2017 július 24., hétfő
Fotó: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Mustafa Yalcin

Történelmi döntés – Az EP a hetes cikk alkalmazását kéri Magyarországgal szemben

Share

A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amelynek értelmében a testület megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben.

Az áprilisi plenáris vita nyomán készült előterjesztést a szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali képviselőcsoport együtt nyújtotta be.

A határozat szerint Magyarországon fennáll a kockázata az uniós alapértékek súlyos megsértésének, s ezért az EP utasítja belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságát, hogy készítsen jelentést Magyarországról, hogy az EP szavazhasson az uniós szerződés hetedik cikke első lépésének megindítására vonatkozó indoklással ellátott javaslatról.

Különjelentés Magyarországról

A 393 szavazattal, 221 ellenében, 64 tartózkodás mellett jóváhagyott határozat szerint az elmúlt néhány év fejleményei együttvéve “rendszerszintű fenyegetést jelenthetnek a jogállamiságra nézve” Magyarországon. A parlament ezért utasítja belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy készítsen különjelentést Magyarországról, hogy a plénum szavazhasson egy indoklással ellátott javaslatról, amellyel kezdeményezheti a hetes cikk szerinti eljárás megindítását a tagországok kormányait tömörítő tanácsban.

Felszólítják a magyar kormányt

A szövegben felszólítják a magyar kormányt a párbeszéd folytatására az Európai Bizottsággal, illetve arra, hogy helyezze hatályon kívül a felsőoktatási törvény módosítását és a menekültügyi szabályozás egyes elemeit, valamint vonja vissza a civil szervezetekről szóló szabálytervezetet. A bizottságtól pedig az EP azt kéri, hogy szigorúan ellenőrizze az uniós források magyarországi felhasználását.

Az EP sérelme

Az EP sérelmezi, hogy az utóbbi években “súlyosan romlott a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok helyzete” Magyarországon, példaként említve a többi között a gyülekezés, az egyesülés, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságát, a kisebbségekhez tartozó személyek és a menekültek emberi jogait, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A tendenciák figyelmen kívül hagyva

Mint írták, úgy vélik, hogy “a jelenlegi bizottsági megközelítés elsősorban a jogszabályok marginális, technikai vonatkozásaival foglalkozik, figyelmen kívül hagyva a tendenciákat, az ismétlődő mintákat és az intézkedéseknek a jogállamiságra és az alapvető jogokra gyakorolt együttes hatását”, ezért a “kötelezettségszegési eljárások a legtöbb esetben nem eredményeztek tényleges változásokat”.

“Magyarország egyfajta teszt az EU számára, amelynek során bizonyíthatja, hogy képes és hajlandó választ adni saját alapvető értékeinek valamely tagállam általi fenyegetésére és megsértésére” – fogalmaztak.

Az EPP is javaslatot tett

A Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt egy másik, “enyhébbnek” számító határozati javaslatot nyújtott be a magyarországi helyzetről, a szociáldemokrata-liberális-zöldpárti-radikális baloldali tervezet elfogadása után azonban erről már nem szavazott a strasbourgi plenáris ülés.

A négypárti határozattervezetre más képviselőcsoportok tagjai közül is sokan átszavaztak. A 216 fős néppárti frakcióból 67-en támogatták a “szigorúbb” szöveget, 40-en pedig tartózkodtak a szavazáson.

Még legalább két lépés kell

A szerdai szavazást követően továbbra is legalább két lépés kell még ahhoz, hogy meginduljon Magyarországgal szemben az a többlépcsős eljárás, melyet az alapjogok megsértése esetére kodifikáltak az uniós jogba. Elsőként az EP-nek ténylegesen el kell fogadnia az indoklással ellátott javaslatot, amely kezdeményezi az eljárást elindítását. Ehhez a leadott voksok több mint kétharmada és az EP-képviselők abszolút többségének támogatására lenne szükség az Európai Parlamentben. Ezt követően a tagállamokat tömörítő tanács súlyozott szavazással, négyötödös többséggel dönthet arról, hogy fennáll a veszélye Magyarországon annak, hogy csorbulnak az EU alapértékei.

Folyamat leállítása és felülvizsgálata

Ezt követően több lépcsőben több lehetőség is van a folyamat leállítására és felülvizsgálatára. A végső szankció az alapjogokat megsértő bármely tagállammal szemben az, hogy miután egyhangú megállapítást nyert, hogy sérti az alapértékeket, és ezt nem is orvosolja, a tanács úgy dönthet, hogy felfüggeszti az adott ország szerződésekből fakadó egyes jogait. Ezek között említi példaként az uniós szerződés a szavazati jog lehetséges felfüggesztését, ami az adott ország ideiglenes kizárását jelenti a tanács döntéshozatalából.

A hetes cikk törvénybe foglalása óta még soha sem volt példa arra, hogy bármely tagállam ellen bármelyik uniós intézmény kezdeményezze az eljárás megindítását.

Az “atombomba” a szavazati jogunk felfüggesztését is jelentheti

Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke az uniós alapértékek betartatását szolgálja. A 7. cikk (1) bekezdése szerint a Tanács megállapíthatja, hogy egy tagállam esetében fenn áll az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű kockázata és konkrét ajánlásokat fogalmazhat meg a tagállam számára, hogy megelőzze az alapértékek tényleges megsértését. A cikkelyt a tagállamok egyharmada, vagy az Európai Parlament vagy a Bizottság aktiválhatja. A Tanácsnak négyötödös többséggel kell döntést hoznia, miután kézhez kapta a Parlament kétharmados (a képviselők abszolút többségét is kitevő) többséggel elfogadott beleegyezését. A következő fázis a 7-es cikkely (2) bekezdése, ahol a tagállamok egyharmada vagy a Bizottság javaslata alapján a Tanács megállapítja, hogy az alapértékek az adott országban ténylegesen sérültek-e. A Tanácsnak egyhangú döntést kell hoznia és az EP hozzájárulására is szükség van. A 7-es cikkely (3) bekezdése a konkrét szankciókat indítja el, ami a tanácsi szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.

Az MSZP-sek is hazájuk ellen szavaztak

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a szavazás utáni sajtótájékoztatóján arról beszélt: „Történelmi döntés született az Európai Parlamentben, amire korábban egyetlenegy tagország kormányával szemben sem került sor. (…) Azért ezt fontos aláhúzni. Hiszen egy olyan döntés, amely a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatban nagyon-nagyon súlyos megállapításokat tartalmaz, amely felsorolja az Orbán-kormány elmúlt hét éves Európai Unió ellenes, és demokráciaellenes ámokfutását”. A szocialista politikus véleménye szerint a határozatot el kellett fogadni, ami nem Magyarország ellen, hanem az Orbán-kormány ellen született.

Az EP-határozat előkészítését tevékenyen támogató Szanyi Tibor szocialista képviselő a szavazás után az orbáni rezsim leleplezése és európai elszigetelése szempontjából morális és politikai áttörésként értékelte az EP mostani állásfoglalását, aláhúzva, hogy ezúttal nyilvánvalóan a baloldali kezdeményezés mellett szavazott a Fidesz pártcsaládjához tartozó jó néhány konzervatív képviselő is.

„Ezzel a határozattal a magyarok óriási többségét jelentő itthoni Európa-párti demokraták hatalmas szövetségest nyernek az orbáni önkény elleni harcunkhoz: választott képviselői útján most egész Európa üzeni Orbánnak, hogy vége a ’pávatáncnak’, nem tűrik tovább egy demokrácia- és EU-ellenes diktatúra fokozatos kiépítését az Unión belül. Fontos, hogy az állásfoglalás rámutat a korrupcióval való összefonódásra, sürgetve, hogy a Bizottság nézzen jobban Orbánék körmére az uniós pénzek elköltése terén. Büszke vagyok arra, hogy az európai intézmények közül a Parlament kezdeményezi végre konkrét formában is a Fidesz politikai ámokfutásának megállítását, persze nem feledve, hogy ez a történelmi feladat végső soron a magyar szavazókra vár majd” – húzta alá a szocialista EP-képviselő.

MTI / atv.hu / hirado.hu / Polgárportál

 

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Orbán Viktor: Kiállunk Lengyelország mellett

Brüsszel Lengyelországgal szembeni fellépése nem fair – jelentette ki Orbán Viktor Tusványoson, a szejm lengyel-magyar …

Egy hozzászólás van

  1. Dékány Ilona

    ISMÉTLEM! EZEKNEK A MOCSKOKNAK NINCS HELLYÜK MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN!!! Akik a HAZA ellen szavaznak, azok a nemzetünk bukására szavaznak ! HAZAÁRULÓK!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.