2018 július 21., szombat
Az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus újságíróknak nyilatkozik az ellene és költségvetési csalás miatt megvádolt három társa ellen indult büntetőper tárgyalása előtt a Budapest Környéki Törvényszéken 2018. július 10-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Tudniuk kellett a Jobbikban Kovács Béla „üzelmeiről”

Share

Elkezdődött kedden az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken. Kovács Béla üzelmeiről tudnia kellett a párt vezetésének – véli ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

A Jobbikon belül a 2010-es években Kovács Bélát „Mr. Oroszországnak” nevezték, és még 2010 előtt szervezett oroszországi utakat a Jobbik elnökének – mondta az alkotmányjogász, aki felidézte a politikus elleni eljárás menetét.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést az Európai Unió intézményei elleni kémkedés miatt és az Európai Parlament (EP) 2015 októberében felfüggesztette a politikus mentelmi jogát.

A költségvetési csalásra vonatkozó vádpont szerint a képviselő és három társa több mint 21 ezer euró – közel hétmillió forint – vagyoni hátrányt okozott az EP-nek 2012-ban és 2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal. Ezzel összefüggésben elmondta, hogy ez a cselekmény egytől öt évig tartó  szabadságvesztéssel is büntethető.

A Btk. szerint az személy, aki nem uniós állam számára végez hírszerző tevékenységet, alapesetben 2–8 évig, súlyosabb esetben 5–15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – mondta az alkotmányjogász.

Nagy csapás ez az ügy a Jobbiknak

A politikus 2010 májusától volt EP-képviselő, az unió különböző bizottságaiban vállalt szerepet. A gyanú szerint ekkor többször találkozott és rendszeres, folyamatos kapcsolatot tartott fenn az orosz katonai hírszerzéssel.

Arra a kérdésre, hogy mennyire számít gyakorinak Kovács Béla esete, elmondta, hogy az Európai Unióban volt precedens hasonló ügyre. Egy tallinni bíróság 2009-ben 12 évre ítélte az észt védelmi tárca korábbi biztonsági főnökét, Herman Simm-t, amiért NATO-hadititkokat adott át Oroszországnak.

Ha egy ilyen ügy bebizonyosodik a Jobbik kapcsán, az politikai értelemben a megsemmisülését jelenti – tette hozzá. Az ellenzéki narratíva a túlzott oroszbarátságot a kormánypártokra próbálta tolni, ez már megdőlt, az összefonódásokat az ellenzéki sorokban kell keresni – fogalmazott.

Ifj. Lomnici Zoltán megismételte, hogy nem tartja életszerűnek, hogy a Jobbik vezetésében ne tudtak volna Kovács Béla visszaéléseiről.

Az új büntetőjogi szabályozás értelmében a bíróság előkészítő ülést tarthat, ahol egyezséget köthet a terhelt és az ügyészség, adott esetben egy beismerő vallomás keretében. Ha csak nem kerülnek elő minősített adatok, akkor erről a közvélemény is tájékoztatást kaphat –mondta.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint amennyiben megállapításra kerül a büntetőjogi felelősség, akkor ez személyi konzekvenciával kell, hogy járjon.

Forrás: M1 / hirado.hu

Hozzászólások

hozzászólás

Share

Esetleg más?

Kásler Miklós: Az egészségügy egyelőre betegségügy

Egészségügyi szakemberek és egészségügyi intézményvezetők bevonásával zajlik a negyedik Orbán-kormány által kiemelt célként kitűzött egészségügyi …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.