott egyedül lehet. Kicsit összeszedheti magát. Mert nem láthatja senki sem, hogy szemében gyűlik a könny.

Álomszerű lebegésben közelítette meg a lépcsőfordulót.

– Szia. – köszönt rá a férfi.

– Te itt? – ébredt tudatára a lány.

– Igen. Talán ugyanazért, amiért te is idejöttél. De azt hiszem, a szíved mélyén sejtetted, hogy én is itt leszek.

– Lehet. Akkor találkoztunk, kipipáljuk és mehetünk vissza?

– Ha akarod, így is lehet. Ha most el akarsz hagyni megértem. De egy gondolatot megengedsz? Rövid leszek, ígérem.

– Ha akarod.

– Tudod, hányszor vártam itt Rád, a titkos találkák előtt? És mindig öröm volt hallani a csengő lépteidet, ahogy közelítesz.

– Most is?

– Most nem csengtek a lépteid.

– Hát, így jártál. Már sohasem fognak úgy csengeni.

– De hadd mondjam el, hogy szeretlek.

– Aki szereti a másikat, az nem mond neki ilyeneket, az megbízik benne.

– Tudom, nagyon súlyosat hibáztam, megérdemlem, hogy elhagyj. Ha lenne rá mód, hogy visszaszívjam, hogy meg nem történtté tegyem…

– De nincs. – mondta Paxa, s maga is meglepődött, hogy mennyi keménység volt a hangjában.

– Te vagy a legnagyobb jó az életemben. Még sohasem éltem át, hogy valaki ennyire tisztán és őszintén szeressen. Félek, hogy ez nem is igaz, hogy szólni fog a vekker, és újra egyedül találom magamat az ágyban. Még nem találkoztam olyan csodával, mint te. Értsd meg kérlek, hogy félek és ezért néha nagyon hülyén tudok viselkedni. És azt te is belátod, hogy az a levél megmagyarázhatatlan volt, mintha valaki titokban azon mesterkedne, hogy elválasszon miket egymástól.

– Az a levél nem számít. Csak az, hogy úgy érzem, most először, amióta megismertük egymást, titkolsz előttem valamit. És vádolsz. Nem bízol már bennem.

– Nem akarok titkolni semmit sem. De tudod, hogy volt egy előző életem, ami már nincs, amivel nem is szabadna foglalkoznunk. Mégis, egyszer csak az orrom elé dugsz egy írást, amiben mindenféle rágalom van rólam. Nem hittem volna, hogy olyan gonosz lehet az a nő, hogy elhelyezzen egy ilyen időzített bombát a lakásunkban, hogy szétrobbantsa a szerelmünket.

– Szerintem abban a levélben nincs semmilyen rágalom, csak egyszerűen felsorolja, hogy mire kell vigyáznom veled kapcsolatban. – szólalt meg benne a női szolidaritás.

– Akkor nem olvastad végig.

– Mert valaki széttépte és elégette.

– Megijedtem, hogy elveszíthetlek. Mondom, hogy hülyén viselkedtem, és már nagyon bánom. Te vagy a legnagyobb jó, ami velem valaha is történt, nem akarlak elveszíteni, még akkor sem, ha tudom, hogy megérdemelném.

– Igen, megérdemelnéd.

– Nem merek egy újabb esélyt kérni. Ha akarod, akkor egy barátomnál alszom, amíg találsz magadnak új lakást. Azt hiszem, kicsit feszélyez a társaságom.

Paxa meglepődve vette észre, hogy haragja a férfi iránt kezd elpárologni.

– Megtennéd?

– Igen. Ha már nem tudtalak boldoggá tenni, legalább ne okozzak több fájdalmat neked.

– Akkor figyelj rám: kapsz még egy esélyt. És én is. – Paxa most már egy bátortalan mosolyt is megengedett magának. – De, feltételeim vannak.

– Amit csak akarsz.

– Egy: ezentúl megbízol bennem. Még egy ilyen vád és elmegyek. Mert akkor tudni fogom, hogy az nem véletlen volt, hanem mélyebb annál.

– Ez természetes. És a másik feltétel?

– Tessék?

– Azt mondtad, egy, akkor kell lennie kettőnek is.

– Igaz – akaratlanul is felnevetett, pedig ez igazán nem illett a pillanathoz. – nos, a második feltételem, hogy lecseréljük a zárat, nehogy egy besurranó levélcsempész újra megzavarjon minket.

– Rendben! Azt hiszem, olcsón megúsztam. – nyugodott meg a férfi.

– Nagyon is.

– Egy békecsók, egy ölelés?

– Azért túlzásokba ne essünk, majd eljön annak is az ideje. – de Paxa arcán olyan mosoly volt, ami a férfinek többet jelentett, mint akárhány ölelés. A lány, elindult felfele a lépcsőn, de a férfi félig suttogva, utána szólt: – Paxa!

– Igen? – fordult vissza a lépcsőn.

– Most már újra csilingelnek a lépteid, tudod?

– Menj a csudába! – s már a nevetése és nem csak a léptei csilingeltek.

A nap hátralévő része, úgy tűnt, egy szemvillanási idő alatt elszállt. És este eljött az a pillanat, amikor a csók és az ölelés már nem tűnt túlzásnak.

S amíg a férfi fürdött, a lány újra megnézte az ágyneműtartót: ott volt a levél. De most ő dobta ki olvasatlanul a szemétbe.

A következő rész február 11-én, szombaton jelenik meg

/Rozványi Dávid/

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Otthon – a levél utolsó lapja – 23. rész

Otthon az üres, sötét és hideg lakás várta. A férfi úgy látszik, élt az engedelemmel, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.