2018 október 23., kedd
A spanyol tengeri mentőszolgálat által a Gibraltári-szorosban a tengerből kimentett, Európába igyekvő fekete-afrikai illegális bevándorlók érkeznek a dél-spanyolországi Barbate kikötőjébe 2018. július 19-én – képünk illusztráció (MTI/EPA/Carrasco Ragel)

Törvényt szeghet az Soros Éjjeli Őrsége

Share

Pártot alapítanak a Soros György alapítványai által is támogatott Migration Aid tagjai Éjjeli Őrség néven. Indoklásuk szerint azért teszik meg ezt a lépést, mert el akarják kerülni a bevándorlási különadó megfizetését. Szakértők szerint a bevándorlás támogatása törvénybe ütköző és hazaárulásnak is tekintető.

A szervezet párttá alakulásával kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában egy korábbi esetet idézett fel. 2014 előtt az egyik fideszes szóvivőnek egy személyiségi jogi perben azért kellett bíróság elé állnia, mert úgy nyilatkozott: egy, a Soros-hálózathoz tartozó civil szervezet a kormány megbuktatására törekszik, és politikai haszonszerzés végett fejti ki tevékenységét.

Az alkotmányjogász elmondta, akkor a bíróság elmarasztaló döntést hozott a perben. Amennyiben visszatekintünk erre az esetre, elmondhatjuk, hogy ma már senki nem kezeli titokként, senki nem tartja a valóságtól elrugaszkodott gondolatnak azt, ha kijelentjük, hogy egyes külföldről finanszírozott, nem kormányzati civil szervezetek, vagyis NGO-k elsősorban politikai tevékenységet fejtenek ki Magyarországon.

Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette: természetesen másodlagos tevékenységként folytatják az általuk megjelölteket, mint például jogvédelem, bevándorlásszervezés vagy kisebbségvédelem.

Bűncselekményt követnének el

Az elsődleges és másodlagos tevékenységeknek az alkotmányjogász szerint azért van nagy jelentősége, mert amennyiben az Éjjeli Őrség elnevezésű szervezet a Migration Aid tevékenységét folytatná, azzal akár komoly jogi problémába ütközhet, ugyanis a bevándorlásszervezés Magyarországon bűncselekmény – tette hozzá a szakértő.

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője, politológus a műsorban hangsúlyozta: a pártfinanszírozásnak ma Magyarországon komoly szabályai vannak, amelynek következményeit az elmúlt egy évben például a Jobbik plakátkampánya kapcsán is láthattunk.

A magyar törvényeket akarják kijátszani

A politológus szerint nyilvánvaló, hogy a Migration Aid célja az, hogy „szabadon garázdálkodhasson” Magyarországon, adott esetben akár az illegális bevándorlók beengedése és betelepítése mentén. Ami azonban ebben a témában még fontosabb a szakértő szerint az, hogy ezek a sorosista szervezetek magukat liberálisként definiálják, azonban olyan liberális, de valójában demokratikus alapértékeket védenek állítólag, mint a jogállamiság és jogbiztonság kérdése.

A Migration Aid néhány tagja által létrehozott Éjjeli Őrség elnevezésű politikai formáció a magyar törvények kijátszására jött létre – vélte Boros Bánk Levente. Véleménye szerint nem fognak a jövőben pártként működni, azonban nyilvánvaló céljuk lehet a Stop Soros törvénycsomag kijátszása. Ez azonban nemcsak büntetendő cselekmény, hanem akár köztörvényes cselekedet is lehet – tette hozzá.

Lomnici Zoltán alkotmányjogász hozzáfűzte: ilyen korábban Magyarországon még nem volt. Az adókikerülés mellett fontos megemlíteni azt is, hogy alaptevékenységük, a bevándorlás támogatása július elsejétől büntetendő Magyarországon.

Az alkotmányjogász kifejtette: A Stop Soros törvénycsomag azt a célt szolgálja, hogy az illegális bevándorlás szervezése és az ezzel kapcsolatos dezinformációs kampányok visszaszoruljanak. Aki azt állítja, hogy menekültek százai-ezrei érkeznek például a szerb-magyar határra, az nem mond igazat. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: Még az Európai Biztosság is, ami egy migrációbarát szervezet, kijelentette, hogy az Európába érkezők maximum 25 százaléka menekült. A szakértő szerint ez egy rendkívül megengedő becslés.

Amennyiben Magyarországon létrejön egy formáció, amely később sikeresen párttá alakul és kormányzati támogatásban, kampánytámogatásban részesül, sok kérdést vethet fel. A hazaárulás kategóriájába – Lomnici Zoltán szerint – abszolút beletartozik az eset, hiszen a párt nem a magyar emberek dolgaival és jólétével foglalkozna, hanem harmadik országbeli személyek gondjaival, Magyarország kárára.

forrás: Kossuth Rádió / hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Orbán Viktor részt vesz a Sargentini-jelentés vitáján

A magyar miniszterelnök személyesen vesz részt szeptember 11-én az Európai Parlament plenáris ülésen, melyen a …

2 hozzászólás

  1. Törvényellenes párt.
    Véleményem szerint,MINDEN akár nem törvényes eszköz is felhasználható ellenük. Gyanítom,hogy a titokszolgák,már régóta rajtuk vannak.(természetesen nem verik nagydobra)Ha nem akkor ,remélem,hogy nem sokáig tartjuk őket,hiszen,mindenféle idegen hatalmak kavarhatnak Magyarországon,s láthatólag büntetlenül. Mi több,egy gyárfátlan,gyurcsányi,zempléni,vizovicki,portik…. ügyben sem látunk hatékony működést.
    És ilyenkor felmerül az emberekben,hogy vajon miért. Talán az ő kutyájuk kölke?
    Ha igen,akkor,ne csodálkozzanak,hogy 56-ban MŰKÖDŐ TRADICIONÁLIS eljárásban részesülhetnek eccercsak.

  2. Dávid Szaniszla

    Azt gondolom, hogy ezen a kérdésen sokat nem kellene gondolkodni. Az ilyen embereknek Magyarországon nincs helyük, s azonnali hatállyal ki kell őket seperni az országból. Gyorsan kell cselekedni még mielőtt nagyobb baj lehetne belöle. Kik ezek a kis mitugrálszok? Milyen jogon avatkoznak be Magyarország belső ügyeibe. Kérem az illetékeseket ne engedjenek a zsarolásnak. Az ilyen társaságoknak nincs helye itt Hazánkban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.