2017 október 24., kedd

Trump: Nem azért lettem elnök, hogy a sajtót szolgáljam

Share

Donald Trump amerikai elnök egy diplomaosztón mondott beszédében saját helyzetével szemléltette a pályakezdők előtt álló nehézségeket.

Az amerikai elnök szerdán mondott beszédet a Connecticuti Parti Őrség Akadémiájának diplomaosztóján, ahol útmutatási tanácsokat adott a friss diplomásoknak. Trump arra biztatta a hallgatóságot, hogy ha eltökéltek, akkor sohasem állhatnak útjukba a gonosz kritikusok.

“Nézzétek, hogyan bántak velem az elmúlt napokban, főképp a sajtó. Nem volt még egy politikus a történelem során – és ezt biztosan állíthatom -, akivel cudarabbul vagy igazságtalanabbul bántak volna” – tért ki a elmúlt hét támadásaira. ”Majd meglátjátok, hogy sokszor olyan dolgok történnek, amiket nem érdemeltek meg, de ilyenkor ezeket el kell tűrni, és küzdeni kell tovább. Soha, soha ne adjátok fel, és akkor minden rendben lesz” – tanácsolta hallgatóságának.

Trump most nyilatkozott először a kirúgott FBI-igazgató vádjai óta, és beszédében arra buzdította a friss diplomásokat, hogy kitartóan küzdjenek azért, amiben hisznek.

“Nem hagyhatjátok, hogy megállítsanak, nem engedhetitek, hogy a kritikusok szétrombolják az álmaitokat, hiszen minél nemesebb a cél, annál nagyobb ellenállásba fogtok ütközni” – folytatta az elnök, szavait pedig éljenzés és tapsvihar fogadta a hallgatóság soraiból.

Trump büszkén idézte fel, hogy már rengeteg munkahelyet hozott vissza az Egyesült Államokba, kinevezte a Legfelsőbb Bíróság legújabb tagját, és fontos támogatásokat szerzett a hadseregnek. A munkahelyeket ellehetetlenítő szabályozások csökkentéséről és az illegális bevándorlás lassulásáról is beszélt.

“Nem azért választottak meg, hogy a washingtoni sajtót és a különböző érdekvédelmi szervezeteket  szolgáljam. Azért lettem elnök, hogy az összes elfeledett férfit és nőt szolgáljam a hazámban, és én pont ezt teszem” – zárta a beszédét.

forrás: Fox News / hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

The following two tabs change content below.
Share

Esetleg más?

Orbán Viktor: Ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk

Az eső és az ítéletidő ellenére tízezer ember gyűlt össze a Terror Házánál, ahol Orbán …

3 hozzászólás

  1. Dipl.Ing.Tibor Gutay

    Trumppal a szemét sajtó azt csinálja, mind Orbánnal. Amikor telefonon beszéltek egymással Orbán mondá : én fekete bárány vagyok a sajtóban, erre Trump mondá : én is. Ilyen a ganyé zsido-komcsi libsi hazug sajtó, ha a politikus nem hajlandó aszerint táncolni ahogyan a sajtó fütyül neki! Tehát a politikus nem független azon országban, ahol a választott politikusoknak nincs bátorsága a ganyé sajtóval felvenni a harcot. Ilyen ország pl. Németország. Itt a politikus nem szabad a sajtótol, persze ezt nem mondja. Persze a választóknak el kell jutniuk oda, hogy elegük legyen a zsidó komcsi politikábol. Amen.

  2. Dávid Szaniszla

    Amiket ebben a híradásban Trump elnök elmondott, mondhatta volna ezeket Orbán Viktor miniszterelnök is. Kívánom mind a két elnöknek, hogy erős kitartásuk eredményes legyen, s ellenségeiket legyőzzhessék. Minden jót a jövőre!!!

  3. Dékány Ilona

    …..minél nemesebb a cél , annál nagyobb ellenállásba fogtok ütközni !–mondta az amerikai elnök. Tessék csak végiggondolni ! Mi történik Magyarországon? Minden jó, fontos, a jövőt érintő —de jelenben hasznosat is ! —tervet , cselekedetet be akarnak mocskolni , meg akarnak akadályozni a liberálbolsik !!!!Orbán Viktornak és a kormánynak közelharcot kell vívnia , hogy mindíg , mindent minimum kétszer bizonyítson. Egyesek szerint már ott tartunk , hogy a fekete az fehér ! Az elkényeztetett, a nemzet jövőjével nem törődő fiatalok pedig elhiszik ezt az ocsmányságot . KÖSZÖNET AZOKNAK A SZÜLŐKNEK és azoknak a PEDAGÓGUSOKNAK , akik igaz HAZASZERETETRE nevelik a jövő nemzedéket !!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.